TéVé
, , , , ,

A magyar HBO legújabb saját készítésű sorozatából árad a profizmus és az életszag, de a forintos érme sötét oldala még mindig láthatatlan marad.

Tisztában vagyok vele, hogy nem tökéletes példa, de a Társas játék vasárnap levetített első két epizódja a bájos szerelmi történetek rövidfilmes füzéréből összerakott New York, I love you-t juttatta eszembe. A nagyon is szerethető szkeccsfilmből hamiskás New York-életérzés világlott ki, hiszen szereplői jószerivel mind olyan figurák voltak, akiknek ha éppen európai utazáshoz tartotta volna kedvük, nyomban megvehették volna a repjegyeket. A Társas játék nyilván nem rövidfilmekből áll össze, hősei azonban ugyancsak nagylábon élnek. Két Duna parti naplemente között a reklámiparban, de mindenesetre nagyvállalatoknál dolgoznak, és elit szórakozóhelyekre járnak. Egyikük még azt is megengedheti magának, hogy bűntudatból eladja fajsúlyos piaci jelenléttel bíró cégét, majd egy szerény kerékpárüzlet működtetésébe fogjon. A budapesti élet árnyoldalaihoz úgy tűnik, nem jutunk közelebb.

A Társas játékra úgy érdemes tekinteni, mint a szórakoztatóipar egyik könnyen eladható termékére, s döbbenetesen kellemes érzés megtapasztalni, hogy mi, magyarok maradéktalan profizmusra is képesek vagyunk tévéfronton. Az HBO sorozata esetében végre nem azt érezni, hogy a hibátlan casting után a színészgárda majd a bulvárlapok címlapján fog/akar tündökölni. A Társas játék mögött olyan alkotógárda áll, akik nemcsak egyszerűen otthonosan mozognak a műfaji berkekben, hanem nagyon is ki tudják szolgálni a közönségigényeket. Az első két rész direktori feladatait Herendi Gábor (Valami Amerika) látta el, utóbb Fonyó Gergely (Made in Hungaria) nevét is olvashatjuk majd a stáblistán, míg vezető forgatókönyvíróként Divinyi Réka (Csak szex és más semmi) működött közre a produkciónál. A szkriptért felelős hölgynek pedig minden egyes rész után megcsókolnám a lába nyomát, ha a további epizódok is megőrzik a pilot életszagú dialógusait.

A Társas játék az eltalált karakterek hétköznapiságot sugalló életritmusa és az élhető Budapest-kép miatt tudja a tévéképernyők elé szögezni a nézőket. A sorozat a modern nagyvárosi élet párkapcsolati konfliktusait hivatott tükrözni, amit az alkotók a kortárs nagyjátékfilmek körében (Ütközések, A szabadság határai) is újra népszerű többszálú narratíva segítségével – minek ide izraeli licence? – érnek el. A sokszereplős szerelmi történetben olyan jellegzetes karakterek bukkannak fel, mint a szingliléttel viaskodó szépség (Martinovics Dorina), az elhanyagolt feleség (Balsai Mónika), a csapodár apuka (Thuróczy Szabolcs), vagy a teste miatt előítéletek sokaságába ütköző nő (Pokorny Lia). A háttérbe szorítva még egy leszbikus hölgyeményt is kapunk. Egyes figuráknak pedig a kusza szerelmi életük mellett komolyabb konfliktusok (ismeretlen apa, öngyilkosságot elkövető húg) is jutnak osztályrészül. Szerencsére nem egyszerűen megcsalások és kibékülések mentén indul el a sorozat, hanem a társkeresés elkeseredett mindennapjaiból is felvillant néhány érzékletes példát (internetes randik, bárokban veszteglő kiéhezett férfiak és nők). Magyarán minden generáció megtalálhatja a hozzá legközelebb álló szereplőt és galibát.

A figurák élnek, így a színészi játékra sem lehet igazán panaszunk. A legösszeszokottabb, s leghitelesebb páros képét talán Pokorny Lia és Gazsó György duója nyújtja. Martinovics Dorina és Simon Kornél szimpátiakeltő alakításuk okán hosszabb időre is beleragadhatnak sorozatbéli karaktertípusaikba. Thuróczy Szabolcsot pedig elkezdhetik utálni a rajongók, mert eddig parádésan hozza a hitvány férj és szerető apa kettős szerepét.

Még egy szomorú problémát azonban felvetnék: nehezen tudom elképzelni a Társas játékról, hogy több évadot is megérjen. A karakterhálózat konfliktusai nem elég kuszák mindehhez, húzni-vonni ugyan lehetne őket, de félő, hogy kínos szappanoperává fajulnának az események. A társasjátékok bábui azonban lesöpörhetőek a tábláról, így megújult hőskészlettel talán egy következő évad sem lehetetlen.

Társas játék
színes, magyar filmsorozat, 2011

rendező: Fonyó Gergely, Herendi Gábor
forgatókönyvíró: Divinyi Réka
operatőr: Csukás Sándor
zene: Kalotás Csaba
producer: Kemény Ildikó
vágó: Czakó Judit

szereplők:
Martinovics Dorina (Havas Léna)
Simon Kornél (Rényi Dávid)
Thuróczy Szabolcs (Béres Iván)
Réti Adrienn (Varga Timi)
Balsai Mónika (Béres Judit)
Tornyi Ildikó (Dorka)
Pokorny Lia (Lövey Gabi)
Gazsó György (Hegedüs Antal)
Básti Juli (Havas Rita)

IMDb
www.hbo.hu/series/tarsas-jatek

Tetszett a cikk? Oszd meg!

Szólj hozzánk!

hozzászólás

Powered by Facebook Comments