2004 ritka emlékezetes év volt az amerikai televíziózás történetében. Ekkor ismertük meg a Lila akác köz lakóinak titkait, dr. House elkezdett praktizálni, Veronica Mars magánnyomozóként tengette szabad perceit. Az Oceanic 815-ös járatának utasai pedig eltűntek egy „lakatlan” szigeten, ezzel egy olyan eseménysorozatot indítva el, amire azóta sem volt példa.
Egy Sydney-ből Los Angelesbe tartó repülőgép út közben meghibásodik, a levegőben kettétörik, majd egy csendes-óceáni szigetre zuhan. A túlélők viszont hamarosan megtapasztalják, hogy a látszólag idilli helyen nincs minden rendben. Egy fekete füstcsomóra emlékeztető „szörnyeteg” támadja meg őket időről időre; a dzsungelben élő, fegyverrel fel-alá mászkáló francia nő rajtuk keresi 16 éve elrabolt gyermekét; a helyi lakosok, a „többiek” pedig különösen barátságtalanul fogadják őket.
A történet így első olvasatra pofonegyszerű, azonban ez csak a felszín. A Lost – Eltűntek a rejtélyeiről híres, nem véletlenül: szinte minden rész bedob egy új furcsaságot, irreális jelenséget a szigettel kapcsolatban. Ez egy idő után bizony frusztráló tud lenni: az első évad lehengerlő sikere után a későbbiekben a lelkesedés és nézettség fokozatosan lecsökkent, de így is sokan kitartottak a széria mellett (amelyet eredetileg Pokoli éden néven mutatott be nálunk az AXN, csak később, az RTL Klubnál kapta az Eltűntek alcímet).
Bár a sorozatot általában J.J. Abrams nevéhez szokás kötni, hozzá csak az alapkoncepció (egy repülőgép szerencsétlenség túlélői egy furcsa szigeten próbálnak életben maradni) köthető. A fokozatosan kibontakozó mitológia már Damon Lindelof és Carlton Cuse fejéből pattant ki. Az, hogy az első egy-két évadban még ők se tudták, hova fut ki a történet, eléggé nyilvánvaló: rengeteg nyitott kérdés, megmagyarázhatatlan és indokolatlan esemény követte egymást. A harmadik szezon végétől javult a helyzet: ekkor már biztossá vált, hogy a széria 2010-ben befejeződik, így az alkotók nyugodtabb körülmények között tervezhették meg a végjátékot. Az egyes epizódok feszesebbek, mozgalmasabbak lettek, az újabb kérdőjelek mellett pedig végre válaszok is érkeztek.
A befejezés viszont mégis sokakban keserű szájízt hagyott. Érzelmes, drámai finálé volt, sok tekintetben pontot tett a történet végére, de ugyanakkor rengeteg mindent hagyott nyitva. A legtöbb rejtély magyarázat nélkül maradt, és hiába ismertük meg a sziget fő titkát és történetét, a legtöbb nézőt csalódottá tette. Utólag visszanézve talán nem is baj, hogy nem rágtak a szánkba mindent, hiszen a rajongók ma is életben tartják a sorozat kultuszát: továbbra is teóriákat gyártanak, főleg a mindenütt felbukkanó számsorozatról (4, 8, 15, 16, 23, 42), a füstszörnyről, az időutazásból fakadó paradoxonokról stb.
Apropó karakterek. Bár a Lost – Eltűnteket elsősorban misztikus sorozatként tartják számon, valójában a kőkemény dráma áll a középpontban. Főhősei már jóval azelőtt elveszettek voltak, hogy lezuhantak volna a szigetre, sőt: sokan csak ott, a semmi közepén találják meg helyüket az életben. Mindenkinek meg van a maga egyéni tragédiája, ami egy bizonyos ponton megbénította őket, a szigeten viszont esélyt kapnak a továbblépésre, a fejlődésre. A hat évad alatt rengeteg szívszorító, vagy éppen epikus történetet meséltek el. A legkiemelkedőbb talán Desmond (Henry Ian Cusick) hányattatott sorsa, vagy Ben Linus (Michael Emerson) újabb és újabb pálfordulásai.
A Lost – Eltűntek mintájára számtalan „high concept” széria jelent meg, próbálva megteremteni a saját, egyedi mitológiájukat. Sokan csak egy évadot értek meg (Flashforward – A jövő emlékei), másoknak viszont több évig is sikerült kihúzniuk (Prison Break, Hősök), de egyiküknek sem sikerült az elveszettek népszerűségét elérnie. Hogy miért? Talán mert hiába játszódott fantasztikus környezetben, a történet végső soron olyan emberi témákról szól, mint a csalódás, az árulás, a sors, a gyereknevelés, a halál és persze a szerelem. Az meg, hogy néha-néha felbukkant egy jegesmedve a trópusi sziget kellős közepén, csak hab volt a tortán.