Sorozat

Befutó enciklopédia

BefutóMindent a Befutóról! Színészek és szerepek, alkotók, lóverseny-enciklopédia, hogy mindent megismerj a hétfőn induló sorozat világából. David Milch, a Deadwood alkotója és az elismert filmrendező, Michael Mann február 6-tól új, kilencrészes sorozattal jelentkezik az HBO-n: A Befutó főbb szerepeiben többek között az Oscar-díjas Dustin Hoffman és az Oscar-jelölt Nick Nolte látható.

A Befutó bepillantást enged a lóversenyzés és a szerencsejátékok – a lótulajdonosok, a futtatók, a trénerek, a zsokék, a fogadók és az egyéb szerencsejátékokban utazók – világába. Michael Mann és David Milch zseniális szereplőgárdával dolgozhatott – élén Hoffmannal és Nolte-val. Az epizódok elkészítésében a két vezető producer szorosan együttműködött: Milch mesterien irányította a forgatókönyvírást, Mann pedig minden szempontból felügyelte a sorozat készítését.
A Befutót a kaliforniai Santa Anita versenypályán és egyéb Los Angeles-i helyszíneken forgatták. A főcím alatt a Massive Attack Splitting The Atom című száma hallható.

A TÖRTÉNETRŐL

A sorozat kezdetén Chester „Ace” Bernstein (Dustin Hoffman) hároméves börtönbüntetés után szabadul (később megtudjuk, hogy a társa bűne miatt ült). Sofőrje és testőre, Gus Demitriou (Dennis Farina) várja kint, aki egy 2 millió dolláros ír ló futtatójának adja ki magát, miközben a lovat valójában Ace vette nemrég. Egy zseniális, de rossz hírű tréner, a perui Turo Escalante (John Ortiz) bemutatja a szóban forgó, nagy becsben tartott ír telivért, akit jelenleg állatorvos barátnője, Jo (Jill Hennessy) vizsgál. Eközben a veterán edzőből lett lótulajdonos, Walter Smith (Nick Nolte) óvatosságból nem veri nagydobra a „Big Horse” nevű, ígéretes lovával kapcsolatos reményeit. Persze azt nem tudni, hogy miért óvatos, de az kiderül, hogy sötét és botrányos múlt van a ló mögött.

Egy másik történetszálon a négy mindenre elszánt szerencsejátékos – Marcus (Kevin Dunn), Renzo (Ritchie Coster), Jerry (Jason Gedrick) és Lonnie (Ian Hart) – összedobja, amije van, és felteszik Jerry megérzésére, a nap nagy dobására, ami nem más, mint a sokat fizető hat nyerő.

A sorozatban találkozunk még zsokékkal: a kezdő zsoké Leonnal, más néven „Bug Boy”-jal (Tom Payne), a zsoké ambíciókat dédelgető lovászlánnyal, Rosie-val (Kerry Condon), a tehetséges, de részeges veterán zsokéval, Ronnie Jenkinsszel (a legendás exversenyző, Gary Stevens alakítja), valamint Joey Rathburn zsokéügynökkel (Richard Kind).

A SZÍNÉSZEKRŐL ÉS ALKOTÓKRÓL

Chester „Ace” Bernstein szerepében Dustin Hoffman, az Esőember és a Kramer kontra Kramer Oscar-díjas színésze látható. Hoffmannak ez az első igazi alakítása tévésorozatban, és egyben a sorozat producere is.

A Befutó állandó szereplői:
Dennis Farina (Esküdt ellenségek, Ryan közlegény megmentése, Blöff),
John Ortiz (Amerikai gengszter, Halálos iram),
Richard Kind (Kerge város, Egy komoly ember),
Kevin Dunn (Transformers),
Nick Nolte (Oscar-jelölt a Kisvárosi gyilkosság és a Hullámok hercege című filmekért),
Jason Gedrick (Lánglovagok),
Ritchie Coster (A sötét lovag),
Ian Hart (A közellenség, Harry Potter és a bölcsek köve),
Tom Payne, Kerry Condon (Róma) és
Jill Hennessy (Bostoni halottkémek/Nyughatatlan Jordan).

A vendégszereplők között feltűnik: Patrick J. Adams, Joan Allen, W. Earl Brown, Bruce Davison, Spencer Garrett, Barry Shabaka Henley, Ted Levine, Jürgen Prochnow, Alan Rosenberg, Mercedes Ruehl, Chantal Sutherland és Sir Michael Gambon.

A szinkronhangok

Dustin Hoffman / Chester Bernstein: Tahi Tóth László
Dennis Farina / Gus Demitriou: Vass Gábor
John Ortiz / Turo Escalante: Széles Tamás
Kevin Dunn / Marcus: Gesztesi Károly
Ritchie Coster / Renzo: Seder Gábor
Jason Gedrick / Jerry: Zámbori Soma
Ian Hart / Lonnie: Galbenisz Tomasz
Richard Kind / Joey Rathburn: Kerekes József
Tom Payne / Leon Micheaux: Czető Roland
Gary Stevens / Ronnie Jenkins: Gubányi György
Nick Nolte / Walter Smith: Reviczky Gábor

DAVID MILCH

Milch a Befutó kreátora és vezető producere.

1982-ben a kezdő forgatókönyvíró David Milch – a Yale Egyetem irodalomtanszékének előadójaként – írt egy epizódot a Hill Street Blues című sorozat számára. A „Trial By Fury” című epizód a Hill Street harmadik évadjában került bemutatásra, és Emmy-díjat, WGA-díjat, valamint Humanitás díjat nyert az évad számára.

Milch Phi Beta Kappa és Summa Cum Laude kitüntetésekkel végzett a Yale Egyetemen, ahol a Tinker-díjat is elnyerte az angol irodalom terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, majd kitüntetéssel megszerezte az MFA (a szépművészetek mestere) címet az Iowa Egyetem írói képzésén. A Yale-en töltött kilencéves oktatói pályafutása alatt segédkezett Robert Penn Warrennek és Cleanth Brooksnak számos irodalomról szóló egyetemi jegyzet elkészítésében. Ezenkívül versei és egyéb szépirodalmi művei jelentek meg több folyóiratban is: többek között a The Atlantic Monthly-ban és a Southern Review-ban.

Milch öt évadot töltött a Hill Street Blues című sorozatnál, kezdetben vezető dramaturgként, később vezető producerként. Ez idő alatt két további WGA-díjat nyert, valamint még egy Humanitás díjat és egy újabb Emmy-díjat is kapott.

1987-ben kreátora és vezető producere volt a Hill Street Blues sorozat spin-offjának, a Beverly Hills Buntz című sorozatnak, melyben a New York rendőrei egyik színésze, Dennis Franz játszotta az egyik főszerepet. Majd 1989-ben Milch vezető producerként dolgozott az ABC Capital News című sorozatán, melyben Lloyd Bridges alakította a főszerepet.

1992-ben a New York rendőrei egyik kreátoraként dolgozott. A nagy sikerű sorozat rekordot állított fel azzal, hogy az első évadjával 26 Emmy-jelölést gyűjtött be, 1994-1995-ben pedig elnyerte a Legjobb drámai sorozat díját. A sorozat mellett Milch is hazavitt egy Emmy-díjat: drámai sorozatban nyújtott írói teljesítményét díjazták az 1996-1997-es és az 1997-1998-as évadokért. A New York rendőrei első évadjáért Milch szintén nyert egy Humanitás díjat, a forgatókönyvért pedig megkapta az Edgar-díjat.

Milch még egy rendőrsorozat, a Brooklyn South kreátora volt, és kreatív tanácsadóként dolgozott Steven Bochco Murder One és Total Security című sorozatainál.

A Redboard Productions létrehozása óta Milch több sorozat elkészítésében is közreműködött: az FBI New York-i irodájában játszódó New York sűrűjében című drámában, az HBO Deadwood című, hat Emmy-díjat, egy Peabody- és egy Golden Globe-díjat (Ian McShane legjobb férfi főszereplőként) nyert sorozatában, valamint a szintén az HBO-hoz köthető John From Cincinnati című sorozatban.

MICHAEL MANN

David Milch-csel együtt a Befutó vezető producere és a pilot rendezője. Michael Mann íróként, rendezőként és producerként is könnyedén mozog a film és a televízió világa között.

Chicagóban született, és a Wisconsin Egyetemen, valamint a London Film School nevű filmes intézményben végezte tanulmányait. Karrierjét az 1970-es évek közepén televíziós íróként kezdte. Dolgozott a Police Story sorozaton, ő írta a Starsky és Hutch néhány első epizódját, és a Vega$ című sorozat kreátora volt. 1979-ben rendezője és társírója volt első televíziós drámájának, a The Jericho Mile-nak, melyben Peter Strauss, Brian Dennehy és Miguel Pinero játszották a főbb szerepeket. A film több Emmy-díjat kapott és az Amerikai Rendezők Szövetségének (DGA) díját is elnyerte.

1980-ban Mann a mozikban is debütált Az erőszak utcái című krimivel, melynek szereplői James Caan, Tuesday Weld, Willie Nelson, Dennis Farina és Jim Belushi voltak. Ezt követte az 1983-as Az erőd, melyben Gabriel Byrne, Scott Glenn és Ian McKellen játszottak.

Ezzel párhuzamosan – az 1980-as években – a televízióban is dolgozott, többek között a Miami Vice című sorozaton és a chicagói és Las Vegas-i drámán, a Crime Story-n, melyben Dennis Farina játszotta a főszerepet. 1990-ben a Drug Wars: The Camarena Story és a Drug Wars: The Cocaine Cartel című, Emmy-díjas minisorozatok producere volt.

1986-ban filmre adaptálta és megrendezte Thomas Harris „Vörös sárkány” című Hannibal Lecter-könyvét Embervadász címmel, William Petersennel, Joan Allennel, Tom Noonannal, Dennis Farinával, valamint Brian Coxszal, Hannibal Lecter első megformálójával a főbb szerepekben.

1991-ben megrendezte és társíróként, valamint producerként is jegyezte Az utolsó mohikán című filmet. Főszereplői: Daniel Day-Lewis és Madeleine Stowe.

1995-ben saját forgatókönyvéből megrendezte a Szemtől szemben című filmet. A főbb szerepekben Al Pacinót mint megszállott nyomozót és Robert De Nirót mint profi tolvajt láthatjuk. A további szerepeket Jon Voight, Val Kilmer, Tom Sizemore, Ashley Judd és Amy Brenneman játszották – a két utóbbi színész első nagyobb szerepét alakította ebben a filmben.

1999-ben Mann társíróként, rendezőként és producerként is közreműködött A bennfentes című film elkészítésében. A filmet hét Oscar-díjra jelöltek, a főbb szerepeket Russell Crowe és Al Pacino játszották.

2001-ben Mann rendezője, producere és társszerzője volt az Ali című filmnek, melyben Will Smith, Jon Voight, Jamie Foxx és Jada Pinkett Smith formálták meg a főbb karaktereket. A filmet három Oscar-díjra is jelöltek.

2002-ben producere volt a Gyilkossági csoport című CBS-sorozatnak, melyben a főszerepet Tom Sizemore játszotta.

2005-ben Mann megrendezte a Collateral – A halál záloga című filmet, Tom Cruise és az Oscar-díjas Jamie Foxx főszereplésével. Ugyanebben az évben producere volt a Howard Hughes életén alapuló, Aviátor című filmnek, melyet Martin Scorsese rendezett. A Leonardo DiCaprio és Cate Blanchett főszereplésével készült filmet 11 Oscar-díjra jelölték – végül ötöt váltott szoborra.

2006-ban rendezője, írója és producere volt a Miami Vice mozifilm-változatának, melyben Colin Farrell, Jamie Foxx, Gong Li és Naomie Harris alakították a főbb szerepeket. Producere volt a Peter Berg rendezte, A királyság című filmnek is, melyben Jamie Foxx, Jennifer Garner és Jason Bateman játszottak.
2008-ban Mann kreátora és Akiva Goldsmannal együtt producere volt a Hancock című – Will Smith, Charlize Theron és Jason Bateman főszereplésével és szintén Berg rendezésében készült – filmnek.

2009-ben társírója, rendezője és producere volt a Közellenségek című filmnek, melyben Johnny Depp, Christian Bale és az Oscar-díjas Marion Cotillard játszották a főszerepeket.

2011-ben Mann producere volt a Texas gyilkos földjén című független filmnek, melyet Ami Canaan Mann rendezett. Főbb szereplői: Sam Worthington, Jessica Chastain, Chloe Grace Moretz és Jeffrey Dean Morgan. A film világpremierje a 2011-es Velencei Filmfesztiválon volt, ahol Arany Oroszlán-jelölést is kapott.

DUSTIN HOFFMANN

A kétszeres Oscar-díjas és hétszeres Oscar-jelölt Dustin Hoffman a Befutóban Ace Bernsteint alakítja, az intelligens és jó megérzésekkel rendelkező szerencsejátékost. Hoffman producerként is közreműködött a sorozat elkészítésében.

Hoffman Los Angelesben született és a Santa Monica Community Főiskolára járt. Később a Pasadena Playhouse-ban tanult, majd New Yorkba költözött, hogy ott Lee Strasbergtől vegyen órákat. Hollywoodba érkezésével új lendületet vitt a filmgyártásba. A színész azóta is páratlan alakításokkal gazdagítja filmes karrierjét, amely bővelkedik olyan szerepekben, amelyek elmosták a „karakterszínész” és a „vezető színész” archetípusa között korábban meghúzott határokat.

Mike Nichol Oscar-jelölt, Diploma előtt című filmjében nyújtott alakításával – Benjamin Braddock szerepének megformálásával – hívta fel magára a világ figyelmét. Azóta még hatszor jelölték Oscar-díjra különböző filmjeiért, többek között az Éjféli cowboy, a Lenny, az Aranyoskám (ennek a filmnek producere is volt) és az Amikor a farok csóválja című filmekért. Hoffman 1979-ben Oscar-díjat nyert a Kramer kontra Kramer című filmben nyújtott alakításával, majd egy újabbat 1988-ban az Esőember című filmjéért. 1997-ben elnyerte a Golden Globe-gálán kiosztásra kerülő, nagyra becsült Cecil B. DeMille-életműdíjat.

Hoffman nemrég fejezte be Quartet című első olyan filmjének forgatását, melyet rendezőként jegyzett. A Ronald Harwood azonos című színházi darabján alapuló film főszerepeit Maggie Smith, Tom Courtenay, Billy Connolly, Pauline Collins, Sheridan Smith, és Michael Gambon játsszák.

Hoffman 2010-ben harmadszor is eljátszotta Bernie Focker szerepét az Utódomra ütök című filmben, Ben Stiller, Robert De Niro és Barbara Streisand oldalán.

A Richard J. Lewis rendezte Barney és a nők című független filmben Paul Giamatti oldalán egy visszavonult rendőrt és apát alakít, akinek fia felelőtlen életet él és gyanúsítottá válik barátjának titokzatos eltűnésében. A Barney és a nők a 2010-es Velencei Filmfesztiválon debütált.

Hoffman Emma Thompsonnal játszott a Szerelem második látásra című filmben, a Londonban játszódó romantikus történetben, melyet Joel Hopkins írt és rendezett. Szerepéért Golden Globe-ra jelölték a Legjobb színészi alakítás vígjáték vagy zenés film kategóriában.

A színész hangját kölcsönözte a Kung Fu Panda című kasszasikerhez. A filmet Az év animációs filmje kategóriában Oscar-díjra jelölték, és Hoffman elnyerte az Annie-díjat az animációs filmben a hangjával nyújtott teljesítményéért. Ő volt a Shifu nevű karakter hangja a Kung Fu Panda 2. című folytatásban is.

További filmjei: Cincin lovag, Mr. Magorium meseboltja, Felforgatókönyv, Parfüm: egy gyilkos története, Vejedre ütök, Én, Pán Péter, Multik, haza!, El Tropico, Pata-csata, Az ítélet eladó, Kis nagy ember, Szalmakutyák, Pillangó, Az elnök emberei, Maraton életre-halálra, Próbaidő, Agatha, Ishtar, Dick Tracy, Billy Bathgate, Őrült város, Mondvacsinált hős, Sleepers – Pokoli lecke, A gömb, Amerikai bölény, Hook és Vírus.

Hoffman, a színházi színész

A színpadon Hoffman hasonló elismeréseket vívott ki alakításaival. Első színpadi szerepe a Sarah Lawrence Főiskola által előadott Gertrude Stein: „Yes is for a Very Young Man” című darabban volt. Ez az alakítása több Off Broadway szerepet is hozott számára, többek között a „Journey of the Fifth Horse” című darabban, melyért Obie-díjat kapott és az „Eh?” című darabban, amelyért elnyerte a drámai kritikusok által a legjobb színésznek odaítélt díjat (Drama Desk Award). (Színpadi sikerei felkeltették Mike Nichols érdeklődését, aki szerepet osztott rá Diploma előtt című filmjében.) Hoffman 1969-ben debütált a Broadwayn Murray Schisgal „Jimmy Shine” című darabjában. 1974-ben rendezőként is bemutatkozott a Broadwayn Schisgal „All Over Town” című darabjával. 1984-ben megkapta a legjobb színésznek járó drámai kritikusok díját Willy Loman megformálásáért „Az ügynök halála” című Broadway-darabban, melynek producere is volt. Majd Tony-díjra is jelölték Shylock megformálásáért „A velencei kalmár” című darabban.

Egyéb munkái

Producerként Hoffman közreműködött Tony Goldwyn Séta a holdon című filmjének elkészítésében, melyben Diane Lane, Viggo Mortensen, Liev Schreiber és Anna Paquin játszották a főbb szerepeket. Emellett a kétszeres Emmy-díjas Az ördög számtana című film vezető producere volt.

Hoffman a művészeti tanácsadó testület elnöke az Eli and Edythe Broad Stage színházban, amely 2008. szeptember 20-án nyitotta meg kapuit.

2009-ben Hoffmant tiszteletbeli César-díjjal tüntették ki.

A SZEREPLŐKRŐL

Chester „Ace” Bernstein
(Dustin Hoffman)

Ace vérbeli üzletember, aki egész életében szerencsejátékokkal kapcsolatos vállalkozásokban vett részt. Nemrég szabadult a börtönből, ahol három évet ült, és rögtön a Santa Anita lóversenypálya felé veszi az irányt.

Walter Smith
(Nick Nolte)

A Kentucky államból származó Mr. Walter korábban trénerként dolgozott, de ma már csak egy hajdan szebb időket látott futtató. Egy múltbeli botránnyal kapcsolatos sötét titkok miatt azonban csak óvatos reményeket fűz ígéretes csikójához, Gettn’up Morning-hoz.

Gus Demitriou
(Dennis Farina)

Hosszú ideje Ace sofőrje, testőre és bizalmasa, aki egyre nagyobb szerepet vállal főnöke üzletében: Ace új ír versenylova, Pint of Plain futtatójának adja ki magát.

Turo Escalante
(John Ortiz)

Escalante perui bevándorló, aki sikeres trénerré küzdötte fel magát. Sikerei nyomán szerzett hírnevével csak gyakran kétes hírű taktikai húzásai vetekszenek.

Joey Rathburn
(Richard Kind)

Ronnie zsokéügynöke. Dadogása és ideges, talpnyaló modora Escalante gúnyolódásának gyakori célpontjává teszi.

Marcus
(Kevin Dunn)

Az embergyűlölő, gúnyolódó keményfiú motoros kerekesszékben ül. Elszántan küzd a nagy fogásért. A négy megrögzött szerencsejátékosból álló csapat vezére és tagja – Lonnie, Renzo és Jerry mellett.

Lonnie
(Ian Hart)

A szerencsejáték-őrültek csapatának legújabb tagja. Szeretne nagy játékos lenni, de sokkal valószínűbb, hogy vele játszanak majd.

Renzo
(Ritchie Coster)

Nem a legfényesebb elme a csapatban. Renzo nyugdíja nem sokáig marad a zsebében. Nagy álma, hogy egy napon maga is versenyló-tulajdonos legyen.

Jerry
(Jason Gedrick)

Jerry egy vérbeli kibic, akinek istenadta tehetsége van az esélylatolgatáshoz. Ám a legnagyobb gyengéje a nagy tétekben játszott póker.

Rosie
(Kerry Condon)

Mr. Walternek dolgozik lovászlányként. Alig várja, hogy Big Horse lovasaként esélyt kapjon zsokéként is.

Ronnie Jenkins
(Gary Stevens)

A veterán zsoké, akinek már nem lehet újat mutatni, és általában egy üveg Jim Beammel igyekszik tompítani fájdalmát. Joey az ügynöke.

Leon „Bug Boy” Micheaux
(Tom Payne)

Leon zsokénak készül. Egyelőre még csak tanuló, akit szintén Joey képvisel. Lelkesedése ellenére a súlyproblémái veszélyeztetik ígéretes tehetsége kibontakozását.

Jo
(Jill Hennessy)

Jo állatorvos, aki versenylovakra specializálódott. Ő kezeli Escalante istállójában a lovakat. Hozzáértő, és bátran ellentmond Escalanténak, ha az bármilyen értelmetlen dolgot próbál kérni tőle.

LÓVERSENY-ENCIKLOPÉDIA

Ügynökök
Három típusa van: futtatóügynök, zsokéügynök és versenylóügynök. A futtató ügynöke a versenymenedzsere is, aki a trénerekkel kapcsolatos ügyekkel és adminisztratív feladatokkal foglalkozik. A zsokéügynök az ügyfeleit próbálja eladni a versenyekre. A versenylóügynök lovakat ad és vesz magánúton vagy árverés útján.

Túlsó egyenes (Backstretch)
A pálya túloldalán lévő egyenes szakasz, túlsó egyenes.

Fedezőmén (Blood Horse)
Tenyésztési célokra használt telivér versenyló.

Tenyésztő
A kanca tulajdonosa a ló fedeztetésekor. (Magyarországon: aki a születésekor tulajdonosa volt)

Résztréning (intervall tréning)
Olyan edzés, amikor a lovat teljes sebességgel futtatják egy meghatározott szakaszon, állóképesség-fejlesztés céljából.

Zsokéjelölt
Versenylovas-jelölt; az angol elnevezés (Bug Boy) a versenykiírásban a zsokék neve után tett, súlyengedményt jelző csillagból jön.

Vételi szelvény
Egy ló megvásárlására tett hivatalos ajánlatot jelképező szelvény.

Eladó Verseny
Olyan verseny, amelyre az eladásra kínált lovakat nevezik. A verseny kezdete előtt meghatározott áron ajánlatot lehet tenni a lovak megvásárlására.

Mázsáló
Hivatalos személy, akinek fő feladata, hogy felügyelje a zsokék öltözőjét, és ellenőrizze a testsúlyukat a verseny előtt és után.

Időmérő
Az a személy, aki feljegyzi a lovak futási idejét, vagy önállóan (magán időmérő), vagy a Formakönyvben való közzététel céljából.

Kólika
A lovak bélrendszerében felgyűlt gázok okozta hasi kellemetlenség. Súlyosabb formája a ló halálát is okozhatja, mert a földön vergődő ló bélcsavarodást kaphat.

Méncsikó
Heréletlen, négy évnél fiatalabb hím ló. A lóversenyen a kétéves lovakat hívják csak csikónak.

Rövidostor
Zsokék által használt lovaglóostor.

Verseny Kiírás
A Versenytitkár által tíznaponta vagy kéthetente közzétett könyv, amely felsorolja a különböző kategóriájú versenyeket, az indulási feltételekkel, amelyben a trénerek lovaikat indíthatják.

Holtverseny
Amikor két vagy több ló pontosan egy időben ér célba, és nem lehet egy győztest hirdetni a célfotó alapján sem; ebben az esetben több győztese van a futamnak.

Kitörés
Amikor egy ló nem követi az egyenes utat, és a pálya belső vagy külső széle felé tart.

Munkalovas
Az a személy, aki tréningben lovagolja a lovat, ő termetesebb is lehet, mint egy zsoké, ideális esetben max. 65 kg.

Kancacsikó
Négyéves vagy annál fiatalabb nőstény ló. Lásd méncsikó.

Versenydressz (Flak Jacket)
A zsokék által a futam alatt viselt kötelező dressz, amely mindig a futtató színében pompázik és a lovak megkülönböztetésére szolgál.

Csikó
Újszülött hím vagy nőstény ló. Foal- választási, yearling- éves.

Furlong (200 méter)
Egy nyolcad mérföld.

Lóápoló
Az istállóban egy adott ló gyakorlatilag mindenre kiterjedő ellátásáért felelős személy. Egy lóápoló általában három, négy lóról gondoskodik.

Hendikep
1. Súlykiegyenlítés: A Hendikepperek által az adott versenyen induló lovakhoz – a korábbi futott formák (képességi számok) alapján – hozzárendelt súlyterhelés, amely a verseny kiegyenlítését szolgálja.
2. Másik jelentés: a fogadóknál a lovak múltbeli teljesítményén alapuló esélylatolgatás, ami alapján választanak.

Lejártatás
A ló sétáltatása tréning vagy verseny után, amíg le nem hűl. Az ezt végző személy a sétáltató vagy jártató.

Nyerő / Helyezett
Az a ló, amely egy adott versenyen pénznyereményt hoz, általában az első négy-öt helyezett. A fogadók számára az úgynevezett „táblás hely” azokat a lovakat jelenti, amelyek az első három pozíció valamelyikén végeztek: első helyen (win), második helyen (place) vagy harmadik helyen (show), és néhány speciális fogadás esetében a negyedik vagy ötödik helyen.

Nyeretlen
Olyan ló, amely még soha nem nyert hivatalos versenyt. A nyeretlen képességfelmérő versenyek „súlyengedményes” versenyek és olyan lovak számára szervezik őket, amelyek nem eladók. A nyeretlen eladó versenyeken a lovakat meg is lehet venni.

„Leche”
Spanyol szleng, amely magnéziumtejet jelent; ez egy gyógyszer, amely enyhíti a lovak hasfájásos vagy más gyomor- és bélrendszeri panaszait.

Versenyben induló ló (Mount)
Az a ló, amelyet a zsoké egy adott versenyen lovagol.

Kifizető / Versenypénztárnok (Paymaster / Horseman’s Bookkeeper)
Az a személy, aki a nyereményeket kiosztja, és minden egyéb, pénzekkel kapcsolatos adminisztratív feladatot ellát.

Hat nyerő
Az a fogadás, ahol a fogadó hat egymást követő versenyen a hat győztes lovat teszi meg. A fogadást az első verseny kezdete előtt kell megtenni. Ennek variációi a három, négy és öt nyerő, amelyek kiterjesztései a szabványos fogadásoknak; a Napi Két Nyerő (Daily Double) olyan fogadás, amelyhez eredetileg a nap első két nyertesét kellett megtippelni.

Oszlopok
Távolságjelző oszlopok a pályán, amelyek fél-, negyed- és tizenhatod mérföldes közökben vannak felállítva.

Starthely
A lovak versenyen való indításakor a Versenyiroda által véletlenszerűen előre kisorsolt pozíció, amelyből a ló elhagyja a startgépet.

Versenydíj
Az a pénz, amelyért az adott futamban a lovak versenyeznek, és azok a futtatók kapnak belőle, akiknek a lovai az első négy vagy öt hely egyikén futnak be. Amerikában általában 60%-át kapja az első, 20%-át a második, 10%-át a harmadik, és néhány pályán kaphatnak belőle a negyedik, ötödik és néha az utolsó helyezettek is.

Versenytitkár
Az a tisztviselő, aki meghatározza a futamok feltételeit, felelős a nevezések, indulóadások kezeléséért és illetékes a versenyprogramhoz kapcsolódó minden egyéb kérdésben.

Versenyrajongó (Railbird)
Lóversenyrajongó; az angol kifejezés eredete az a szokás, amikor valaki a versenyt a pálya külső korlátja mögül figyeli.

Törlés
Amikor egy lovat a futam kezdete előtt visszavonnak a versenyből.

Sorsolás
Akkor kerül rá sor, amikor több ember tesz ajánlatot ugyanazon lóra; a sorsolás győztese (a nevek véletlenszerű kihúzása útján) lesz a ló tulajdonosa.

Belső jártató (Shed Row)
A lóistálló belső folyosója.

Versenyszínek (Silks vagy Colours)
Sajátos színű vagy mintával ellátott dressz, melyet a zsoké visel, és amely egyedileg jellemző a futtatóra.

Indító
Az a személy, aki felelős a startgép felügyeletéért és minden futam indításáért. A főindító nyomja meg a bokszajtókat kinyitó gombot. A segédindító rendezi a lovakat, amikor beállnak a bokszba.

Szindikátus
A fogadásban: olyan csoport, akik egyesítik pénzeiket annak érdekében, hogy nagyobb és átfogó fogadásokat tudjanak tenni;
A versenyzésben: olyan csoport, amelynek tagjai közösen tulajdonosai egy adott lónak, közösen viselik a költségeket és élvezik a jövedelmeket;
A tenyésztésben: amikor egy fedezőmén vagy más telivér egy csoport tulajdonában van.

A pálya állapota
A pálya állapota hatással lehet a lovak teljesítményére. A pálya állapota lehet: gyors, jó, lassú, sáros, csúszós; gyepes pályák esetén: kemény, jó, puha, mély stb.

Tréner
Az a személy, aki felügyeli a lovak gondozását és versenyekre való felkészítését. Helyettese a segédtréner.

Fogadási jutalék (Vigorish vagy „vig”)
A fogadott összeg adott százaléka, amelyet akkor számítanak fel, amikor a fogadás bukmékernél történik, általában 10%.

Fogadástípusok

Egyenes fogadások:

Win (Tétre)
A fogadó nyer, ha a ló első helyen fut be.

Place (kb. Kis Hely)
A fogadó nyer, ha a ló első vagy második helyen fut be.

Show (kb. Nagy Hely)
A fogadó nyer, ha a ló első, második vagy harmadik helyen fut be.

„Egzotikus” fogadások (más néven „trükkös” fogadások):

Két nyerő
Két egymást követő győztes megjelölése ugyanazon a szelvényen.

Három, négy, öt vagy hat nyerő
Egymást követő győztesek megjelölése ugyanazon a szelvényen.

Quinella (kb.: befutó oda-vissza)
Azt a két lovat kell megjelölni – sorrendtől függetlenül –, amelyek az első két helyen fejezik be a versenyt. Kisebb alaptétnél.

Exacta (Befutó)
Két lónak a megadott sorrendben kell elsőnek és másodiknak lennie.
A „box” (kb.: oda-vissza) fogadás esetén mindkét sorrend nyer, azaz az 5-2 EXACTA normál fogadás egy fogadásnak minősül, és akkor nyer, ha ebben a sorrendben érkezik be a két ló; a „box” egy második fogadás, amely megfordítja a sorrendet 2-5-re, így a szelvény mindkét sorrend esetén jó.

Trifecta (Hármasbefutó)
Az első három helyezettet kell eltalálni a helyes sorrendben. A Superfecta és Pentafecta olyan további változatok, ahol az első négy vagy öt ló befutási sorrendjét kell eltalálni.

A Befutó február 6-án érkezik az HBO-ra:
– szinkronos premier: február 6. hétfő, 21:20,
– eredeti nyelvű, feliratos premier: február 8. szerda, 20:15.
Az új részek hétfő, illetve szerda esténként láthatók a csatornán. A sorozat egyes epizódjai már az amerikai premier másnapján (január 30-tól) felkerülnek az HBO GO és az HBO OD filmtárba.

www.hbo.hu

HBO Pressroom

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com