Sorozat

Az igazság odaát van – X-akták

Nem sok olyan magyar ember lehet, akinek a fenti mondatra ne dobbanna meg a szíve. Bizony, az idén húsz éves X-akták még abban az időben jelent meg a magyar televíziózásban, amikor még mindenki ugyanazt nézte. Panaszra viszont nem lehetett ok: Chris Carter korszakalkotó, ma is meghatározó sorozatát látni kellett.

Gumiember, ufók, cigarettás ember, Magányos Harcosok, Ne bízz senkiben! – a fenti szavak mindegyike ismerősen csenghet, netalántán nosztalgiát válthat ki azokból, akik a ’90-es években a királyi tévén szocializálódtak (nem mintha lenne olyan, aki nem). Az értelmetlen, ám megtörtént események magyarázatát keresték az FBI hányattatott részlegének munkatársai. A különc Fox Mulder (David „dácsovni” Duchovny), a Szövetségi Nyomozóiroda körberöhögött ügynöke az orvos Dana Scully (Gillian Anderson) személyében kap partnert, akivel aztán sok-sok éven keresztül járnak utána mindenféle furcsaságnak. Utóbbi végzettségéből adódóan a tudományt, a józan észt képviseli; míg előbbi életét meghatározta, hogy gyerekkorában elrabolták tőle húgát az idegenek.

David Duchovny és Gillian Anderson
David Duchovny és Gillian Anderson

Chris Carter sorozatában hit és szkepticizmus csap össze több fronton is. Persze az évek során egyre hiteltelenebbé vált Scully kételkedése, főleg miután a második évadban őt magát is ufók rabolták el. A földönkívüliek egyre gyakrabban jelentek meg, vonaluk a széria központi cselekményszála lett, amelyre az első moziváltozat, az 1998-as X-akták: A film is épült. A széria nagy részét viszont a  monster of the week tematikájú epizódok tették ki: ilyenkor egy-egy városi legenda vagy valamilyen természetfeletti lény után kutattak hőseink.
Az X-akták igazán kiemelkedő részei azonban azok, amikor horror-nyomozós elemeken túllépve igazi műfaji játékokat láthatunk. A fekete-fehér A posztmodern Prometheus-ban (The Post-Modern Prometheus) a ’30-as évek horrorfilmjei elevenednek meg; a Rossz vérben (Bad Blood) ugyanazt az eseménysort kétszer láthatjuk, Mulder és Scully szempontjából is; az első évados A jég (Ice) pedig a John Carpenter-féle A dolgot idézi meg. A legemlékezetesebb mégis A falka (Home) című epizód a negyedik évadból, amely azon ritka részek közé tartozik, amikben nincs természetfeletti elem. A benne bemutatott borzalom nagyon is valóságos (a családon belüli szaporulat bizarr következményei), a végeredmény pedig annyira hátborzongató, hogy évekig megismételni sem merte a Fox.

David Duchovny és Gillian Anderson
David Duchovny és Gillian Anderson

Sajnos azonban Chris Carter alkotását is elérte az a betegség, ami sok sorozatot elkap: nem tudták időben abbahagyni. Duchovny csak a nyolcadik évad felére tért vissza; helyére John Doggett (Robert Patrick) került, később Monica Reyes (Annabeth Gish) ügynökkel vették át az X-aktákat. Velük viszont már nem volt az igazi; a kilencedik, befejező szezon ismét csak Mulderrel és Scully-val ért véget, ahogy a 2008-ban bemutatott X-akták: Hinni akarok című mozifilm is az ő sorsukat követte. Az idegen inváziós történet végére viszont nem került pont.

Még.

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com