Ki gondolta volna, hogy egy ilyen remek trash-filmes cím nem egy Zs-kategóriás alkotást takar? Hiába sugall Az alvajáró húszabáló vígjátékot/horrort, helyette inkább egy drámát kapunk, ami két, traumáktól megcsömörlött főszereplőt állít a középpontba.
Pedig sokáig bíztam benne, hogy hátha átcsap valami igazi blődségbe a film, hiszen már az első percében kapunk egy elgázolt szarvast, ami reményt keltően ócska módon leheli ki lelkét. Azon is derülhetünk egy jót, hogy nem csak Magyarország betájolása okoz gondot a tengerentúliaknak, de Dániát sem tudják elhelyezni a térképen. Ezzel nagyjából ki is fújt a vicces percek száma a kanadai-dán koprodukcióban. Helyette megtudhatjuk, hogyan merítsünk ihletet újdonsült pajtásunk lámpaoltás utáni falatozásaiból.
A történet szerint Lars (Thure Lindhardt) egy megcsömörlött dán festő, aki egy kanadai művészeti iskolába érkezik tanítani. Ott találkozik Eddie-vel (Dylan Smith), a kissé túlkoros furcsa, néma diákkal, akire már akkor elkezdünk gyanakodni, amikor rajzórán egy emberevő szörnyet ábrázoló alkotás kerül ki a kezei közül. Eddie egyetlen hozzátartozója ekkortájt meghal, és itt jön valami igazán érthetetlen: a tanároknak mi sem tűnik természetesebbnek, mint hogy a két napja érkezett Lars fogadja be Eddie-t – amit ő meg is tesz. Egészen hamar kiderül, hogy Eddie nem csak furcsának tűnik, hanem az is: esténként alsógatyára vetkőzve a környékbeli erdőket járja, és eleinte csak kisállatokból, később emberekből is falatozik – alvajárás közben.
Érdekesség, hogy Eddie emberevő mivoltát a film a kiskori traumákkal magyarázza – valószínűleg ennek tudható be az is, hogy alvajárva, vagyis tudattalan állapotában teszi mindezt –; mindenféle elszabadult vírustól vagy posztapokaliptikus felhangtól mentes a film. Ezzel ki is mászik a hagyományos értelemben vett zombi filmek műfaji kötelezettségei alól, hogy nyugodtan foglalkozhasson a megrekedt, ihletét vesztett művész problémájával. Eddie és Lars közt a traumák alkotnak párhuzamot, csak míg Eddie ettől alvajáró kannibál lett, addig Larsnak ez adja az ihletet: Eddie vérengzéseiben újszerű múzsára lel és elkezdi ontani magából a vagyonokat érő műremekeket.
A csacska cím alapján nem is számítanánk arra, hogy a film központi, morális kérdése azt feszegeti, hogy meddig mehet el a művész az alkotás érdekében: feláldozhat-e a művészetéért bárkit vagy bármit? Mi több, egy kortárs jelenségre is felhívja a figyelmet a maga módján, hiszen rávilágít arra, hogy annyi impulzus ér bennünket a nap 24 órájában, hogy valami igazán újszerűre és brutálisra van szükségünk ahhoz, hogy kilendítsen minket és felkapjuk a fejünket.
Ahhoz képest, hogy a film rendezője (Boris Rodriguez) nem kifejezetten járatos a nagyjátékfilmek világában, nem is rossz próbálkozás, habár a sablonos szerelmi és nyomozós szálba vihetett volna valamivel több pikantériát. Ettől függetlenül ihletet vesztett, elvetemült művészeknek kötelező darab!
A film megtekinthető vasárnap és hétfőn 23:45-kor a Cinemax, illetve a Cinemax 2 műsorán.