Argo 2., Toldi-botrány, forgatókönyv-börze, Senki szigete-premier, 20 ezer néző, 332 film, gondok és problémák. A Filmhét kiváló alkalmat jelentett, hogy a magyar filmgyártáson lamentáljunk.
Tóth Nándor Tamás írása.
Ennyiszer talán még sosem hallottam, hogy a magyar film él és virul, élt és virult és élni és virulni fog. Elmondták a Filmhét sajtótájékoztatóján, a megnyitón, a záróbulin, az Argo 2. sajtótájékoztatón, és szinte minden filmen, ahol valaki a Magyar Nemzeti Filmalap nevében megszólalt. Számomra ez azért volt megmosolyogtatóan ironikus, mert éppen a Filmalap volt az, amelyik majdnem kivégezte (és egy-másfél évre tetszhalott állapotba küldte) a magyar filmet.
Az utálóknak azonban nincs igazuk, és a Filmhét erre tökéletesen rávilágított premierjeivel. A magyar filmek életemben először jók. Nem hibátlanok, de alapvetően jók, több a szórakoztató, mint az életvezhetetlen (vagy legalább is én több jót láttam), és erre rávilágítanak az olyan filmek, mint a Drága Elza! Az első második világháborús, harci jelenetekkel megspékelt magyar háborús film nem állami pénzből készült, emiatt megengedhette magának azt, hogy gyakorlatilag forgatókönyv nélkül készüljön el. A másik példa az Isteni műszak, amin, mint elsőfilmen, biztosan segített a Divinyi Réka által vezetett forgatókönyv-fejlesztő csapat tevékenysége.
A magyar film ugyanis szerintem (és ezzel nem vagyok egyedül, sokan elmondták már) azért volt elviselhetetlen az elmúlt két évtizedben, mert valahogy a hazánkfiai nem tudnak (vagy tudtak?) forgatókönyvet írni. Az az érdekes, hogy valahogy csupa olyan filmbe futottam bele a Filmhéten, aminek nem volt igazi forgatókönyve. Az említett Drága Elza! volt egyedül rossz ezek közül. A Fekete levesnek szintén nem volt szkriptje, a színészek saját nevükkel felruházott karaktereket játszottak, nem volt előre megírt dialógus, én azonban azt éreztem, hogy ettől nem lett jobb a film (de rosszabb se). Megkérdeztem egyébként erről a mellettem ülő brazil nézőket, nekik fel se tűnt, hogy nem volt forgatókönyv – azt hiszem, ez inkább dicséri Novák Erik filmjét.
Aztán ott volt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, aminek szintén nem volt szkriptje (pontosabban Reisz Gábor rendező szerint a forgatás befejeztére készült el), és mégis az utóbbi év(tized) legszerethetőbb magyar filmje lett. A VAN-nál jobbat nem kívánok Magyarországnak soha, és bár biztosan megismételhetetlen, azért szurkolok a vizilabdásból filmessé vált direktornak. Az pedig különösen ironikus volt, hogy az utóbbi idők egy legjobb magyar filmjében a „a magyar filmek szarok” állítás érvként kerül elő az emigrációval kapcsolatban – a közönség pedig hangosan nevetett ezen.
Kell egyáltalán ezek szerint a Filmalap belenyúlása? Az ellenzők az intézmény bukásáig példálózhatnak a Toldival (és fognak is, köszönhetően a hvg.hu-féle Arany Toldi-díjnak), hiszen Pálfi elképzelését Arany János főhőséről már sosem láthatjuk. „Az elmúlt húsz év legjobb forgatókönyvéből” soha nem lesz film (a szkriptet a Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes minősítette így!) Ha a hírek bebizonyosodnak, hogy mindez tényleg Andy Vajnának köszönhető, akkor az összes ellenzőnek igaza lett, noha kissé másképpen, mint hittük. De mindenki nyugodjon, a hírek nem fognak bebizonyosodni. Mégis szerintem van valami frucsa és megmagyarázhatatlan abban, hogy az elmúlt évben két mozi készült a magyarországi homoszexuálisok helyzetéről (Viharsarok, Coming out) filmalapos pénzből, de az egyik legnagyobb költőnk történelmi alakjának ábrázolásához nem járul hozzá a polgári-konzervatív kormány által felállított állami szerv. A Filmalap működése annyi iróniával szolgál, ami egy egészestés filmhez is elegendő lenne.
Vérnyomás-növelő kommunikációja ellenére én mégis támogatom az állami intézményt, mert eredményes és mert szükség van rá. Nem biztos, hogy örökké szükség lesz rá, de most végre elindult a magyar filmgyártás egy olyan úton, ami igenis vállalható. Tavaly szeptember óta bemutatták A nagy füzetet, az Isteni műszakot, a Coming outot, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Couch Surf-öt, az Aurát, a Viharsarkot, a Fekete levest, a Fehér istent, az Utóéletet, a Szabadesést, a Senki szigetét és egy hét múlva a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. A felsoroltak több mint felét támogatta a Filmalap. A 13 magyar nagyjátékfilmből szerkesztőségünk mindössze egyet minősített 10-ből 6 pontnál gyengébbre (az Aurát). Szerintem ez többet mond mindennél a magyar film állapotával kapcsolatban.
