Magazin

Válaszd a jobb történetet! – Pi élete

Bár kritikusunk szerint Ang Lee kétórás Pi élete túl erős állítással él, amikor azt mondja, a cselekmény végére a néző istenhívő lesz, és ezt az igéretét nem is képes teljesen megtartani, Yann Martel azonos című regényével egyértelműen más a helyzet. A túlontúl magabiztos, már-már pökhendi állítás bekövetkeztét pedig csendesen nyugtázhatjuk.

A Pi élete a fiktív szereplő, az indiai Piscine Molitor Patel kalandos és hittel teli életébe avatja be az olvasóját. A könyv bravúrja az, hogy az író, Yann Martel végig a valóságban is élő emberként mutatja be és kezeli a karaktert. Ez a dramaturgiai fogás, alapállás így lényegében határozza meg a regény formáját. A könyv és a történet írója, aki gyakorlatilag hozzátoldás nélkül tálalja nekünk a cselekményt, úgy, ahogy az van, mit sem változtatva a dolgok eredeti állásán, átengedi a felszólalás lehetőségét az indiai kamasznak. Martel a könyv elején az annak megszületéséhez vezető utat írja le röviden. Gyakorlott íróként tudja, hogy hiába passzol egy történetben a szereplőktől elkezdve a helyszíneken át a cselekményig minden, ha nincs benne szív, nem ér egy fabatkát sem. Előző – szívtelen – regényén lemondóan elmélkedve végül egy öregbe fut, aki Pihez irányítja. Martel már valójában itt hagyja megnyilvánulni az ösztönösséget maga helyett, és médiumként, szócsőként kezd funkcionálni. Végig egy nagyobb, szélesebb, bölcsebb igazság felbukkanásának készítette elő a terepet, az ész helyett immár a szív beszél.

A regény kerek száz fejezetében így végig Pi hangján hallunk mindent, a saját nevének születését, a gyerekkorát, az állatkerti életét és a csendes-óceáni viszontagságokat. Martel úgy tesz, mintha talált dokumentumot tálalna, előzékenyen visszavonul, és ki is jelenti, hogy mindent Pi szavaival fog leírni. A narratívának ez az átkeretezése, a fokalizáció eltolása adja véleményem szerint a Pi élete egyszerűségét és letaglózó erejét. A hosszabb-rövidebb fejezetek Pi Patel egy-egy huzamosabb életszakaszát, különálló, meghatározó élményét, vagy a tapasztalataiból leszűrt találó gondolatokat mutatják be és elemzik. A regénybeli narratíva így igen csapongó – hosszabb linearitások inkább a mentőcsónakos jelenetek között találhatók a Csendes-óceán hullámain. Ide-oda ugrálva mindig annyit ismerünk meg a történésekből, amennyi éppen elegendő, amennyi éppen fontos ahhoz, hogy főszereplőnket meg tudjuk ítélni. Martel néhol a saját (szerzői) megjegyzéseit is hozzáfűzi az elbeszéléshez, hogy Pit kívülről, egy másik ember szemén át is lássuk, ezzel nem mellesleg tovább kuszálva a narratíva szintjeit, valamit a főszereplő létezéséről szóló képzeteinket.

A szaggatott, gondolatvezérelt forma pedig magával hozza a rövid, de tartalmas bölcseleteket, amelyek a céllal ellentétben pont a kárára is lehetnének a regénynek. Szerencsére Pi fiatal ártatlansága, a világra való őszinte és szeretetteli rácsodálkozása, a hamis csillogásokat kerülő hozzáállása biztosítja, hogy a magvas gondolatokról nem a csömör vagy a közhely jut eszünkbe, hanem a hiteles, a megélt élet tanulságai. A vallásos rajongásról, az ember magasabb dimenzióiról, a hitről és az egyén szubjektív, érzelmi megéléséről ritkán lehet ilyen szerény, közérthető és mégis megható könyvet olvasni. A Martel által használt írói módszer itt kapcsolódik újra össze a Pi élete mondandójával. Elhisszük a történetet a tigrissel vagy inkább a francia szakácsról szólónak szavazunk bizalmat? Valószínűbb, hogy Pi fiktív szereplő, mint az, hogy tényleg létezik? Mert ha végső soron egyik történet sem igazolható, miért ne hihetnénk – legalább szórakozásból – az izgalmasabbnak?

Yann Martel: Pi élete
Európa Kiadó, 2012

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com