Papírfény

Felnőtté válási horror – Neil Gaiman: Óceán az út végén

Gaiman: Óceán az út végén

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy Neil Gaiman napjaink egyik legnépszerűbb brit írója. Azt, hogy a kritikusok imádják, irdatlan mennyiségű neki ítélt díj bizonyítja. (World Fantasy-díj, Hugó-díj, Bram Stoker-díj, Nebula-díj stb.) Azt, hogy az olvasók is, pedig rengeteg eladott kötet. Az Óceán az út végén című művét nagy várakozás előzte meg, hiszen hosszú idő után a első “egészestés” regény amivel jelentkezik.

Neil Gaiman folyamatosan táguló írói univerzumában számos műfajjal találkozhatunk, elsősorban mégis mint fantasy, képregény és sci-fi regény író ismert. Nem meglepő, hogy a legnagyobb sikert elérő alkotásai is ebből a körből kerültek ki, úgymint a Sandman képregénysorozat és a mára már kultikusnak számító Amerikai Istenek című regénye.

Neil Gaiman rendkívül filmbarát szerző, aki azon túl, hogy művei közül jó néhányat vászonra adaptáltak, forgatókönyvíróként is ismert. Többek között ennek is köszönhető, hogy ennyit kellett várni a szóban forgó kötetre.

Az Óceán az út végén története azzal a nem teljesen szokatlan fordulattal indít, hogy Anglia egy eldugott, poros szegletében élő hét éves kisfiú hétköznapjai egy titokzatos férfi megjelenésétől kezdve kilépnek addigi megszokott medrükből.

A kicsit magának való, könyvmoly fiú olyan zavarba ejtő események tanúja lesz, amelyeknek ugyan érzékeli a jelentőségét, de nem igazán ért meg. Következésképpen beszélni sem tud ezekről.

A helyzet így is elég kellemetlen lenne számára, de még tovább romlik. Nem sokkal később pedig odáig fajul, hogy meg kell küzdenie egy sosem látott, saját valóságán túlról érkező rémisztő jelenséggel. Szerencsére nem marad teljesen egyedül a problémával, a házukhoz közeli földút végén lakó Hempstock család mindent elkövet, hogy segítsen neki. A három Hempstock nő: nagyanya, anya és lánya ráadásul nagyon is tisztában van vele mivel kell szembenéznie.

Különös, szimbólumokkal átszőtt, több szinten és módon értelmezhető, amolyan kifordítom-befordítom történetről van szó, ahol a főhős olyan keserű és csodás tapasztalatok sorát éli át, amelyek alapvetően határozzák majd meg a világhoz való hozzáállását.

Ilyenformán egyfajta beavatástörténet, ami így vagy úgy, de a felnőtté válásról szól, illetve annak egy fontos állomásáról. Rokonítható a szerző korábbi művei közül a Coraline-nal, amellyel akár a választott témát, akár annak megvalósítását tekintve sok hasonlóságot mutat. Az Óceán az út végén azonban sokkal szomorúbb, sokkal mélyebb és sokkal személyesebb alkotás, ahol a főszereplő kisfiút nyugodtan hívhatnák akár Neilnek is.

Gaiman szokásához híven Az Óceán az út végén-be is mitológiai elemek sorát szőtte bele, mint például a címadó végtelen óceánt, ami itt az élet vize, vagy a nála nem először és nem is másodszor megjelenő három arcú jósnő alakját. Persze hamisítatlan gaimanes stílusban játszik ezekkel, aminek köszönhetően ismerősek ugyan, mégis újszerűek.

Az író tehát ismét ugyanabban a kastélyban bolyong, ahol már eddig is oly sokat járt, de ezúttal is egy teljesen új szobába tér be.

Ez a szoba pedig egy olyan, ahol a valóságot a képzelettől papírnál is vékonyabb falak választják el, átsejlenek a másik világ vetette árnyékok. A kettő közötti ajtók pedig az emberi szívben vannak elrejtve.

Száznyolcvan oldal színtiszta, sötét tónusú varázslat. Rendkívül sűrű, mégis letisztult, szomorkás hangulatú írás a felnőtté válásról, ahol családot rágó féreg, az emberek torkán akadó pénz és sok egyéb rémség repeszti meg a gyermekkor burkát. Bátran ajánljuk még azoknak is, akik esetleg eddig ódzkodtak a fantasy műfajtól.

Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy Az Óceán az út végén megfilmesítésének jogai már most elkeltek. A könyv alapján készülő film rendezője, az a Joe Wright lesz, akit többek között az Anna Karenina és a Hanna – Gyilkos természet című filmek révén ismerhet a közönség. Kíváncsian várjuk az eredményt!

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com