Magazin Papírfény

Mark Darcynak meg kellett halnia – Helen Fielding: Bolondulásig – Bridget Jones naplója 3.

Bridget_Jones_3Bridget Jones naplója és folytatása, a Mindjárt megőrülök!  elképesztő sikereket ért el.  Helen Fielding folytatta  Bridget történetét, de nem úgy, ahogy a rajongók valószínűleg azt várták. Az immár trilógiává szélesedő könyvsorozat legújabb darabja ugyanis meghökkentően komor fordulattal indít, ami sokaknál ki fogja vágni a biztosítékot.


A sorozat kedvelői joggal hördülnek majd fel az első pár oldal után: Mark Darcy meghalt. Bridget Jones ötven éves múlt és özvegy. Ebből az indításból nehéz vígjátéki hangulatot kikeverni. Márpedig bármilyen Bridget Jones történet elképzelhetetlen a jellegzetes humor nélkül, ami nagyban hozzájárult a korábbi kötetek és az azok alapján készült filmek népszerűségéhez. Gyorsan szeretnék azért megnyugtatni mindenkit, ez a humor nem hiányzik a Bolondulásigból sem, habár összességében a korábbiaknál jóval melodramatikusabb hangulati színezetet kapott. Lehet itt kérem sírni is, nevetni is.

Mi késztethette az írónőt erre a lépésre? A válasz kézenfekvő: az első könyvben Bridget sok bénázás után megtalálja az igazit. A másodikban, további bénázásokat letudva, hozzámegy feleségül. Túl sok ez már a jóból, nehéz fokozni – gondolta Fielding – és visszaküldte főhősét a startpályára. Ötvenegyévesen, két (egyébként  végtelenül bájos) gyerekkel, kötelező súlyproblémákkal. Így találd meg a boldogságot újra felkiáltás kíséretében.

R.I.P. Mark Darcy :(
R.I.P. Mark Darcy :(

A regény Mark halála után négy évvel kezdődik. Pont olyan helyzetben, ami bizonyos szempontból ismerős lehet Bridget számára: ismét jelentkezik a “társadalmi nyomás”, hogy visszaüljön a nyeregbe. A családja és a rokonai újfent elkezdenek pasit vadászni számára. És ha lehetséges, még idegesítőbb módon, mint annak idején.

Amúgy jó formában lévő ötvenes, és ha kezdetben nehezen is vallja be magának, ő sem bánná, ha ismét betoppanna az életébe valaki, (de semmiképpen sem valaki azok közül, akiket családtagjai ajánlanak). Inkább engedve a kor szellemének egy számára egészen új területre merészkedik: beleveti magát az internetes társkereső oldalak és közösségi site-ok világába. Úgy igazán Bridgetesen. Párhuzamosan ezzel pedig tuti párkapcsolati könyvekből szedegeti össze a randizás legújabb írott és íratlan szabályait.  Ezek mellett  igyekszik rendes anya is lenni és összehozni egy sikeres forgatókönyvet. Azaz lényegében egy tipikus modern nő alapproblémájával küzd: hogyan lehet a fent körvonalazott szerepeket egyszerre egy nőnek flottul megoldani (valószínűleg ilyen csak a mesékben van).

Bridget_Jones

Annak idején Bridget, az anorexiás modellek virágkorában, súlyfelesleggel lépett színre, és mindent vitt. A Bolondulásig alapszituációja szintén izgalmas, hiszen a fiatalság-kultusz talán erősebb mint valaha, erre jön Bridget Jones – egy mostanra már popkulturális ikon –, aki már ötven fölött mer lenni.  Mindenképpen merész húzás az írónőtől, még akkor is, ha Bridget legszívesebben huszonéves anorexiás modell lenne élete végéig. Bridget Jones sikerének egyik fő oka éppen az, hogy hiába vágyik rá, sosem az, akit aktuálisan “tökéletesnek” tartanak. Egy átlagos nő, aki alapvetően olyan problémákkal küzd, amelyekkel sokan olvasói közül. Például az ideális pasi megtalálásával, a fölös kilókkal és a korral. A Bolondulásigban – az idő múlásával elkerülhetetlen, hogy a hangsúly eltolódjon – a korábbi két könyvhöz képest a sorrend kicsit átalakult: ugyan ismét a pasikon jár legtöbbször Bridget esze, a kor viszont leelőzte a kilókkal folytatott küzdelmet, ráadásként pedig jöttek az anyasággal járó örömök és megpróbáltatások, néha pedig eszébe jut a karrierje is.

Lefogyni le lehet és fiatalnak tűnni is (számtalan praktikát sorol fel a könyv), de fiatalabb azért senki nem lesz. Legalábbis évei számát tekintve. Egy biztos, gondolkodásában Bridget pontosan olyan fiatalos, mint harminc évesen. Ez egyszerre pozitív és idegesítő ebben a könyvben. Egyrészt: el tudnak képzelni egy megkomolyodott Bridget Jonest? Elolvasnák azt a könyvet, ami róla szól? Azt hiszem Fielding ezzel kivégezte volna a karaktert. Maradt tehát Bridget ugyanolyan szeleburdi nő, mint amilyennek megismertük. Valaki, aki megnevettet minket. Másrészről azonban kicsit kínosan érezheti magát az olvasó, amikor azzal szembesül, hogy kétgyermekes családanyaként kedvencének a napi túléléshez egy üveg ital és egy pajzán twitter üzenet a legfontosabb.  Az írónő ebből az irányból azért adott egy pofont főhősének.

 

 

 

 

 

 

 

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com