Magazin Papírfény

Bohóctragédia – John le Carré: A panamai szabó

A hatalmasok is levetik a gatyát a szabójuk előtt. A nép szeretetétől övezett ezüstös koponyájuk helyett egyszer csak a ronda sörhasuk reng az ember szeme előtt. Ez bárki másnál komédia vagy bulvár lenne: le Carré mágiája lelkiismereti tragédiává változtatja.

Közeledik az ezredforduló. Az Egyesült Államok – amint szerződésben vállalta – visszaadja a Csatorna jogait Panamának. De ki szerzi meg aztán? Ki fog ünnepelni és ki fog gyászolni ama január elsejétől? Panama káosz, és mindenki azt lesi, mit halászhat ki belőle.

Le Carrétől nem állnak távol a szánandó, ám ravasz figurák – a kémvilág aljanépe, a pénzért hűségesek (vagy hűséget tettetők). Harry Pendel panamai úriszabó azonban még közülük is kiemelkedik (nos, lesüllyed). Ez az író szándéka is: főszereplőjét eleve szerencsétlennek írta meg, hogy általa igazolhassa kémvilágának szatirikus fordulatát.

Mert míg más könyveiben akadnak őszinte emberek is, itt mindenki csaló. Ez a könyv a Blöff elegáns közép-amerikai környezetben; ez a könyv egy fekete Coen-remekmű papíron; ez egy caper crime darab szépirodalomba öltöztetve. Le Carré ott volt kiábrándultságunk kezdetén, A panamai szabó pedig kiteljesíti azt. A könyv legvégén az író bocsánatot kér a követségtől: „Mindazok a brit diplomaták, akikkel Panamában találkoztam, feleségükkel együtt rátermett, szorgalmas és tiszteletre méltó emberek” – írja, de a szatíra négyszáz oldalnyi tobzódása után már ez a mondat is gúnynak hat. (Nem bírok nem arra gondolni, hogy egy profi ezzel tisztában is van.)

a_panamai_szabo_1

A valódi gúnyt azonban a történet és a nyelvezet összjátéka teremti. A sztori maga – le carréi szokás szerint – hihető. Akár meg is történhetne a valóságban, akár most is lejátszódhatna, híreket olvasnánk róla buszozás közben. (Már aki kinyitja a külpolitikai rovatot; idehaza nem elegen teszik.) A könyv szövege azonban maga a szatíra: nyájas-kedves, joviális szinte, és kíméletlen. Zseniális.

a_panamai_szabo_2Le Carré legnagyobb szépirodalmi erénye – a hihető kémvilág és a fantasztikus karakterek mellett – mindig is a szöveg (és hadd álljon itt egy méltatlanul kis dicséret Falvay Dóra fordító számára; egész cikket kellene írni a teljesítményéről). Árnyalatokkal képes érzékeltetni bármit, és míg A panamai szabó a lassúcska cselekménytől még unalmassá is válhatna, alig várod mégis a következő s a rákövetkező oldalt, hogy lásd, le Carré mit mond. „A Világ Ura elhelyezkedik a paraván mögött (…) A nép szeretetétől övezett ezüstös fej eltűnik, majd újra fölbukkan. Az elnöki nadrág levétetett.” Ez egy panamai elnök, más szóval egy pitiáner féldiktátor. Meg a szabója. Az ember látja maga előtt a hajlongást, az elnöki tokát, a nacionalista álbüszkeséget, az örök középszert, ahol csak a nyalakodók érvényesülhetnek. (És idehaza meg is borzong.)

A fél-realista sztori meg a komolytalan nyelvezet együtt az egész kémjátszmát komédiává változtatja. Hogy lehetne fapofával megállni az angol szolgálatok szerencsétlenkedését, ha így mesélik el? Hogyan lehetne komolyan venni a Panama-csatorna sorsát, ha bohócok döntenek felette?

„le Carré az áldozatokat siratja,
mialatt nyelvében mulat, és a
hatalmasokat kárhoztatja, mialatt
bohóccá játssza őket”

Talán azzal, ahogy a nép – az istenadta és örök-passzív – ott lapul a háttérben. Nem cselekszik, csak elszenved. Várja, hogy megágyúzzák a menetrendszerű puccsban. De e háttér kitartó jelenléte még egyet csavar a sztori és szöveg ellentmondásának eredményén: tragédiává fordítja a komédiát. Kommentárrá a szatírát.

Részt veszek a The Good Judgment című kísérletben. A kutatók szerint sok, viszonylag tájékozott átlagember pontosabban tudja megjósolni a világpolitikai eseményeket, mint a kevés szakértő. Így hát kérdésekre felelek, valószínűségeket tippelek, próbálom kitalálni, mi lesz az események hátterében a power players következő lépése. Egyet sosem kérdeznek: hogy mi lesz a tömegek következő lépése. A nép nem power player. Le Carré azzal a lendülettel lépne ki a Good Judgementből, ahogy vet rá egy pillantást. Mert le Carré az áldozatokat siratja, mialatt nyelvében mulat, és a hatalmasokat kárhoztatja, mialatt bohóccá játssza őket: A panamai szabó messze áll korai karrierje főleg karaktervezérelt kémtörténeteinél, immár szociális kommentár. S nagy erejű, hozzá.

Jelenet A panamai szabó c. filmből
Jelenet A panamai szabó c. filmből

Le Carré kellett ahhoz, hogy ponyvából és akcióregényekből a valóságos talajra szállítsa le a kémvilágot, aztán ahhoz is, hogy bepillantást adjon a cselek, árulások, játszmák lélektanába és a lelkierőbe, ami hajtja az örökké kétkedő profikat. (Bámennyire is ragaszkodik hozzá, hogy univerzuma fiktív, ő maga is kém volt és egy-egy műve egyenesen önéletrajzi.) S hát le Carrék kellenek ahhoz is, hogy szociális kommentárrá válhasson egy-egy, a felszínen mulatságos kémjáték. Az író itt sem hajlandó egy bizonyos erkölcs vagy ideológia nevében fellépni, de áthatja minden zseniális mondatát a lelkiismeret. Szintúgy a részvét. Nem mintha a legtöbb power player le Carrét olvasna.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com