Rövid tőmondataival a Lore azt a lecsupaszított stílust adja, ami lehetőséget teremt a mű saját magunk által való felépítésére. Valahogy így lehetett a második világháború hajnalán minden európai is; újragondolni mindent a jelenben. Rachel Seiffert filmre vitt regénye megjelent a GABO kiadónál.
Az apáink bűne toposz a kezdetek kezdetétől jelen van az irodalomtörténetben. Már a Kivonulás könyve így ír az Ószövetségben: „Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.” Egészen bámulatosan tetten érhető a 16 éves Lorén is ez a generációkról generációkra mindenkibe beleivódó érzés, hogy mit kell tennem nekem azért, amit apáink nagyapáink elkövettek.
Lore bűne pusztán az, hogy szülei a náci Németország funkcionáriusai voltak, gyermekeiknek azonban nem marad más, csak a szenvedés és a megbélyegzettség, így aztán amit a főszereplő és testvérei kicsiben, azt a háború utáni generáció nagyban kénytelen elviselni. A témaválasztás nem véletlen: az oxfordi születési és Londonban élő angol írónő nem először foglalkozik a háború utáni kérdésekkel. A magyarul még meg nem jelent The Dark Room (A sötét szoba) című könyve is a német holokauszt három generáción át tartó társadalmi-lélektani hatásait elemzi.
A Lore csak látszólag mondható lelkileg könnyebben emészthető regénynek, hiszen az előbb is említett súlyos társadalmi-történelmi kérdések gyermeki cselekménybe ágyazva könnyen tűnhet akár éppen könyörtelenek is. Mert miről van szó: a már említett náci szülők letartóztatása miatt Lore és négy testvére (köztük a csecsemő Peter) maga kénytelen eljutni a Fekete-erdőtől a Hamburgban élő nagyszülőkig. Mindezt a háború utáni világ első pillanataiban, amikor nemcsak az infrastruktúra és a nagy szegénység, hanem a fejekben és szívekben uralkodó káosz is nehezíti, olykor félelmetessé teszi a testi-lelki utazást.
Rachel Seiffert nagyon is egyszerűnek tűnő fogalmazása éppen megteremti tehát a lehetőséget arra, hogy ki-ki maga döntse el, mivel is tölti meg az így fennmaradt lelki űrt, s aki vállalkozik rá, hogy érzelmekkel tölti, az nem fog meglepődni akkor sem, amikor a végeredményt kapja. Hiába, így van ez mindennel: amennyit beleadsz, annál többet visszakapsz.