Kritika

Varázslat a hétköznapokban – Dollár, kanna, szerelem

Dollár, kanna, szerelem

Dollár, kanna, szerelemKell-e varázslat a hétköznapokba? Hát nem. A varázslat megégett pofival, kék és lila bőrrel, meg gyilkos hászidokkal jár. Jók azok a hétköznapok önmagukban.

Ha rábukkannál egy mágikus teáskannára, ami fájdalomért dollárt terem, bántanád magad? Bántanád a kedvesedet? Idegeneket? Ellenséget? Bárkit?

Alice (Juno Temple) bizony bármire kész a pénzért. Amint felmerül helyes szőke fejecskéjében az amúgy teljesen logikátlan gondolat, miszerint a teáskanna pénzt teremne, már nyomja is magához a hajsütővasat. A csodáért néha butának kell lenni; nohát, Alice-nak ez megérte. Művészettöris BA diplomája arra pontosan jó, hogy fel tudja mérni egy szép százdolláros értékét. Kedves, de tutyimutyi férjével (Michael Angarano) így aztán rálépnek a mazochizmus, a fájdalmas szex és a gazdagság útjára, és jönnek a féltékeny barátok, bunkó ex-háziurak, műkincsvadászok. És a gyilkos hászidok, abból mindjárt kettő.

Vígjátéknak ígéretes. De még ígéretesebb lenne rövidfilmnek, esetleg képregénynek. Mivelhogy úgy is indult. Tim Macey forgatókönyv-író eredetileg egy novellát hozott ki az ötletből. Erre bukkant rá Raama Mosley rendező a neten (rákeresett a „legjobb novellára”), és közösen először képregényt készítettek a sztoriból, aztán – ki tudja, miért – nagyjátékfilmet.

Dollár, kanna, szerelemTudod, mi ezzel az igazi baj? Hogy ha már film, akkor nem csak vígjátéknak ígéretes. Ugyanez a sztori elmehetne X-Akták epizódnak, karakterdrámának, horrornak. S ha muszáj vígjátéknak lennie: lehetne könnyed, lehetne fekete. Írói a fekete komédia mellett döntöttek, de nem vitték végig a döntést következetesen.

A film csak fél szívvel vállalja magát. Nem valami fekete: rendszeresen visszaretten az abszurd szálak logikus végigvitelétől. És nem is valami nagyon komédia; keveset nevetett rajta a közönség, annál több benne a komoly pillanat. Túl hosszú is. Alice és John a hajsütővastól lassú, kidolgozott, tehát kiszámítható, tehát unalmas ívben jut el a shotgunig. Ekkora filmidőt csak a szépen adagolt helyzetkomikum igazolna, vagy, ha ez dráma volna, akkor a személyiség-fejlődés – de túl kevés jut mindkettőből.

Mégis: nem egyedül néztem meg a filmet, és tudom, hogy napokig ott járt kísérőm eszében.

Dollár, kanna, szerelemA felvetett kérdés ugyanis izgalmas. Te bántanád magad dollárért? Hát másokat? És ha elemelkedünk a konkrét szituációtól: Átlagos John és Alice képes egyáltalán kezelni a hétköznapokba behulló csodát? Akár a lottó-főnyeremény, vajon a csoda nem inkább szétveri az emberséget? Milyen erő kell a kiállásához?

Becsületére legyen mondva, a Dollár, kanna, szerelem ad valami választ a kérdésekre – ott motoszkál bennem, hogy adhatna alaposabbat, kigondoltabbat, az ég szerelmére: akár viccesebbet, bármit, ami markáns – de ad némi választ. A filmnél azonban még az is izgalmasabb, amikor az ember eljátssza magában: „megütöttem a lottó-ötöst, mit kezdek a pénzzel?”

A Dollár, kanna szerelem nem egy friss darab, 2012-ben mutatkozott be Torontóban, aztán a premierrel egy időben ment is a VoD-piacra. Most, két évvel később Magyarországon is bemutatják; B-kategóriás független filmek körülbelül ennyire aspirálhatnak. „Too agreeable to fully dismiss.” Ez volt a legpozitívabb kritika a Rotten Tomatoes-on. Hétköznap, nem csoda.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com