Kritika

Túl sok a jóból – Az a bizonyos első év

i-give-it-a-year3Az Az a bizonyos első év egy igazi humorbonbon, egy alkotói kézjegyekkel ellátott vígjáték, ám ezek sajnos nem minden értelemben bizonyulnak pozitív tulajdonságnak. Dan Mazer ott rontotta el, ahol eddig szinte mindig: rövidebb forgatókönyvet kellett volna írnia ahhoz, hogy a film mindvégig ütős maradjon, és ne fulladjon bele a túlzások és nyújtások izzadságszagú tengerébe. Kár érte.

Már csak azért is kár, mert a film eleinte tényleg borzasztóan vicces. Mazer már az első pillanatokban elkezdi osztani a pofonokat a hagyományos értelemben vett romantikus vígjátékoknak, amikor mintegy 5-10 perc leforgása alatt lezavarja főhőseink esküvőjét, felvázolja egymásra találásuknak történetét, majd rögtön ugrik is az időben kilenc hónapot, amikor is Nat és Josh (Rose Byrne és Rafe Spall) – a gyermekáldás örömteli percei helyett – egy meglehetősen őrült, saját családját tekintve is válságban lévő házasságterapeutánál üldögélnek.

Azt tehát már ilyenkor tudjuk, hogy fordulatokra nem igazán számíthatunk a történet előrehaladása során. Sőt, egy ideig előrehaladásról sem beszélhetünk, hiszen a film első nagyobb egysége arról szól, hogyan jutottak el idáig hőseink, és hogy igazuk lett azoknak a rokonoknak, akik szerint elhamarkodott és meggondolatlan lépés volt a párocska részéről a néhány hónap együttlét után nyélbeütött esküvő. Az unalmasnak tűnő és sablonos történetet ekkor azonban még feledtetik az egymás után röpködő poénok.

Egy idő után azonban minden megváltozik. A viccek laposabbá, a nézőtér csendesebbé válik, a vásznon pedig azt követhetjük nyomon, ahogy Nat és Josh igyekszik mindent megtenni, hogy még az egyéves évfordulójuk előtt megmentsék házasságukat. Dolgukat nehezíti, hogy időközben mindketten találkoznak egy-egy olyan emberrel (Anna Faris és Simon Baker), akiken az első pillanattól kezdve látszik, hogy sokkal jobban illik hozzájuk, mint jelenlegi társuk.

i-give-it-a-year1

Az eddig elsősorban Sacha Baron Cohen filmjeinek (Ali G Indahouse, Borat, Brüno) forgatókönyvírójaként ismert Dan Mazer első nagyjátékfilmes rendezése tehát nem durrant igazán nagyot. Az már többször bebizonyosodott, hogy egy scripthez nem elég, ha valaki csupán fergeteges poénokat tud kitalálni, azok tálalásához is érteni kell, és vigyázni, nehogy átessen az alkotó a ló túlsó oldalára. Márpedig Mazer sajnos rendszeresen ezt teszi: túlzásba viszi, és ezáltal viccesből kínossá alakítja történetét (gondoljunk csak a Borat meztelenül hancúrozós-rohangálós jelenetére). Arról meg már ne is beszéljünk, hogy rendezőként színészvezetésből is meglehetősen gyengén teljesített.

Az Az a bizonyos első év egy furcsa film, ami a válás dicsőségét zengi, ezzel próbálva kiforgatni a „boldog házasság – szomorú elválás” kliséit. A gond azonban az, hogy az ehhez használt, eleinte fullasztóan vicces jelenetek sokasága végül magát a filmet fojtja meg. És ez tényleg borzasztóan nagy kár, hiszen egy kis visszafogottsággal, megfelelő adagolással (no meg egy emészthetőbb végkifejlettel) tényleg a vígjátékok élmezőnyébe tartozhatott volna ez a komédia. Talán majd legközelebb.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com