Kritika

Családi titkok – Ferzan Ozpetek: Szerelem, pasta, tenger

Ferzan Ozpetek legújabb filmjében a mondanivalót nevettető, bájos vígjátékba csomagolta, persze a briliáns stílus, a remek színészvezetés, az élethelyzetek nagyasztal köré sűrítése, vagyis a személyes élettörténet csoportdinamikává szélesítése – szóval mindaz, amitől Ozpetek – megmaradt.

A tésztagyáros olasz család történetének helyszíne egy tengerparti város, Lecce. A második fiú éppen hazatért az igen hosszú és meghatározó, Rómában töltött évek után. Nagy, megmondós tervei vannak, ám a családi vacsora másképp alakul, ő pedig ahelyett, hogy visszamenekülne barátjához (igen, ez a nagy bejelentenivaló!) Rómába, otthon marad, és megpróbálja megérteni a családot és egyben saját magát. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kettőt nem lehet különválasztani. Olyan erővel bír, és olyannyira meghatározó a „famiglia”, hogy azt sehogyan sem lehet figyelmen kívül hagyni.

A film képileg elegáns pompával vezet. A családi körképek egészen szédítő iramban segítenek képbe kerülni. S ebbe a gyönyörködnivaló világba kerülnek bele a hol kegyetlen, hol szívmelengető, hol banális poénok. A csúcsjelenet kétségtelenül az, amikor Tommaso meleg barátai megjelennek a vidéki olasz család birtokán, s a felsorakozó, kigyúrt felsőtestű fiúk és a legyezőik mögé bújó hölgyemények közé beszorul Tommaso, aki hirtelen mintha két világ szakadéka között próbálna megállni a nagy semmin. Olaszos szájíz, klipszerű betétek, felnagyított meleg-poénok, remek színészi játék és meleg szívű, jóságos, kissé talán túlontúl direkt mondanivaló – ezek adják a film alapját.

/A következő bekezdés a film egészének elemzése, emiatt kikerülhetetlenül:  SPOILER!/

A Szerelem, pasta, tenger egyik értelmezési lehetősége a családi átok fogalma körül bontakozik ki. Ugyan a főszereplő Tommaso, a történet mégis a nagymama történetére van felfűzve, hiszen vele kezdődik minden, és az ő halála jelent egy újabb szakaszt. Bár az első jelenet inkább csak hangulatfestés, a fájdalom egy romantikus-lírai megfogalmazása, amikor a könnyek elvesznek az égig lebbenő mennyasszonyi fátyol esztétikájában. Az mégis kiderül, hogy a nagymama hiába szeret egy férfit, annak bátyjához megy feleségül, s utána ugyan együtt tölti életét szíve választottjával – a tésztagyárban, munka közben –, ez mégiscsak egy beteljesületlen kapcsolat. Gyereke pedig attól születik, akivel kötelességből van, s a gyermek ugyan betölti majd a családfő és a cégvezető funkciót, erős hiánytüneteket mutat a világérzékelés mindenféle érzékeny formájából. Az ő utódja a két meleg fiú és a fiús lány, aki szívesebben dolgozna a gyárban, mint hogy gyerekeire vigyázzon otthon, és nagyszájú férjét küldje intézkedni. A három gyerek központi problémája az önfelvállalás, vagyis azon dolgok kimondása, amik leginkább szívük vágya, de amiket az apa, a családi közösség talán nem tudna elfogadni. Úgy tűnik, nem tudnák, aztán úgy tűnik, mégis. Így a béke érdekében tett hazugságok talán fölöslegesek is, talán nem is a másokról, hanem az énről, az adott szereplő gyávaságáról szólnak. Mert végülis nem derül ki, hogy a nagymamának miért kellett a bátyhoz feleségül mennie, és miért nem mehetett az igazihoz, nem derül ki, hogy mi kényszerítette erre. Az viszont kiderül, hogy ezzel elültet egy családi átkot, ami végigvonul több generáción, s ami csak akkor oldódik fel, amikor az unokái mind megbirkóznak ezzel a problémával, mind feloldják a maguk és a család gátjait. Amíg ez nem történik meg, a nagymama segítőként végig ott figyel a szoba valamelyik sarkában, jóérzést sugároz, bíztat és reménykedik – mások helyett is érzékel. Végül, amikor Tommaso is elmondja a maga szíve ügyét, a nagymama belemerül a sütemények boldog világába, ami elhozza számára a halált. A kósza akna felrobban, a film pedig véget ér. Az utolsó képek már Tommaso újabb regényének nézőpontjából fogalmazódnak meg: összemosódik múlt és jelen, s egy fellinis fináléban búcsúznak el a szereplők.

A rendezővel készült interjú itt olvasható.

Szerelem, pasta, tenger (Mine vaganti)
színes, olasz vígjáték, 110 perc, 2010

rendező: Ferzan Ozpetek
forgatókönyvíró: Ferzan Ozpetek, Ivan Cotroneo
zeneszerző: Pasquale Catalano
operatőr: Maurizio Calvesi
producer: Domenico Procacci
vágó: Patrizio Marone

szereplők:
Riccardo Scamarcio (Tommaso)
Alessandro Preziosi (Antonio)
Nicole Grimaudo (Alba)
Lunetta Savino (Stefania)
Ennio Fantastichini (Vincenzo)

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com