Ma már nehéz megúszni úgy egy napot, hogy ne találjuk szembe magunkat a „zöld” vagy a „környezetbarát” kifejezésekkel. A Lorax készítői meglovagolva ezt az áramlatot, plüssmacikba csomagolt, könnyen fogyasztható éneklős filmet csináltak környezetünk védelméről.
A történet egy disztópikus világot tár elénk, Ankel városában minden műanyag és mesterséges. Szó szerint burokba zárt világ ez, ahol a friss levegőt palackokban hozzák és pénzért veszik az emberek. Némi kis plusz, hogy a fák ki-be kapcsolhatók, sőt, diszkófényre is állíthatóak. Ebben a városban álmodik egy lány arról, hogy élő fákat lásson, amiért az utána epekedő Ted mindent el is fog követni. Így találkozik a Valahásszal, aki elmeséli neki Lorax és az erdő pusztulásának történetét (az eredeti történetet az a Dr. Seuss találta ki, akinek fejéből többek közt a Grincs, A macska – Le a kalappal!, vagy a Horton pattant ki).
Amellett, hogy a burkon kívüli világ felidézi ahová a miénk is tart – a természetnek nyoma sincs, a levegő szennyezett és szmogos – a főgonoszt megtestesítő levegőkufár O’Hare vonásaiban ázsiai jegyeket vélhetünk felfedezni. Mindez nem a véletlen műve: a valóságban Japánban már létezik Oxigén bár, ahol különböző minőségű levegőt lehet szippantani, illetve palackozott levegőt is árulnak. Hirtelen nem is tűnik annyira távolinak ez a mesebeli világ.
Hogy a további drasztikus jövőképet elkerüljük, a film elsődleges célja, hogy környezet tudatos életmódot sugalljon a felnövekvő generáció számára. Erre pedig megtalálták a legjobb közvetítőket, a vicces, bajuszos Loraxot és a pamacserdő nem túl széles skálán mozgó populációját – mindössze puha macik, kacsák és éneklő halak lakják. A gyerekek számára könnyebb elfogadni az ő szájukból, sőt kárukból látva a megszívlelendő jó tanácsokat, hiszen a karakterek nem csak hogy szerethetők, de úgy néznek ki, mint az ölelnivaló plüssjátékok (valószínűleg a szülők nem ússzák meg, hogy készülni is fog belőlük). A természet megóvása érdekében a film erős társadalomkritikát is megfogalmaz, például, hogy mindenekelőtt az emberek gondolkodásmódján kell változtatni (ami itt egy dal alatt meg is történik), felhívja a figyelmet az ipari termelés túlzott intenzitására és az azzal járó szennyezésre, valamint a profitorientált attitűd káros következményeire.
Mindezekről általában egy dal formájában értesülünk, pedig én már azt hittem erről leszoktak a rajzfilmkészítők. Ezek a közösség egyöntetű véleményét kifejező musicalbetétek inkább kizökkentenek a történet folyamából, a képi világ ezzel szemben hibátlan és rendkívül aprólékosan kidolgozott: minden egyes puha szőrszál mozog, a gyár, az erdő vagy a város külső részei pedig megmozgatják az ember fantáziáját.
Aki nem bír már a Gru 2-ig várni, annak a Loraxot ajánlom előételnek. Olyannyira le sem tagadhatják, hogy készítőik azonosak, hogy még a nagy népszerűségnek örvendő kis sárga minyonok is fel-felbukkannak a filmben.
