Kritika

Kisfiam, ne játssz a halottakkal! – ParaNorman

A 2009-es Coraline és a titkos ajtó című film alkotói újabb szenzációs filmmel rukkoltak elő. A Laika 3D-s stop-motion animációja legalább annyira különleges, mint az említett elődje, de annál sokkal fogyaszthatóbb.

Na persze egyáltalán nem holmi mainstream darabról beszélünk, mégis, köszönhetően a műfaji sémáknak, egészen biztosan sokan fogják szeretni. A kisvárosra támadó zombik gyülekezete, a különc kisfiú, az elátkozott királylány – csupa, már jól ismert figura. Mégis, kinézetükben, viselkedésükben jóval emberibbek, mint a megszokott mesehősök. Főhősünk, Norman, az elálló fülű lúzer, aki nemcsak, hogy látja a holtakat, de még beszélni is tud velük. Nem egy kimondott szuperhős alkat, és egy darabig Jónásként menekül is a küldetése elől. Amikor azonban megjelenik a még nála is furább nagybácsi szelleme az iskolai WC-ben, nem lehet tovább húzni a dolgot. Neil, a szintén kitaszított, dagi kissrác az egyetlen barátja, de őt sem viszi magával a nagy kalandra.

Aztán persze valahogy mindenki találkozik mindenkivel, és kezdetét veszi a harc a zombikkal. Nagyrészt kiszámítható, hogy mi fog történni a következőkben, ám a látvány és egy-egy kedves geg megakadályozzák, hogy unjuk a mesét. Mert azért ez mégiscsak egy mese! A mások által kitaszított, fura gyerek meséje, aki aztán mintegy magának és a közösségnek bizonyítva menti meg mindannyiukat az őszinteség és a szeretet segítségével. Így válik a másság átokból áldássá. Az pedig, hogy kissé túlmagyarázzák, hogy miért is törnek föl a sírból a halottak, és miért kísért a városkában a több száz éve eltemetett banya, szintén annak a számlájára írható, hogy a filmet, legalábbis részben gyerekeknek szánták.

Azért a felnőtteknek is akad min szórakozni, hiszen a ParaNorman vélhetően sokat merít az olyan klasszikusokból is, mint például George A. Romero Holtak hajnala című zombi-filmje. A fogyasztói kultúra kritikáját egy egészen rövid jelenetsorba építették bele az alkotók, mindezzel együtt elég hangsúlyos az üzenet. A városka hamburgert és chipset zabáló lakossága közé sétáló zombi szinte sokkot kap a tévéből áradó szennytől.

Általában kevés szó esik a készítési szakaszról, ebben az esetben viszont nagyon is érdekes, hogy miként jött létre a lenyűgöző látványvilág. A Laika olyan egész estés stop-motion mozit készített ugyanis, amelyben színes 3D-s nyomtatót használtak. Ez a módszer segített a stábnak abban, hogy létrehozzák többek között Norman ezernyi arckifejezését (valójában 8800 féle arc és 1,5 millió arckifejezés készült el). Nem ez az első próbálkozás arra, hogy ezt a technikát használják, hiszen már maga a Laika is alkalmazott ilyen módszert a Coraline-nál, jóllehet, akkor még nem tudtak színesben nyomtatni. És rajtuk kívül is volt, aki beépítette a filmjébe ezt az újdonságot, például a Kalózok! A kétballábas banda című, mérsékelt sikert aratott Aardman Animations-moziban. Brian McLean, a Laika művésze szerint egyébként a 3D-s nyomtatás teremt kapcsolatot a computer-animáció és a stop-motion között.

A készítőkről még annyit, hogy valószínűleg a világ legtürelmesebb emberei, hiszen minden egyes mozdulatot és arckifejezést egyesével, lépésről-lépésre fotóztak le, nem beszélve arról, hogy előbb az egész világot fel kellett építeni, a legkisebb berendezési tárgyaktól a házakig. Azt hiszem, ez a videó szükségtelenné teszi a további magyarázatokat.

Az, hogy a 3D-technika a vetítésnél mennyit tesz hozzá a filmhez, nyilván vita alapját képezi. Véleményem szerint akkor is élvezhető volna a mozi, ha csak úgy simán vetítenék, ráadásul nem kellene kényelmetlen, bumfordi szemüvegben nézni. Ám ezzel együtt is azt kell, hogy mondjam, egy igazi kis remekművel van dolgunk. Tökéletes szórakozás tizenkettőtől száztizenkét éves korig. Ne keseredjen el, aki nem látta az Anilogue-on, mert januárban a hazai mozik is bemutatják majd.

Értékelés: 8/10 

ParaNorman

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs vígjáték, 92 perc, 2012

rendező: Sam Fell, Chris Butler
forgatókönyvíró: Chris Butler
zeneszerző: Jon Brion
operatőr: Tristan Oliver
producer: Travis Knight, Arianne Sutner
vágó: Christopher Murrie

szereplők:
Kodi Smit-McPhee (Norman hangja)
Anna Kendrick (Courtney hangja)
Leslie Mann (Sandra Babcock hangja)
John Goodman (Mr. Prenderghast hangja)
Casey Affleck (Mitch hangja)
Christopher Mintz-Plasse (Alvin hangja)

magyar szinkronhangok:
Boldog Gábor (Norman magyar hangja)
Talmács Márta (Courtney magyar hangja)
Nagy-Kálózy Eszter (Sandra Babcock magyar hangja)
Papp János (Mr. Prenderghast magyar hangja)
Simonyi Balázs (Mitch magyar hangja)
Morvai Gábor (Alvin magyar hangja)

iMDb

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com