Kritika

Sötét mese – Hófehér és a vadász

Mostanában igen felkapott téma lett a Grimm testvérek egyik klasszikusa, a Hófehérke és a hét törpe. A márciusban debütált Tükröm, tükröm mesés színkavalkádjával és humorával ellentétben azonban Rupert Sanders inkább a történet sötét oldalát fogta meg, és ábrázolta egy nem mindennapi adaptációban.

Jogosan kérdezhetjük, milyen mese az, ami tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott? A válasz a modernizációban rejlik, mely alapján még a régi nagy klasszikusok sem maradhatnak érintetlenül. Hiszen a bájos, mély álomba szenderült hercegnőcskék és a kedves, erdei házikóban élő törpék már rég kimentek a divatból. Izgalom kell a népnek, gonoszság és szenvedés, melyet végül a jó és a rossz kellőképp aprítós harca zárhat. A Hófehér és a vadász tiniknek és felnőtteknek készült, felturbózott fantasy-ja pontosan ezeket az igényeket elégíti ki.

Az eredeti történetet némileg átírva Hófehérkéből nem csak a vidék legszebb, de a legbátrabb ifjú hölgye válik (neve is nyilván ezért vesztette el kicsinyítő képzőjét), akit mostohája, a gonosz Ravenna királynő hosszú évekig tart fogságban. Ahogy Hófehér szép lassan nővé érik, Ravenna ereje erőteljes hanyatlásának indul, melyet csak a lány szívének elfogyasztásával állíthat meg. Megkezdődik hát a vérre menő hajsza, melyben a vadászból segítő válik, és feltűnik a gyermekkori szerelem, William herceg is.

Sajnos nem mondhatom, hogy a sztori minden ízében jól felépített, kidolgozott és következetes, de szerencsére nincsenek olyan szarvashibák, melyek elvonnák a figyelmünket a film igazi erejéről: a látványról. Az ugyanis egészen fantasztikus. Rupert Sanders jó ízléssel és kiemelkedő kreativitással alkotta meg azt a világot, melyben a gonosz hatására még a természet is maga ellen fordul és félelmetes, pusztító feketeséggé válik, az a kevés jó pedig, ami megmaradt, igyekszik minden színt és szépséget magába tömöríteni. Az ötletes, remekül kivitelezett effektekkel és fantáziadús jelmezekkel teli látványvilág már önmagában megéri a két órás mozi élményt.

Érdemes pár szót ejteni a színész gárdáról is, melyből egyértelműen Charlize Theron emelkedik ki. Gonoszt alakítani mindig hálás feladat, és ez esetben kétségkívül Ravenna karakterét dolgozták ki legrészletesebben, Theron kiváló alakítása nélkül mit sem ért volna az egész. A Hófehért megformáló Kristen Stewart mintha beragadt volna a Twilightos Bella karakterébe, a hosszú szoknyás (értelmetlenül) nehezített menekülésen kívül szinte mást sem csinál, mint (szexinek gondolt) félig nyitott szájjal bámul bele a nagyvilágba és a kamerába. Aztán ott van még a férfi hős, a Thorból ismert Chris Hemsworth. A vele való szerelmi szál ugyan gyengére sikerült, azonban a női nézők boldogan vesznek el izmai mustrálgatásában, miközben a férfiak számára izgalmas, „aprítós” jelenetekkel szolgál.

Kollár Flóra Anna

A BGF túltelített turizmus-vendéglátás szakának táborát erősítem, így bárkiben joggal merül fel a kérdés, mit keresek egy filmkritikai oldal szerkesztői között. A válasz a sokoldalúság, az ember addig próbáljon ki mindent, amihez kedvet, tehetséget érez, míg lehetősége van rá. Így voltam ezzel én is, mikor 2008 augusztusában, laikus filmimádóként a Filmtekercshez kerültem. Azóta nagy szerelmem, a rendezvényszervezés mellett folyamatosan fejlesztem a bennem érlelődő újságírót.

Filmek: Mindenevő lévén, nem tudok listát írni a kedvenceimről. Felőlem támadhat a Mars, apríthatnak a zombik, hősködhetnek a túsztárgyalók, szenvedhetnek fiatal, vagy épp idősödő párocskák az élet nagy dolgain. Jöhet a szórakoztató „limonádétól” kezdve, a könnyekig megható drámán keresztül a sötét hangulatú thrillerig minden; bármit szívesen megnézek, majd szelektálok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com