Véget ért a magyar film tetszhalott állapota, megindult a Vajna-féle filmes úthenger, jönnek, mit jönnek, özönlenek a hazai filmek, és ráadásul a minőségbiztosítás is működik: olyan mozik készülnek mostanában, amiknek tényleg lesz nézőközönsége, nem csak maguknak készítik őket az alkotók. Legalábbis ez a szólam visszhangzik most mindenhonnan – és példaként rögtön emlegetik is a Megdönteni Hajnal Tímeát, ami igazzy hollywoodi sikerfilmes recept alapján, profi körítéssel készült, mégis jellegzetesen magyar film. És mindez igaz – de mégsem elég.
A Megdönteni Hajnal Tímeát egy igen jól összerakott, szórakoztató, nevettető, könnyed alkotás, ami a kilencvenes évek tinédzsereinek szól. Mármint azoknak, akik azóta felnőttek, harmincvalahány évesek lettek, a harmincvalahány éves korosztály problémáival küzdenek, de mindig nosztalgiával fognak visszagondolni ifjúságuk legszebb éveire, amikor szalagavatón az osztály legszebb lányával táncoltak, amikor még ártatlanok voltak és naivak.
Azóta eltelt jó pár év, a széplány világhíres modell lett, akit mindenki irigyel, és/vagy meg akar dugni. A többiek vagy lúzerek maradtak, vagy menők lettek, de melóznak, küzdenek, kompromisszumokat kötnek – ahogy azt már a felnőttek szokták. Aztán jön a 15 éves osztálytalálkozó, ami ugyan nagyjából ugyanolyan unalmasra sikerül, mint a többi buli az ilyesmibe már belefásult korosztálynak, de az egyikőjük lezavar egy rövid szexet a híres modellé vált csajjal, amit az osztály bunkója felvesz a telefonjával, hogy aztán majd jól megzsarolja a régi haverjait.
Innentől már minden megy tovább a maga jól bejáratott módján: a szerelmesek bénáznak és szenvednek, a hazugok belegabalyodnak a hazugságaikba, a szemétládák megszívatnak mindenkit, akit csak tudnak, de közben persze nekik a legrosszabb. És mindeközben reménytelenül összekavarodik minden mindennel és mindenki mindenkivel – szóval a cselekmény folydogál a megszokott hollywoodi romantikus medrében.
Nem is az a baj, hogy a kétségtelenül nagyon profin megcsinált film csak igen-igen korlátozott szemszögből mondható eredetinek. Még az sem, hogy inkább két évtizeddel ezelőtti sablonokat és stílust követ – aki kedveli az ilyen stílusú szerelmi háromszöges, osztályban kavarós, harmincasok problémáival foglalkozó romantikus vígjátékokat, az ezt is kajolni fogja.
A nagyobb probléma az, hogy mindeközben borzasztóan ordenáré. A durva, testnedves poénok adják a nevetnivaló igen nagy részét – csakhogy az ilyen stílusú humor inkább a tinédzsereket célozza (lásd Amerikai Pite). Itt meg ugye harmincasok a szereplők, az ő problémáik vannak középpontban, vélhetőleg a megcélzott nézők is azok. Ez pedig már simán lehet célközönség-tévesztés – de lehet, csak én vagyok olyan finnyás, hogy bár a korom szerint simán beletartozom, de a humorom, hát, már továbblépett ezen a pisi-hányás-ondó témán…
Jó, ha vannak olyan filmek, amik feszegetik a politikai korrektség határait. De jelen esetben erről nincs szó, a Megdönteni Hajnal Tímeát kínosan ügyel arra, hogy ne döntögessen tabukat – a gusztustalan poénok már rég kikerültek a valódi a tabuk közül, és a nagy, anti-PC humoristák, mint például Luis C.K. egészen másképp állnak a „mit szabad humorban”-dologhoz.
Persze minek várnánk „komoly” humort egy könnyed, laza, romantikus vígjátéktól? Ha nem érzékeny a gyomrunk a gusztustalan poénokra, nézzük el ezt a kis hibát a Megdönteni Hajnal Tímeát-nak! Olyan könnyű neki – olyan szerethető, könnyed kis vígjátékocskáról van szó! Jó ütemű az egész film, hibátlan, zökkenőmentes, könnyű belefeledkezni. Jók például a szereplők, közülük is kiemelkedik Osvárt Andrea, akiről mondjuk azt éppen nehéz elhinni, hogy világhíres topmodell lenne, de ez inkább javára válik: ő tényleg nem egy sztereotípia, hanem egy élő, valódi jócsaj, akitől elakad az ember lélegzete, és egyből vágyakozni kezd utána. A többi szereplő nem igazán tud felnőni mellé. De minek is megerőltetni magát az embernek, amikor úgyis Bögöcs alpári bunkóságán meg az altáji poénokon van a hagsúly?
Ha viszont ez az abszurd elborultságát még el nem érő, de a jóízlés határán már túllévő humor nem riasztja az embert, akkor mondhatjuk, hogy egy olyan magyar film került a mozikba, amit (a néhány erőltetetten magyar utalás, na és a jellegzetes budapesti helyszínek ellenére) simán össze lehetne keverni egy amerikai műfajtársával. Ha ennek örülünk, akkor irány a mozi!
