Ez a nyár nagyon más, mint a többi. A Tökmag és Gázolaj – Vakáció négy keréken hősei, Daniel és Théo eltervezik, hogy beutazzák Franciaországot, méghozzá egy maguk fabrikálta guruló faházzal. És alakuljanak bárhogy is a dolgok, ez a kaland örökre barátokká teszi őket.
Két jó barát, az álmodozó Daniel (Ange Dargent) és a vagány, talpraesett Théo (Théophile Baquet) a nyári iskolai szünetben hulladékanyagokból építenek egy autót és elindulnak kettesben felfedezni a vidéki Franciaországot. Utazásuk során sok közös kalandot átélnek, és az út végén, már nem ugyanazok a fiúk, akik voltak. A barátságról szól ez a kamaszoknak szánt ifjúsági film. A kicsit mamlasz, a létről és halálról gyakran elmélkedő Daniel nehezen talál közös hangot kortársaival, csakúgy, mint az életrevaló, talpraesett és határozott érdeklődési körrel bíró Théo, csak más okból kifolyólag. Tökmag – ez Daniel neve, mert kisnövésű és korához képest gyerekesebb kinézetű, míg Gázolaj a belőle áradó olajszagról kapta nevét, mert felturbózott biciklivel közlekedik, és szabadidejében olajos gépalkatrészeket szerel.
Egy kicsit számkivetettek ők, de úgy tűnik, onnantól kezdve, hogy összeismerkednek, titkos szál fűzi össze őket, egymásra találnak. Pedig nagyon eltérő társadalmi közegből érkeznek: a film egyik erőssége a plasztikus társadalomkép, amely bemutatja a két srác családi hátterét. Jól kirajzolódnak a köztük lévő különbségek: Daniel jómódú, középosztálybeli családból való, hisztérikus, de kedves, liberális nevelési elveket valló, folyton aggódó anyukával, akit Audrey Tautou játszik nagyon mulatságosan. Az alsóbb néprétegből jövő Théónak viszont kiállhatatlan, veszekedős, súlyos beteg anyja van, apja pedig goromba, műveletlen férfi, akiben a gyerek iránti szeretetnek még a szikrája sincs meg.
A barátságon túl a kamaszkori álmok beteljesítéséről is szól a film,
arról, hogy a fiúk miként tudnak megküzdeni az álmaikért. Autójuk építésével egy saját bejáratú világot teremtenek maguknak, még ha az önmegvalósításnak ez a formája számos kudarccal is jár. Közülük Théo a makacsabb, hisz a tervükben, és bármi áron képes megvalósítani azt. Mikor Daniel már feladná, Théo – mintha Karinthy lenne a kedvenc írója – ezt a kérdést szegezi barátjának: „mi lesz, ha felnőttkorunkban összetalálkozunk, és visszagondolunk az álmainkra, mit tudunk majd mondani egymásnak?”
A srácok között szövődött barátságról és nyári autóskalandjukról szóló történet érdekes is lehetne, de sokkal inkább ambivalens, és időnként kicsit zsibbasztó. Egyfelől tele van hiteltelen emberekkel, ötletekkel és szituációkkal, már maga a faházba épített autó is furcsa találmány, igen nehéz gondolatilag belehelyezni a 21. század Franciaországába, még ha vidéken járunk is – másfelől azonban bájos is, mert egy kicsit hasonlít a kis herceg kalapjára, ami valójában egy elefántot rejt. Dramaturgiailag is helyenként indokolatlanok és időben aránytalanok az egyes epizódok, így lélektanilag bármennyire izgalmas is a fiúk között szövődött barátság, a közel kétórás film kicsit vontatott és széteső szerkezetű. Ami viszont igazán üdítő benne, az Théophile Baquet kiemelkedő színészi játéka, aki természetes és vagány, mellette Ange Dargent Danielje kicsit sápadtabbnak is hat.
Ahogy Michel Gondrytól el is várjuk, szintén rendkívül izgalmas a Tökmag és Gázolaj képi világa.
Már a két eltérő társadalmi környezetből érkező srác környezete is külön szót érdemel. Daniel kreatívan rajzol – erősen pornográfiába hajló képeket –, amiket azután az ágyába rejt, de anyja váratlan matracfelrántó mozdulatától feltárul az egész „kollekció”, frenetikus látvánnyal örvendeztetve meg az erre fogékony nézőket. Théo apjának jórészt régi ócskaságokat magába foglaló régiségboltja van, és a fiúk szívesen segédkeznek egy már letűnt világ rozzant darabjainak mozgatásában. A különös és néha mulatságos tárgyak esztétikáján túl a francia vidéki táj szépsége is magával ragadó.
A két fiú kapcsolatának bensőséges ábrázolása egyben nevelődési történetté is teszi a barátságukat, felvetvén azt a kérdést is, bajban mennyire vállalható a másik. De bármennyire érdekes is a két fiú road movie-jának ötlete, elképzelhető, hogy ezt a vígjátékot a – Harry Potteren, A Gyűrűk Urán és hasonló dinamikájú filmeken szocializálódott – mai kamaszok kicsit talán unni fogják. Eltűnődhetünk hát azon, kinek is szánta ezt a filmet a rendező, Michel Gondry. Talán önmagának, saját ifjúkori énjének és a hozzá hasonlatos felnőtteknek, mert az ábrándos, kreatív, halálról tépelődő Daniel figurája nagyon is személyesnek tűnik, és a Tökmag és Gázolajt nézvén, olyannyira egy letűnt világ díszletei között járunk, hogy ez csakis így lehet. Ez így rendben is van, hiszen számtalan rendezőt megihletett már a saját gyermekkora, és minden hibája ellenére is, ez egy szívet melengető, szerethető film.
