Új filmes műfajt hozott létre a válság: a pénzügyi thrillert. Ezekben a főszereplő mindig a pénz, mellékszerepekben bankárokat és vezérigazgatókat látunk, a tét pedig a hatalom. Costa-Gavras új filmjében Franciaország egy fiktív nagybankjának szemszögéből kapunk bepillantást a pénzügyi világ színfalai mögé.
Aktuálisabb témát nehezebben találhatnánk Európában, mint az öt éve húzódó válság kirobbantóinak tartott bankok tevékenységét. A kollektíve gonosznak tartott intézmények zárt világáig a kisember szinte sose lát el, és bizony viszonylag kevés, de azért egyre több művész foglalkozik a kérdéssel. Most egészen a rendszer csúcsához, a vezérigazgatói pozícióhoz kerülhetünk közel a Bennfentes játék segédletével.
A film főszereplője Marc (Gad Elmaleh), egy ügyes bankár, aki főnöke hererákja nyomán egy fiktív, francia gyökerű, multinacionális bank igazgatói székébe ülhet. A választás azért esett rá, mert az igazgatótanács őt irányíthatónak tartja, ám vele teljesen mellé lőttek. Marc az új pozícióban gyorsan megerősíti helyzetét, remek lavírozással biztos helyzetbe hozza magát. Innentől pedig megindul útja a morális pöcegödör felé.
Röviden ez a története az Ámen és az Eltűntnek nyilvánítva filmekkel ismerté vált rendező mozijának. A főszereplő révén lassan bepillantást nyerünk egy bankigazgató életébe, akit folyamatosan szorongat az igazgatótanács és a sok különböző amerikai befektetési alap, a felesége állandóan panaszkodik, a rokonai támadják a bankok kapzsi tevékenysége miatt, továbbá állandóan lavíroznia kell beosztottjai között, hogy ők ne vegyék át tőle a hatalmat.
A különböző kihívásokat sikerrel érzékelteti a film, ami ráadásul őrült tempót diktál, közel két órán keresztül végig leköti a nézőt – mégpedig úgy, hogy a közönség döntő részének lövése sincs a különböző fejleményekről. Felvásárlások, részvényopciók, még maga a cím, a bennfentes játék sem mond szinte semmit nekünk, átlag halandóknak, és ez meglehetősen nehézzé teszi a thriller befogadását.
Merthogy a Bennfentes játék bőven thriller, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy egy XXI. századi akciófilm, amelyben nem fegyverrel ölnek, hanem pénzzel. A westernekben párbajjal döntötték el, hogy ki az erősebb, itt tárgyalással. Borzasztó képet tár elénk a rendező: mindenki mindenkit gyűlöl – a főszereplő különösen embergyűlölő, a gondolatait, fantáziáját gyakran megjelenítik képi eszközökkel is –, általánosságban is jellemző a kapzsiság és a mohóság, és az első szimpatikus személy megismeréséig le kell ereszkednünk az alsóbb szinten dolgozók közé.
Így viszont ez a film nemes egyszerűséggel populista. Nem lehet úgy beállítani a bankszektort, mint gonosz dögkeselyűk társaságát, akiknek egyetlen céljuk, hogy kizsigereljék az országokat és az átlagembereket. Vagy legalábbis nem kéne így beállítani, mert ez nem igaz. Véleményem szerint kollektíve kijelenteni az összes bankárról, hogy kapzsi (márpedig ez a film ezt teszi az utolsó jelenetében), az legalább akkora torzítás, mint azt mondani, hogy minden német náci vagy minden ír iszákos. És bár jól esik az embernek néha kiadni a dühöt magából, a művésznek éreznie kell véleményformáló erejét, mert ha ezt elveszíti, akkor éppen olyan figurává válik, mint az általa bemutatott bankárok.
Ettől függetlenül érdemes megnézni a Bennfentes játékot izgalmas témája, újszerű megközelítése miatt, csak törekednünk kell arra, hogy az ott látottakat ne fogadjuk be átgondolás nélkül. Ha viszont ezt megtesszük, akkor egy remek, elgondolkodtató filmet kaptunk kiváló színészekkel és kicsit nehezen követhető történettel. Ha pedig még többre vágyunk, akkor nézzük meg az utóbbi idők legjobb pénzügyi thrillerét, a Krízispontot. Az ott ábrázolt kép ugyanis sokkal inkább reális, pedig abban is elég kegyetlen igazságok hangzanak el.
