A Dübörög a szív a giccs határán egyensúlyozó családi mozidélután, amit az utolsó pillanatban az élet ment meg: ennél jobban sosem működött a vásznon anya és lánya kapcsolata – aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy Meryl Streep valóban Mamie Gummer mamája.
Streep Hollywood nagyasszonya, tizennyolc (!) jelölésével – amiből hármat díjra is váltott – az Oscar-történetének legsikeresebb színésznője. Igazi kaméleon, nem esik nehezére sem politikust, sem szakácsnőt, sem szerelmes asszonyt játszani. Pályájában ritkán vannak halvány pontok, a Mamma mia! talán ezek egyike volt – most mégis ehhez tér vissza a Dübörög a szív Rickijének megformálásakor. Akárki akármit mond, nekem nehezemre esik nem az épp önmagából hülyét csináló Streepet látni a vásznon. S bár a soundtrack egy igazi best of, Streep pedig nem is muzsikál rosszul – nincs min csodálkozni, első gitáróráját magától Neil Youngtól kapta –, mégsem működik igazán a rákendroll. Szerencsére a film csak kisebb részben szól a zenészről – sokkal inkább mesél az anyáról, amit viszont a színésznő 120%-ban hitelesen alakít.
A történet szerint Ricki (Meryl Streep) a zenélést választotta a család helyett, három gyereket hagyott hátra, amikor a kertvárosból útmenti csehók színpadaira tette át a székhelyét. A gyerekek felnőttek, saját életet kezdtek, Ricki csak egy elhalványuló arc maradt a régi családi fotókon. Mégis szükség lesz rá, amikor Julie-t (Mamie Gummer) elhagyja a férje, és depresszióba esik. Ricki tornádóként érkezik a konszolidált család életébe, felforgatja volt férje (Kevin Kline) és annak felesége, Maureen (Audra McDonald) békés hétköznapjait, nem csoda, hogy nem igazán tudnak vele mit kezdeni. Lassan azonban megtörik a jég, és minden sérelem felhánytorgatása után végül mégiscsak család lesz – még ha nem is túl szokványos – a kompániából.
„Gummer (…) nemcsak külsőleg hasonlít édesanyjához, de tehetségét is egyértelműen megörökölte.”
Ha végignézünk a Philadelphia – Az érinthetetlent és A bárányok hallgatnak is jegyző direktor, Jonathan Demme életművén, – bár a zene visszatérő elem – nehezen találjuk a Dübörög a szív helyét. Sokkal inkább látni a film előzményét a Juno, a Pszichoszingli és a Kitérek a hitemből! forgatókönyvírójának, Diablo Cody korábbi munkáiban. Cody előszeretettel ütköztet eltérő világokat egymással, de mindezt mindig végtelen empátiával és kellő öniróniával teszi – ahogy most is. Hősei előbb-utóbb rádöbbennek, hogy sokkal kevésbé különböznek egymástól, mint az elsőre gondolták, és ahogy ők is megbékélnek egymással, a néző is megkedveli az összes felet. Tegyük hozzá, nem nehéz. Ebben a filmben mindenki a helyén van, Kevin Kline rég volt ennyire szerethető, de a pálmát egyértelműen – nem, nem Streep, hanem – Mamie Gummer viszi el. Nem esett messze az alma a fájától, Gummer – aki a híres mama Don Gummer szobrásszal idestova közel negyven éve tartó házasságából született – nemcsak külsőleg hasonlít édesanyjához, de tehetségét is egyértelműen megörökölte. A vásznon töltött első pillanatában a szívünkbe zárjuk, és ez nem ér véget a főcímmel sem. Streeppel közös játéka a film legnagyobb erőssége, gyakorlatilag elviszik a hátukon a filmet – amit azonban nem csak ezért érdemes megnézni.
