A férfi és női szerepek átjárhatósága, fátum és babonák által irányított karakterek jellemzik Ferzan Özpetek, csaknem húsz éve Rómában élő és alkotó, török származású rendező filmjeit. Első nagyjátékfilmje, a Törökfürdő talán a mai napig a legjobban sikerült darabja, mind tartalmilag, mind formailag egy összefoglaló nyitánya az alkotó későbbi munkáinak.
Már-már alapfeltétele a filmeknek, hogy az egyik főhős valahonnan érkezik vagy valamerre tart, azaz szükségszerűen mozgásban van. Mozgásban lenni egyet jelent a változással; egy új város, egy új emberélmény új dimenziókat nyithat meg, lezárhat korábbiakat. A mozgásnak célja van – a Törökfürdő esetében az isztambuli örökség értékesítése, a Tudatlan tündérekben az elhunyt férj titkos életének felderítése, a Szerelem, pasta, tengerben coming-out a család előtt. Ennek megfelelően az Özpetek filmek többsége több helyszínen játszódik, és általában kezd is evvel valamit a film rétegeit illetően.
A két helyszín olykor a korábbi és az új élet(tér) metaforájává válik: Róma a siker- és pénzhajhászat űzött, heteroszexualitásban konzervált mókuskereke, Isztambul pedig a szexuális szabadság, egy alkalmas közeg az önmegvalósításra, maga a beteljesülés. Más esetekben idősík eltolódással párosul a változó helyszín; Az utolsó hárem című film (a rendező második filmje) egy különös időutazás, melyben a megszokottól eltérően nem a múltat beszélik el, hogy a jelen érthetőbbé váljék, hanem a múltból, az Ottoman Birodalom bukásának idejéből sejlik fel egy jövőbeli szál, mely a mese végén valósággá válik. Így jutunk el egy, a Törökfürdőhöz képest fordított mozgással, a Boszporusztól a hatvanas évekbeli Rómáig, fenntartva az alapállítást: Törökország, mint az aranykor és a boldog békeidők metaforája, Róma pedig a magányé.
Egy másik, lényegesebb mozgás Özpetek filmjeiben a nemek közti átjárhatóság, egy modern (vagy épphogy antik), relativizált identitás-koncepció történetbe illesztése. Csupán illesztése a történetbe, hiszen Almodóvar vagy Pasolini nyomán, a homoszexualitás nem kifejezetten témája, inkább közege lesz a filmeknek. A Törökfürdőben a hangsúly nem azon van, hogy Francesco Isztambulba utazik, elmegy a Hamamba, majd ráébred, hogy miért is volt ezidáig boldogtalan a házassága, hanem, hogy a nemi identitás adott kategóriáin felül, ha valakit megtalál a szerelem, miként küzd meg önmaga és a társadalom korlátaival, vállalja fel a helyzetet. Így válik az önmegismerés és a korlátok levedlése a filmek lényegévé, mindez a legkülönbözőbb korokban és élethelyzetekben elbeszélve.
A nemi identitás relativitása azokban az esetekben a legszembetűnőbb, mikor a férfiatlanságra predesztinált eunuch beleszeret a szultán egyik háremhölgyébe Az utolsó háremben, vagy mikor a megözvegyült nő és a férje titkos homoszexuális partnere szeretnek egymásba a Tudatlan tündérek című filmben, máskor pedig a Szerelem, pasta, tenger meleg főhőse lobban nyilvánvaló lángra egy Alba nevű nő iránt. A homoszexualitás csupán kiindulópont, a valós bonyodalom pedig a nemektől és identitástól független érzelmi szálakból adódik Özpetek munkáiban, legyen szó akár a szerzői hangvételű, akár kosztümös, vagy épp a vígjáték műfajába hajló filmjeiről.
A Filmtekercs tavalyi interjúját Ferzan Özpetekkel, itt érhetitek el!
