Magazin

A leghosszabb nap – a normandiai partraszállás filmen

A háborús filmeken belüli külön alműfajba tartozhatnak azok a mozik, amelyek a II. világháború, de talán az egész XX. század egyik legfontosabb napjának, a normandiai partraszállásnak állítanak emléket valamilyen módon. A D-nap vagy ahogy még hívják, a leghosszabb nap, amely pont 70 évvel ezelőtt a világháború végének első napja is volt, több filmes alkotót is megihletett. Ezek közül válogattunk és mutatunk be most négyet szerkesztőségünk négy férfi tagjának tolmácsolásában.

A nagy vörös egyes

Sam Fuller kultrendező saját háborús élményeiből megszülető 1980-as filmje „fikciós élet, mely a halál valósága alapján készült”.

Az 1. gyalogos hadosztály elpusztíthatatlannak tűnő tagjait (Lee Marvin, Mark Hamill és mások) követve bejárhatjuk a II. világháború teljes élményspektrumát, többek között Észak-Afrikát, Normandiát (D-nap) és egy csehszlovákiai koncentrációs tábort is, ezzel vérbeli háborús filmet eredményezve, amely a gondolatok terepén sem nevezhető sutának.

A zsáner legjobbjaimindig is azzal foglalkoztak, milyen hatással van a harci helyzet az emberi pszichére, és ezen belül; hogyan válik a pusztítás és az elpusztulás hétköznapivá. Az új létállapot olyan férfiakat eredményez, akik az élet-halál állandóságában relativizálódó értékrendjük segítségével törekednek a túlélésre. Szivart rágva, ökörködve és nőzve élveznek ki minden egyes percet, amelyek közül bármelyik az utolsó lehet. Van, vagy nincs különbség gyilkosság és ölés között, ha ilyen körülményekről van szó?

Fuller puritán ábrázolásmódja kiöl minden háborús romantikát, az egyetlen dicsőség a túlélés marad. A cinikus géppuskabetyársággal jegyben jár az implicit homoeroticizmus és bajtársiasság pillanatai, ami mostanra műfaji sablonná vált (példának elég az HBO Generation killje, vagy A bombák földjén). A rendezés azonban pont ezekből a momentumokból építi fel a film gerincét, ügyes tónusváltásokkal keverve a groteszket, a humort, az enyhe drámát, és a rettentő feszültséget. Fuller képes megjeleníteni a halál és pusztulás közepette egyik pillanatról a másikra gyúló élet szikrázását.

A néhol zavaróan epizodikus szerkezet, az angolul beszélő németek, vagy a nem túl kifinomult üzenetközvetítés sem állhat A nagy vörös egyes útjába, melynek bővített változata kiérdemli dicsőségét a legjobb háborús filmek között. (Hajnal Ágoston)

anagyvorosegyes

 

Ryan közlegény megmentése

Talán nem túlzás azt állítani hogy generációnk háborús filmje az 1998-as Ryan közlegény megmentése. A film, amit az akkor már ikonikus rendező készített a XX. század egyik legfontosabb napjáról, de legalábbis a sok legendát körülölelő történetről egy nagy költségvetésű, híres és ismert színészekkel megtámogatott, 170 perces megamozijában. Igen a Ryan közlegény valóban tipikusan Spielberg mintapéldány, megtalálható benne mindaz a sajátos stílus, jelleg, ami a rendező korábbi és későbbi filmjeiben egyaránt tapasztalható.

A történet a partraszállás klasszikus jelenetsorával kezdődik, nem bízza a fantáziánkra, nagy hang és sok vér kiséri az első 20-25 percet, ami nagyjából egy nagy jelenetnek tekinthető. Ezután derül ki a film tényleges története, miszerint a Ryan család három fia veszett oda a fronton. így a legmagasabb szintről jövő legfontosabb nemzeti ügy lett az utolsó, még életben lévő katonafiú kimentése a frontvonal mögül. Spielberg háborús tematikája és patetikus alkotói módja találkozik ebben a filmben, hiszen így egyaránt lehetősége van a nemzeti érzelmek kifejezésére és a háborúval szemben alkotott vélemények kifejtésére (mint azt teszi még hangsúlyosabban a Schindler listájában), ugyanakkor a háború mögötti emberi szál, családi kapcsolatok fontossága, a katonai bajtársiasság és feltétlen lojalitás ugyanúgy főszerepet kaphat a történetben – legyen az a talpig becsületes főszereplő százados Tom Hanks karakterében vagy a megmentésre váró Matt Damon alkotta Ryan közlegény.

A Spielberg féle pátoszi háborús hangvétel azonban érdekes módon jelen esetben gyakran csap át ironikus, néha már-már a Joseph Heller féle 22-es csapdájára hasonlító szarkasztikus hangvételbe, mégis végig megtartva azonban a fő parancsot: Ryan közlegényt ki kell hozni a frontvonal mögül. (Sergő Z. András)

Ryan közlegény megmentése

 

Az elit alakulat

A normandiai partraszállás többféleképpen megihlette Steven Spielberget és Tom Hankst, az egészestés Ryan közlegény megmentése után egy tízrészes minisorozatot is elkészítettetek az HBO-val, amely a mai napig minden idők egyik legdrágább tévés vállalkozása – a mintegy 705 perc játékidő 125 millió dollárba került. A túlélők megszólalásával kezdődő epizódok erős dokumentarista éllel bírnak, az elképesztően látványos csatajelenetek hangulatán csak javított az elkészítése óta eltelt csaknem másfél évtized: „híradósabb” és „korhűbb” lett. Pedig a történelmi hitelesség egyébként is a széria legértékesebb oldala, szakértők is elismerik, gyakorlatilag az összes tank és az összes fegyver ugyanaz, mint amit akkoriban bevetettek. Ez nem is történhetett volna másképp, hiszen a sorozat írója nem más, mint a hetven évvel ezelőtti nap egyik legnagyobb szakértője, Stephen E. Ambrose. Ő az a történész, aki megírta a szinte minden részletre kiterjedő D nap 1944. június 6. – A partraszállás történetét.

Az elit alakulat egy légi deszantos hadosztály sorsát követi a második világháborúban a kiképzéstől kezdve Ausztriáig, első bevetésük pedig mindjárt a D-nap. Nem hiába, ők az elit alakulat (és persze a magyar cím megint nem pontos, az eredeti a bajtársiasságot, a sokkoló élményeket átélt katonák közti, semmihez nem fogható emberi kapcsolatot hangsúlyozza: Band of Brothers, azaz Testvérek alakulata). A két évig tartó kiképzés után különös jelentőséget kap az a jelenet, amikor a katonák megtudják, egy nappal csúszik a bevetés a rossz időjárás miatt. Ez a valóságban is így volt, a D-Napnak holdtöltekor kellett megtörténnie, és bár felhős volt az égbolt, tovább nem halaszthatták a támadást a szövetségesek. A második epizódban zajló égi csata az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb, amit valaha láttam, és ezt azóta se tudta megdönteni egy kortárs hollywoodi kasszarobbantó sem (lásd: Fly Boys – Égi lovagok), pedig Az őrület határán feszültségére emlékeztető harcjelenetek csak ez után következtek. Minden erénye ellenére ez a filmsorozat is akkor lenne a legélvezhetőbb, ha amerikai lennék, mert így, magyarként nem tudtam azonosulni a szériát indokolhatóan körüllengő pátosszal. Még inkább igaz a „második évadra”, a The Pacific – A hős alakulat a csendes-óceáni hadszíntéren játszódik, így még kevesebb kapcsolódási pontot talál a magyar vagy akár az európai néző. (Tóth Nándor)

Az elit alakulat

A leghosszabb nap

Beszédes adatok következnek… A Spielberg-féle Schindler listája bemutatásáig A leghosszabb nap számított minden idők legköltségesebb fekete-fehér mozifilmjének. A nemzetközi vállalkozás létrejöttén nem kevesebb, mint öt rendező munkálkodott párhuzamosan. A britek epizódjai például A halál ötven órájáról elhíresült Ken Annakin, míg a német jelenetek A híddal bizonyító Bernhard Wicki nevéhez fűződtek. A grandiózus produkcióhoz világsztárok, sőt nemzeti ikonok adták a nevüket – feltűnik a színen John Wayne, Henry Fonda, Richard Burton, Sean Connery és Robert Mitchum is. S igazából még a válogatott stáb vállalkozását is lehet becsülni: átfogó, s minél pontosabb képet igyekeztek adni a normandiai partraszállás legfontosabb hadmozdulatairól.

Kár, hogy A leghosszabb nap meglehetősen konzervatív alkotás. Jellegtelensége leginkább formanyelvileg szembetűnő – persze lehet ámulni egy-egy kitartott nagytotállal, vagy a vadászpilóták szubjektív szemszögén át rögzített csatajeleneten, s e felvételekhez igényelt, elképesztő létszámú statisztérián, de maga a látványvilág alig különbözik bármelyik korabeli peplumtól (Kleopátra) vagy világháborús (Telemark hősei) mozitól. Semmi egyediség, s igaz ez a szövetségesek sikerét éltető, csendes pátoszra is. Vagy a humor zavaró alkalmazására. Mert a több ezer életet követelő invázió során a francia ellenállók több ízben is komikus szituációba keverednek. S akkor még nem beszéltünk a német oldalról alkotott, többnyire elfogult képről. Akad köztük a menekülő ellenséget hátba lövő gyilkos, túlsúlyos, ám sosem késő lovas, csizmáját fordítva hordó vagy éppen a partraszállást végig szülinapozó tiszt is. Sokszor látott epizódok sorjáznak, a katonaélet nosztalgikus (kedves utáni vágy), önfeláldozó (a falrobbantó halála), embertelen (a magát megadó ellenség leölése) vagy rendíthetetlen (a botra támaszkodó, ifjabb Roosevelt esete) helyzetei – igazi karakterek nélkül.

Mert hiába a közel három órás játékidő, a szövetséges figurák kibontására nincs idő. Így a végén tényleg csak a tablószerűség, a párhuzamos cselekményszervezés marad értékelhető. Hogy A leghosszabb nap láttán fel lehet mérni a történelem talán leghírhedtebb hadműveletének szervezettségét: francia ellenállóktól partraszállókig, műveleti irányítóktól ejtőernyős alakulatokig. (Kiss Tamás)

A leghosszabb nap

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com