Nincs kategorizálva

Nyerj jegyet opera- és balettközvetítésekre!

A kis hableany Urania balettAz Uránia Nemzeti Filmszínházzal közös játéksorozatunkban opera- és balettközvetítésekre nyerhettek jegyet tőlünk.

Az Uránia kéthetente a Metropolitan Opera korábbi sikerdarabjait vetíti le, a nyári balett válogatásban pedig a San Francisco Ballet, a Teatro Real Madrid és a moszkvai Bolsoj Balett egy-egy előadása kapott helyet. Ezen a héten Lera Auerbach: A kis hableány című San Francisco balett vetítésére nyerhettek jegyet. A filmszínház ismertetője szerint Neumeier, a darab koreográfusa A kis hableányt a Dán Királyi Balett számára készítette 2005-ben, megünnepelni Andersen születésének 200. évfordulóját. Az író összes története közül a koreográfus azért ezt választotta, mert véleménye szerint „nagyon sajátos szerelem-elmélet”. „A szerelem, ami olyan erős, hogy képes legyőzni határokat, hogy képes magával ragadni új világok felé, bár önpusztítónak tűnhet – mivel a Hableány újraalkotja magát extrém személyes fájdalom árán. De a történet azt tanítja nekünk ugyanakkor, hogy nem számít, milyen erős a szerelmünk, ez nem kötelezi szerelmünk tárgyát, hogy viszontszeressen.” Ahhoz, hogy Ti is ott ülhessetek A kis hableány július 6-i (vasárnap) 17 órától kezdődő közvetítésén, mindössze az alábbi kérdésre kell helyesen válaszolnotok. Játékunk július 4. (péntek) 15 óráig tart, a válaszhoz segítséget itt találtok.

Update: Játékunk véget ért, a szerencsés nyertest e-mailben értesítettük.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com