Először is mesélj, kérlek, pár szót magadról, ha jól tudom filmelmélet és filmtörténet, esztétika és lengyel szakon végeztél, mielőtt a filmművészetinek nekivágtál. Milyen szerepe van a munkádban az egyik és a másik típusú egyetemnek?
Nekem sokat adott, hogy nem nagyon fiatalon mentem a filmrendező szakra, hogy már volt egyfajta rálátásom a filmművészetre, a filmtörténetre. Addigra nagyjából kialakult elképzelésem volt arról, körülbelül mit és hogyan szeretnék csinálni, mert ezen a keresési időszakon már a korábbi egyetemi évek alatt átmentem. A filmelmélet és filmtörténet szakon volt némi gyakorlati oktatás is, így egy-egy kis etűdöt, rövidfilmet el is készíthettünk.
Rátérve a filmekre: Andrea Roberti a társ-forgatókönyvíród, hogy dolgoztok együtt? Kié volt a Pál Adrienn című film alapötlete?
Az alapötletet még 2004-ben írtam le; ez egy egyoldalas szinopszis volt, amely a történet vázát tartalmazta. A forgatókönyvet a Friss levegő forgatását követően, 2005 tavaszán és nyarán írtuk meg. Andrea olaszul, én magyarul írom a könyvet, és általában az én feladatom, hogy ide-oda fordítgatom a szöveget. Ez azonban arra is jó, hogy a fordítás során a mondatokat, párbeszédeket nagyon át kell gondolni, elemezni, és ez sokszor segít abban is, hogy a magyar szöveget jobban ki tudjam csiszolni. Amikor valamelyikünknek nem tetszik valami, azon addig dolgozunk, amíg mindketten elégedettek nem leszünk a vele.
A filmben szerintem az a zseniális, hogy anélkül lesz emlékezet-mozi, hogy látnánk egyetlen fantáziaképet is. A Te fejedben hogyan létezik Pál Adrienn? Ugyanez a mindig újraértelmezendő valaki, vagy van egy konkrét személyt?
Van a fejemben valami, de nem nagyon szeretném ezt elárulni, mert az a fontos, hogy a néző milyen Pál Adriennt képzel magának.
Piroska, a film főszereplője, mintegy tükörként működik, egy korábbi időszak, az általános iskola pontjára vezeti vissza a felvonuló embereket és szembesíti akkori és mostani önmagukkal. Ez egy érdekes játék, húsz évenként megállni és visszanézni, hogy „hova jutottunk”. Engem az lepett meg, hogy nincs pozitív szereplő. Ez tényleg így van? Egy hű kortárs Magyaroroszág-kép megalkotása volt a cél?
Egyáltalán nem gondolom, hogy ne lenne köztük pozitív szereplő. Én egyiküket sem látom teljesen negatívnak, mivel számomra összetett figurák, és még a legellenszenvesebbet is megpróbáltuk esendőnek mutatni, de szerintem több kimondottan szimpatikus, pozitív karakter is van a filmben. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy különféle világnézetek, társadalmi helyzetek, nézőpontok keveredjenek a találkozók során, és hogy Piroska minél sokszínűbb világgal szembesüljön.
Milyen volt együtt dolgozni Gábor Évával (Piroskával)? Milyen volt a stáb, van valaki, akinek kiemelnéd a munkáját?
A film forgatása anyagi okok miatt nagyon sokat csúszott, de majdnem a teljes stáb kitartott mellettünk. A kezdés folyamatos tolódása miatt sokan egyéb munkákat mondtak le, hogy a filmben dolgozhassanak, s ezért nagyon hálás vagyok nekik. Remek stábunk volt, kitűnő szakemberekkel, és ezt nem csak udvariasságból mondom. Nagyon jó volt velük dolgozni. Éván már a casting során látszott, hogy kitűnő a koncentrációs képessége. A próbákon és a forgatás során is mindig nagyon felkészült volt, tudta a szövegét, és pontosan végre tudta hajtani az összetett mozgásokat, amelyekre a hosszú beállítások és bonyolult kameramozgások miatt volt szükség.
És végül aktualitásokról: milyen volt Cannes-ban? Milyen benyomásokkal, emlékekkel gazdagodtál?
A Friss levegővel és A vírussal már jártunk Cannes-ban, úgyhogy nem ért minket nagy meglepetés. Egy ilyen részvétel mindig sok elfoglaltsággal jár, rengeteg a sajtó, tévé- és rádióinterjú, hivatalos ebéd, stb. Filmet nézni sajnos nem nagyon van idő. Úgy éreztem, hogy nagyon pozitív volt a film fogadtatása, így kellemes élményekkel távoztunk.
Mit vársz a közeljövőtől, és mit a kicsit távolabbitól?
Remélem, hogy minél hamarabb megoldódik a filmfinanszírozás kérdése, még mielőtt az összes jelentős cég tönkremegy. És azt is remélem, hogy a filmtámogatások a filmkultúra és filmgyártás minden szegmensére és műfajára kiterjednek majd, beleértve a filmes szaklapok, könyvek, filmfesztiválok, filmklubok stb. támogatását is, és hogy ez az új rendszer minden tekintetben demokratikus lesz, és a különböző stílusú és műfajú filmek egyenlő eséllyel pályázhatnak majd.
A filmről készült kritikánk itt olvasható.
Szólj hozzánk!
Powered by Facebook Comments

