Jodorowsky, buddhizmus – Interjú Péli Péterrel

Péli Péter

A Sambhala Tibet Központ füstölőillatú vetítőterme egy igen szélsőséges – egyszerre kult és egyszerre kánonon túli – filmsorozatnak ad otthont. A filmklubvezető Péli Péter, akit Jodorowskyról és a buddhizmusról  kérdeztem.

A Sambhala Tibet Központ oldalára lapozva a meditációs délutánok és tibeti jóga lehetőségek mellett feltűnik a „Az illúzió világa – Tibet Mozi” felirat. Ez az első meglepetés. A második akkor ér, amikor végigböngésszük a filmlistát! Mit ért az illúzió világán a tibeti buddhista tanítás?

A filmsorozat címe egy buddhista fogalomra utal, a maya fogalmára, arra az illúzióra, ahogy a világot megéljük, „félre”-látjuk és –értjük.

Ezek szerint te foglalkozol a buddhizmussal. Mesélj erről!

Az ELTE-n tartottam szemináriumokat, de nagyon nem voltam elégedett a diákok önnön motiváltságával és körbekérdezve arra a véleményre jutottam, hogy szeretnék inkább a Buddhista Főiskolán próbálkozni, ugyanis egészen másnak tűnt a hangulata leírások alapján. Autodidakta mód olvastam utána a buddhizmusnak, majd enyhe merészséggel kidolgoztam egy kurzust: „A buddhizmus hatása a nyugati művészetekre” – a saját hátterem modern amerikai művészet-, zene-, és irodalomtörténet. A főiskola pedig elfogadta a tervemet. Azóta folyamatosan fejlesztgetem magam, de továbbra is többnyire „spontán” módon.

A Tibet Mozi tibeti, vallási tematikájától jelentősen eltér a Péli Filmklub tematikája, itt ugyanis „10 év, 10 rendező, 10 film (1966-75)”címmel sor került többek között a Nagyításra, a Week end-re, Jodorowsky El Topo-jára és a Rocky Horror Picture Show-ra (link!). Ezek az igen kemény korszellemet tükröző, radikális filmek hogy férnek meg itt?

Évekkel ezelőtt a főiskolai kurzusból kinőtt filmsorozattal indult az egész: „A buddhizmus hatása az amerikai filmekre” címmel. Azok a filmek még elég konkrétan kapcsolódtak egy-egy buddhista fogalomhoz, témához, de egyre nagyobb szabadkezet kaptam és egyre inkább a saját érdeklődésem felé irányítottam a filmeket, ami a hippi korszak ellenkultúra filmjei. A buddhista párhuzamot vagy magyarázatot meg lehet(ne) találni, de nincs rajtam nyomás, hogy ezt kellene tennem. A filmek is és a korszak is rendkívül izgalmas, nagyon nagy hatású művek tartoznak ide: pszichedelikus Jack Nicholson forgatókönyvek, nagy klasszikusok – Fellini, Godard, Kubrick, Ferreri, Bunuel és Antonioni – az éjféli filmek, Russ Meyer B filmjei, Dusan Makavejev, …

Tudnál olyan magyar filmet mondani, ami bekerülhetne egy plusz egyes bővítéssel a sorozatba?

Ebből a korból nem. Itthon nagyon máshogy éltük meg ezt az időszakot, lényegesen kevesebb kilengéssel. De örülnék, ha más tud ilyen filmet/filmeket ajánlani. Inkább a tíz évvel későbbi időszakból, legalább ennyi volt az időbeli különbség.

Mit gondolsz a filmklubok szerepéről? Hiánypótlás vagy közösségi élmény? A világ afelé mutat, hogy egyre könnyebb saját otthonunkban mozit építeni és azt filmekkel megtölteni. Persze ennél egy filmklub sokkal több a beszélgetések és a tudatos tematikának köszönhetően. Mégis, mit gondolsz, milyen jövője van a filmkluboknak Magyarországon?

Én még próbálkozom velük, de nehéz időket élünk. Ha valaki eljön és megnézi a filmeket, az mindig maradandó élménnyel távozik, de nem könnyű előre meggyőzni erről az embereket…

Végül arra kérlek, – a tíz évet egy évre szűkítve – nevezd meg a 2009-es év (számodra) legmeghatározóbb filmjét!

A legfrissebb filmekig ritkán jutok el, ritkán jutnak el hozzám. Inkább egy régebbi, de nagyon kevéssé ismert filmet ajánlanék mindenkinek: Steven Soderbergh Schizopolis.