Interjú

BuSho 2014: Hely a találkozásra – interjú Gábeli Tamás fesztiváligazgatóval az elmúlt évekről és a jelenről

Fotó: Horváth Balázs

 

A BuSho-nak a pesti szlengben semmi köze a farsanghoz. És – ahogy az az interjúból is kiderül – a BuSho-nak semmi köze az amerikai elnökhöz sem. Errefelé mindenki tudja, hogy ha itt van szeptember eleje, akkor a rövidfilmek is. Idén szeptemberben 10. alkalommal ülhettünk be jó néhány blokkra, hogy minél többet lássunk, tapasztaljunk abból, ahogy a legnagyobb filmesek is indulnak. Gábeli Tamás, a fesztivál alapítója és igazgatója mesélt a nehéz kezdetekről és az elmúlt 9 év sikereiről.

10 év alatt hosszú utat járt be a fesztivál. Hogyan látjátok ma, mennyire ismert szakmai körökben?

Az az érdekes helyzet, hogy külföldön ismertebb, mint itthon. Nemzetközi fesztivált szerettünk volna ugyan mindig, és már évek óta nagyjából 80 országból érkezik nevezés, ezt jónak mondhatjuk. Most már lehet mondani, hogy itthon is ismerik, sőt, annak külön örülünk, hogy vannak visszatérő alkotók itthonról és külföldről egyaránt. Az első években gyakran előfordult, hogy külföldről az egész stáb eljött, a hazai filmek rendezői pedig gyakran nem ültek be saját filmjük vetítésére sem… Pedig a BuSho-n mindig erre szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni, hogy itt személyes konzultációra van lehetőség a zsűrivel, sőt, az esti zsűrikonzultáció mindig a nap fénypontja. Ezzel némi műhelymunka jelleget kaphat. A legtöbb fesztiválon ilyen közvetlenül nincs lehetőség kapcsolat kialakítására a zsűrivel.

Miért van ez? Miért ismerik külföldön jobban?

Sajátos magyar jelenség: amíg elkészül a film, addig erősen foglalkoznak vele az alkotók, de a további sorsát már kevésbé követik. Volt olyan rendező, aki nem tudta, hogy vetítjük a filmjét… Az iskola, ahol készült, regisztrálta, de a hír hozzá már nem jutott el. Nyilván van ebben komoly kommunikációs probléma is.

Jó is, hogy szóba kerültek a kezdetek. Hogyan indult az egész fesztivál? Miért hoztátok létre?

A kezdetek az ezredfordulóra nyúlnak vissza, amikor mi, mostani szervezők is készítettünk még rövidfilmeket. Nekem is készült kettő. Ebben az időben minden filmet bemutattak a Magyar Filmszemlén, ha kellett, több helyszínt is bevontak. Az én filmemet például a Kultiplexben vetítették. 2004-től viszont már nem így volt, hanem volt valami szelektálás. Ebben az időben jöttünk rá, hogy sok kisjátékfilmet soha sehol nem mutatnak be, sok alkotónak nincs olyan terepe, ahol megmutathatná magát, és konzultálhatna. Külföldi tapasztalatokat is átgondoltunk, hiszen akkortájt jártunk több helyen, Berlinben, Poznanban, és azt is láttuk, hogy itthon ilyen nincs. Korábbiak, mint pl. a Menekülés a rövidfilmbe vagy az OFF (Open Film Festival) addigra megszűntek. Ott volt még a Mediawave, de az egészen más, inkább összművészeti fesztiválként élte legfényesebb napjait akkoriban.

Fotó: Horváth Balázs
Fotó: Horváth Balázs

 

Mit szólt a filmszakma? Felvettétek a kapcsolatot például a Filmszemlével? Vagy elindultatok mezítláb?

Teljesen nulláról indultunk. Az első évben, 2005-ben 94 film érkezett úgy, hogy mindenki szólt a barátjának is. Azokat mind levetítettük. Ebben az évben rögtön írt rólunk a shortfilm.de, a Bundesverband Deutscher Kurzfilm (Német Rövidfilmszövetség) hivatalos oldala, a cikk címe pedig az volt: „BuSho Vision is not a media campaign against the US President!” – vagyis a BuSho nem egy médiakampány az Egyesült Államok elnöke ellen – akit akkor George Bushnak hívtak… Onnantól kezdve minden évben megduplázódott, és egyre nemzetközibb lett a pályázatok száma és köre, kb. 2010 körül értünk el az 1844 nevezéses, 600 órás csúcsig, ami utána két hónapos non-stop előzsűrit jelentett a szervezőknek. Az első két fesztivál a Kultiplexben volt, ami bezárt, majd egyszer voltunk az Almássy téren, ami szintén bezárt. A Vörösmarty mozi úgy fogadta be a negyediktől, hogy viccesen megígértették velünk, nem kell utánunk bezárniuk. Ott voltunk 2008-2013 között.

Ki tudsz-e emelni olyan fő szempontot, amiben szerinted a legtöbbet fejlődött a fesztivál?

A változás folyamatos volt az elmúlt 10 évben, mindig lépésről lépésre történtek ezek. Mint korábban beszéltük, a nulláról indultunk, nagyjából fogalmunk sem volt, hogyan kell egy fesztivált megszervezni. Annak persze mindig örülök, ha azt látom, hogy az általunk felkért nemzetközi zsűri jól döntött. Így voltunk például Till Attila Csicska című filmjével, amit a mieink díjaztak, majd csak utána jelölték az Európai Filmakadémia díjára. Ez és az ehhez hasonlók mindig pozitív visszacsatolások, hogy jól végezzük a dolgunkat. De minden magyar díjazásnak külön örülök, idén Tóth Barnabás Újratervezése kapott Ezüst BuSho-díjat. Pont ő volt az, aki a fesztivál után visszajelezte, milyen jó látni, hogy a BuSho minden évben egyre tökéletesebb, egyre inkább megtalálja a helyét.

Hadd legyek álnaív: miért éri meg már egy évtizede megszervezni egy ilyen fesztivált?

Nem anyagilag, biztosan állíthatom. Az MMKA megszűnésével az alábbi években igencsak felborultak a dolgok. Anno csak néhány százezer forintok, de legalább jöttek több kuratóriumtól, ezek most biztosan nincsenek. Próbálkoztunk pályázni a Nemzeti Kulturális Alapnál is, ahol valamilyen különleges ok miatt a Fesztivál kollégiumban filmes rendezvényre nem lehet pályázni. De más kuratóriumban sem, semelyikben. Az idei büdzsé nagy részét a Nemzetközi Visegrádi Alapnál pályáztuk meg, akik a kezdetekkor is és most ismét mellénk álltak. Vannak nyilván tételes anyagi költségek, pl. mozi, nyomda, díjak, de sok minden egyéb is, főleg személyi kiadás terén tudunk húzni. Évek óta összeszokott csapat van, akiknek szívügye a BuSho. Néha nagyobb részt önkéntes segítséggel, akár csak társadalmi munkában végezzük. Úgy is mondhatnám, szerelemből. Most van rá remény, hogy a jövőben támogat minket a Külügyminisztérium és a Magyar Művészeti Akadémia is.

Fotó: Horváth Balázs
Fotó: Horváth Balázs

Hogyan viszonyulnak hozzátok a fiatal filmesek? Mennyire terepe a BuSho a diplomafilmeknek?

Azóta sokat javult a viszony, hogy szervezetten felvettük a kapcsolatot a különböző iskolák munkatársaival. A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel is jó a kapcsolat, különösen azóta, hogy sajnos fiatalon elhunyt barátunk, Xantus János kezdte el küldeni a diplomafilmeket a fesztiváloknak, de ugyanez a helyzet a MOME, az ELTE és más főiskolák, egyetemek esetében is. Külön öröm volt számunkra, amikor az egyik évben a Színművészeti és az ELTE közös workshopot tartott egyik felhívásunkra Xantus János és Szirtes János vezetésével. Vannak visszatérő alkotók, nemcsak magyarok, külföldiek is. Bemutatjuk a diplomafilmjüket, aztán már maguk küldik a későbbieket.

Sokunkban az első jelző, ami eszünkbe jut a BuSho kapcsán, hogy ez egy családias fesztivál. Ez tudatos imidzsépítés, vagy a korábban említett anyagi körülmények szabják?

Őszintén megmondom, nem szeretjük a nagy fesztiválokat. Jártam én is és kollégáim is a legnagyobb rövidfilmfesztiválokon, volt olyan, ahol 800 szakmai akkreditációt adtak ki… Képzelhetjük, mennyire sikerül megismerni a másikat, ami – mint minden szakmában – itt is alapvető fontosságú.
Ami a szakmai közösséget illeti, mindenképpen szeretnénk megmaradni egy olyan létszámban, amiben még van lehetőség konzultációra, egymás megismerésére, és az itt nyert kapcsolatok felhasználására. Idén az újrakezdés nehézségei ellenére szerencsés volt a két helyszín választás: a Puskin mozi Amarcord terme megtelt az alkotókkal, a szakma, a zsűri, a diákzsűri, a sajtó képviselőivel. Persze ezek is nyilvánosak voltak, de a fiatalokból álló nagyközönség esténként, a Corvintetőn volt jelen, ahol minden este „teltházzal” mentek a vetítések.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com