Hírek

James Cameron szerint rosszul használják a filmesek a 3D-t

jamescameron__120925000039Miközben Hollywood 3D-függősége rohamosan növekszik, James Cameron szerint az idei év két legnagyobb sikere, a Vasember 3. és Az acélember egyaránt rosszul használja az új technológiát.

A 3D-mániát éppen a rendező járatta csúcsra az Egyesült Államokban az Avatarral, ami minden idők legtöbb bevételt elért filmje úgy, hogy a többi mozi ennek közelébe sem jár. A direktor Mexikóvárosban nyilatkozta azt, hogy a legtöbb amerikai kollégája egészen rosszul viszonyul az új technológiához.

„3D-ben forgatni és egy filmet 3D-sé alakítani két teljesen különböző dolog” – mondta egy művészeti, dizájn és technológiai konferencián. „A stúdiók egészen egyszerűen csak több pénzt akarnak bezsebelni azzal, hogy tolják a 3D-t a rendezőknek, akiket feszélyez, sőt utálják az új technológiát.” Cameron szerint „Az acélembernek, a Vasember 3-nak és a többi ilyen filmnek semmi szüksége nem volt 3D-re. Ha 150 milliót költesz vizuális effektusokra, akkor a mozi már amúgy is oltári látványos lesz.”

A szemüveges mozinézés az utóbbi években terjedt el széles körben, mióta a stúdiók felfedezték, hogy utólagos munkálatokkal igen egyszerűen át lehet alakítani egy filmet, ezzel is megspórolva a 3D-s forgatás magas árát. Ennek azonban teljesen ellent mond az Avatar, ami az első perctől az új technológiával készült, és végül összesen 2,7 milliárd dollárt fialt a producereknek. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokban csökken a 3D-vetítések népszerűsége, az új mozinézési szokás inkább a világ többi részén terjed.

James Cameron jelenleg az Avatar folytatásain dolgozik, most azonban az is kiderült, hogy utána mivel fog foglalkozni. A rendező neki lát megvalósítani régóta dédelgetett álmát, a kiberpunk manga képregény, a Battle Angel adaptációját. Yukito Kishiro 1990-es művének középpontjában egy amnéziás cyborg áll, akit egy helyi szeméttelepen találnak meg, majd bűnüldöző és híres extrémsport sztár válik belőle.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com