Hírek

Itt az első ágymozi

agymoziKitárta kapuit a Buda Entertainment & Gastro. A központ megnyitásának első ütemében elindult Európa első ágymozija, egy kézműveseknek és divattervezőknek otthont adó „Art & Craft Market”, egy folklórterem, egy koktélbár, és két új szórakozóhely.

November 21-én ünnepélyes keretek között megnyílt a Buda Entertainment & Gastro első szárnya. A II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában található Új Udvar átalakításával egyedülálló elemekből építkező szórakoztató központ született az országban.

Az éhezők viadalával kezdett az ágymozi

Az új szárnyban kapott helyet Európa egyetlen ágymozija is. A teremben található 35 franciaágyon akár négy fős családok is elférnek, a műsor pedig 3 óránként, tematikus váltakozással sugároz napközben könnyedebb vígjátékokat, családi filmeket, este drámákat, akciófilmeket, éjjel pedig horrort. A filmek között régebbi kasszasikerek és újdonságok is lesznek, illetve számos tematikus nap megrendezése is a tervek között szerepel. Egy ágy ára 5555 Ft lesz, amely két felnőttre, illetve két felnőtt és két gyerek esetére is érvényes lesz.

Az első két hétben egyelőre este 19 órától indul a műsor, olyan alkotásokkal, mint Az éhezők viadala – A kiválasztott – 1. rész, a Carrie illetve a Démoni doboz című horrorfilmek. December 8-tól pedig már korábban is látogatható a mozi, a folyamatosan frissülő moziműsor, illetve a létesítmény Facebook oldala is részletes információval szolgál a kínálatról, illetve programokról.

Design pályázat a kupola dekorálására

Már látható a helyszín egyik kuriózuma, a legfelső szintet borító, 7 különböző stílusú kupola illusztráció, amely a Teremtés 7 napját szimbolizálja, és amelyeket egy designpályázat keretében alkottak kiválasztott fiatal magyar művészek.

„Art&Craft Market”, folklór, szórakozóhelyek

A komplexum egy kézművesek és divattervezők alkotásait kiállító, „Art&Craft Marketnek” is helyet ad, ahol az alkotók ingyenes standot és árusítási lehetőséget kapnak, mindössze a bevétel közösen megállapított százalékát kell fizetniük. A folklór iránt érdeklődőket, külföldi vendégeket, hazánkban élő külföldieket is várja a központ – néptáncosok és népzenészek showműsoraival, naponta két alkalommal, 18 és 20 órától. A modern műfajt kedvelők számára egy koktélbár nyílt, illetve a népszerű budapesti szórakozóhely, az Ötkert tulajdonosának két új szórakozóhelye, a Grand és az exkluzív, zártkörű Mirror.

A központ második ütemének befejezése 2015 nyarára várható, amikorra a legkülönbözőbb ízvilágú, minőségi éttermek, music pubok, sky bar terasz és további szórakoztató és gasztro egységek várják majd a látogatókat, a maga nemében az egész országban és régiónkban is egyedülálló komplexumban.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com