Hírek

Comic-Con: Godzilla, Pókember és Mad Max is visszatér

movies-the-amazing-spider-man-2-explosionAz 1970 óta hagyományosan minden évben megrendezett Comic-Con szórakoztatóipari fesztivált a filmstúdiók szívesen választják új produkcióik ugródeszkájául. 

A The Hollywood Reporter beszámolója szerint Gareth Edwards videoüzenetben értesítette a Comic-Con közönségét arról, hogy bár jelenleg “egy kisebb sci-fi-n” dolgozik – az egyik új Star Wars-produkción – , amint befejezte, belefog a Godzilla folytatásába.

Guillermo del Toro a 2015 októberére várható horrorját, a Crimson Peaket mutatta be a fesztiválon, Duncan Jones pedig a készülő Warcraftról számolt be az első képkockák levetítésével. Jones a 2016 márciusában bemutatásra kerülő filmet úgy jellemezte, mintha A Gyűrűk Urát és az Avatart készítené egyszerre. A rendező ígérete szerint a nézők megtudják majd a filmből, hogy hogyan sodródott a világ a háborúba. “Meg akarjuk mutatni, hogy az azarathok hogyan kerültek konfliktusba az orkokkal és az emberekkel” – mondta.

A négynapos szórakoztatóipari show egyik nagy meglepetése a Batman vs. Superman stábjának váratlan megjelenése volt. Ben Affleck (Batman), Henry Cavill (Superman) és Gal Gadot, valamint a rendező, Zack Snyder a lelkes rajongók filméhségét egy mozirészlettel csillapította.

A Comic-Conon először tett látogatást Michael Mann, aki Blackhat című sci-fi thrillerjét harangozta be, amelyben Chris Hemsworth hackert alakít. Néhány pörgős akciójelenet levetítése után Hemsworth is megjelent a rajongók előtt, és kijelentette, hogy Mann több filmje is szerepel tíz kedvenc mozija között.

Az éhezők viadala – A kiválasztott 1. rész című film trailerét is a San Diegó-i rendezvényen láthatták először a sorozat rajongói. A Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson főszereplésével forgatott disztópia új epizódja novemberben debütál, és az idén februárban elhunyt Philip Seymour Hoffman is feltűnik benne.

George Miller, aki Mad Max című kultfilmje előzményén dolgozik, szombaton több részletet is levetített a közönségnek a Fury Road című produkcióból. A rendező beszámolt arról, hogy Tom Hardyval és Charlize Theronnal forgatja a filmet, amely 2015-ben kerül a filmszínházakba.

A Marvel filmstúdió szintén San Diegóban árulta el, hogy a mozikban augusztus közepétől látható A galaxis őrzői című sci-fi kalandfilmjének folytatásával 2017 júliusában találkozhatnak a nézők. A Chris Pratt főszereplésével készülő produkcióról az eddig megjelent kritikák kedvezően vélekednek.

A stúdió egyúttal a Bosszúállók: Ultron kora című produkcióját is népszerűsítette, amelynek jövőre lesz a premierje. A Joss Whedon rendezésében készülő filmben a gonosz Thanost megszemélyesítő Josh Brolin szórakoztatta a közönséget a Comic-Con színpadán, aki A galaxis őrzőinek folyatásában is szerepet kap. A Bosszúállók-folytatásban Hulk szerepét alakító Mark Ruffalo a kulisszák mögött a BBC-nek nyilatkozva csak annyit mondott: “Jossnak tényleg óriási ötletei vannak.”

A csodálatos Pókemberrel 2018-ban találkozhatnak ismét a rajongók – jelentette be a fesztiválon a Columbia Pictures. Bennfentes források szerint ismét Andrew Garfield bújik a testhezálló pókruhába. A sorozathoz egy különálló produkció is készül: a 2016 novemberében debütáló Sinister Six című filmet Drew Goddard rendezi. Az akciófilm a Marvel-univerzum hat szupergonoszát vonultatja fel – osztotta meg értesülését a BBC News.

Az évről-évre több mint százezer látogatót vonzó Comic-Conon senki sem lepődik meg a népszerű filmek jelmezes szereplőinek láttán. A Gyűrűk Ura és A hobbit rendezője, Peter Jackson a hétvégén a Facebookon osztott meg magáról jelmezes képeket. Az Oscar-díjas rendező inkognitóját megőrizve pepita bohócruhába bújva sétálgatott a fesztiválon.

Daniel Radcliffe is jelmezt öltött: a fesztiválon először részt vevő színész Pókember-kosztümben jelent meg. “Amerikai kiejtéssel beszéltem, még hátizsákot is viseltem, hogy úgy nézzek ki, mint aki tényleg egy a Comic-Con látogatói közül. Nagyszerű volt. Rengetegszer lefotóztak, és senki sem sejtette, hogy ki is vagyok valójában” – mesélte Radcliffe, aki a Horns című horrort harangozta be a rendezvényen.

Magyar Vivien

Ez a szerző még nem töltött fel információt. Ígérjük, hamarosan pótolja!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com