Nincs kategorizálva

Uniós támogatást kap Horváth Lili első nagyjátékfilmje

Horváth Lili A szerdai gyerek című, magyar-német koprodukcióban készülő nagyjátékfilm-terve 25 ezer eurós (7,2 millió forintos) projektfejlesztési támogatásban részesült az Európai Unió MEDIA Program pályázatán.

Az alkotók pénteki tájékoztatása szerint a magyar nyelvű, Magyarországon játszódó film tervét Henning Kamm német producer nyújtotta be az Európai Unió audiovizuális alapjához. A szerdai gyerek a pályázaton maximálisan elérhető 100 pontból 96-ot kapott, ezzel a csaknem ezer pályázó közül az első három közé került a nemzetközi mezőnyben.

A rendező első nagyjátékfilmje jelenleg a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési pályázatán is elbírálás alatt áll. Az alkotók a tervek szerint hamarosan elkezdik a film előkészítését, a forgatásra előreláthatólag 2013 nyarán kerülhet sor.

Horváth Lili az MTI-nek elmondta, hogy a film egy tizenkilenc éves lányról, Majáról fog szólni, aki egy éve került ki az állami gondozásból. Van egy négyéves fia, aki még mindig abban az intézetben él, amelyben ő is felnőtt. Maja hiába szeretné, a gyerek felügyeleti jogát nem kapta meg, mert képtelen megfelelő körülményeket teremteni a neveléséhez.

„Egyrészt egyáltalán nem viselkedik felelősségteljes anyaként, másrészt nagyon küzdelmesen megy neki az alkalmazkodás az intézet falain kívüli társadalomhoz: nehezen teremt emberi kapcsolatokat, adósságokat halmoz fel. Ebbe a meglehetősen reménytelen helyzetbe az hoz változást, hogy Maja bekerül egy mikrohitel programba. Kérdés, hogy Maja ki tudja-e húzni magát saját hajánál fogva a gödörből, vagy a múltjába kódolt rossz minták lehetetlenné teszik ezt?” – fogalmazott a rendező, hozzátéve, a történet ötlete Napszúrás című kisjátékfilmje nyomán született.

„A szerdai gyerek nem szigorú értelemben vett folytatása a rövidfilmnek, de tovább szerettem volna benne vinni a főszereplő lány karakterét, egy más életkorban megmutatva őt: már nem kamaszként, hanem fiatal felnőttként. Még mindig érdekel a figurában rejlő ellentmondás: dacos, sokszor karcos modorú, sorra hozza a rossz döntéseket, mégis szerethető marad, a néző tud neki drukkolni” – vélekedett Horváth Lili.

A rendező arról is beszélt, hogy Fehér Károly magyar és Henning Kamm német producerrel, illetve Bodzsár Márk forgatókönyvíró-rendezővel – aki dramaturgként működik közre a projektben – már régóta dolgoznak az előkészítésen. „Hamarosan elindul a szereplőválogatás, a helyszínkeresés, a stáb összeállítása. Azt reméljük, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési pályázatán is eredményesek leszünk – egyrészt mert a forgatókönyvön jócskán van még munka, másrészt mert szép ugyan az európai elismerés, de azért ez egy magyar film: itt játszódik, magyarul beszélnek a szereplők” – tette hozzá.

Horváth Lili felidézte, hogy Henning Kamm-mal jó pár évvel ezelőtt találkozott: rendezőasszisztensként dolgozott produceri diplomafilmjében Németországban. „Mikor az én diplomafilmemre került sor itthon, és felmerült a koprodukció lehetősége, megkerestem. Így készült el a Napszúrás, amely szintén magyar történet, de a költségvetés felét német forrásból fedeztük annak köszönhetően, hogy Henninggel elnyertük a Robert Bosch Stiftung német-kelet-európai koprodukciós díját” – magyarázta.

A rendező elmondta, hogy bár koprodukcióról van, több olyan magyar munkatársa van, akikkel együtt szeretne dolgozni. „Ilyen például Maly Róbert operatőr és Szabó Dániel vágó, akik osztálytársaim voltak az egyetemen, és a kisfilmjeimet is együtt készítettük: nélkülük például nem tudom elképzelni az első nagyjátékfilmemet” – jegyezte meg Horváth Lili.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com