Magazin

Uránia Filmnapok 2015: Finom volt ott is a töltött káposzta, de nem olyan, mint itthon – Az Óperenciás tengeren is túl

Azt ugyan sejtettem, hogy az ausztrál töltött káposzta nem lehet olyan finom, mint a hazai, de azt nem, hogy Zsigmond Dezső kamerájával ennyi csángó sikertörténet jöhet szembe.

A dokumentumfilm címéhez híven már-már mesébe illő történetet mutat be: a kis falusi lány álma mindig is az volt, hogy egyszer elmegy innen és többre viszi, mint amire Gyimesközéplokon vihetné. Karácsony Enikő, akinek mottója, hogy „azért jó dolgokért küszködni, mert mikor eléred örülsz neki” 24 évesen Ausztráliában tölt be vezető pozíciót, mikor pár évvel ezelőtt úgy érkezett az országba, hogy még angolul sem tudott és végzettsége sem volt. Zsigmond Dezső alkotása több mint egy sikertörténet megfilmesítése, hiszen Enikő szüleit kíséri el a hosszú útra, amikor elhagyják a kis csángó falut, hogy meglátogassák lányukat az óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú kenguru is túr.

Zsigmond Dezső vonzódik a csángó sikertörténetekhez, már A háló királya is egy szép tanmese volt arról, hogy éljünk bármilyen körülmények között, ha teszünk az álmainkért, van rá esély, hogy beteljesülnek. Az Óperenciás tengeren is túl ezen felül nem hagyja ki a ziccert, hogy kontrasztba állítsa a két országot. A film eleje a romániai Gyimesközéplokon játszódik, ahol az élet egyszerű mederben folyik: míg az apuka az állatokkal foglalkozik, addig Enikő édesanyja a templomban harangoz, majd szorgosan csomagolják az ajándékokat – jó magyar szokás szerint pedig a kis üvegbe áttöltött házipálinka sem maradhat otthon. A faluban mellesleg akkora a hó, hogy még az áram is elment. Ehhez képest Ausztráliában decemberben éppen tombol a nyár, Enikő szerint ez maga a paradicsom, az emberek itt sosem sietnek, a pálmafák és az óceán pedig pont „olyan mint a filmekben”.

Az éghajlatbeli eltérések mellett egy családi vacsora közben fény derül a társadalmi és kulturális különbségekre is. Maradva a mesei vonulatnál, a terülj-terülj asztalkán az ananász és a garnélarák mellett az eperrel megbolondított pezsgő is megfér – mindeközben Enikő anyósa telefonál haza a csángó faluban élő édesanyjának hogy „van-e mit egyék”? A szülők ausztráliai tartózkodásáról elég kevés felvételt látunk, helyette ezen a bizonyos vacsorán időzünk el sokáig, de ez sem telik el unalmasan: Enikő anyósa a Ceausescu-korszakot eleveníti fel, és az is kiderül, hogy ausztrál férjének micsoda sokk volt, hogy Gyimesközéplokon az emberek egymás után ittak a pohárból.

A szülők hazatérte után persze kiderül, hogy finom volt ott is a töltött káposzta, de mégsem olyan, mint itthon – innentől kezdve viszont már nem azon lesz a hangsúly, hogy mennyire különbözik a két ország, hanem hogy sem Enikő személyiségének, sem a családi összetartásnak nem tett be az a 17 ezer köztük lévő kilométer. Enikő és férje ugyanis hazalátogatnak időnként, olyankor pedig bizony ők is beállnak mosolyogva kaszálni, mert „Gyimesen mindenki kedves és segíti a másikat”. Erről mellesleg meggyőzött a film, ezért egyszer én is meg akarom tapasztalni, milyen a kedves Gyimesiek után inni abból a bizonyos pohárból.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com