Hírek Magazin

Újabb magyarok San Sebastianban

pal_adriennHat magyar játékfilmet is vetítenek a pénteken kezdődő San Sebastian-i Filmfesztivál retrospektív programjában – közölte szerdán a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

Keleti ígéretek – Kelet-Európa önéletrajza címmel nagyszabású retrospektív programot tűz műsorra Spanyolország első számú nemzetközi filmes seregszemléje. Az A-kategóriás filmfesztivál szervezői a vetítéssorozattal a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára emlékeznek és 16 ország alkotásaiból válogatva keresztmetszetet adnak a kelet-közép-európai országok ezredforduló utáni filmterméséből.

Az ötven filmet felvonultató programban Török Ferenc személyesen mutatja be Moszkva tér című 2001-ben debütált első játékfilmjét. Műsorra tűzik Pálfi György Hukkle című rendezői debütálását, amely 2002-ben San Sebastiánban elnyerte a legjobb elsőfilmes rendező különdíját. A közönség megtekintheti Antal Nimród Kontroll (2003), Vranik Roland Fekete kefe (2005) és Mundruczó Kornél Johanna (2005) című operafilmjét, továbbá Kocsis Ágnes Pál Adrienn (2010) című legutóbbi rendezését is.

Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmjét a fesztivál szervezői a fiatal tehetségeket bemutató New Directors című versenyprogramba hívták meg. A fesztiválra a rendező és László Sára producer is elkíséri a filmet. A Káin gyermekei a Campfilm produkciójában készült francia partnerekkel. A 104 perces alkotás felkutatta és megszólaltatta Monory Mész András Bebukottak című közel harminc éve készült dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú szereplőit.

A San Sebastian-i Filmfesztivált 62. alakalommal szervezik meg. A kilencnapos rendezvényen idén két Oscar-díjas színész, Benicio Del Toro és Denzel Washington vehet át Donostia-díjat kimagasló pályafutásáért. A filmmustrán mások mellett Antonio Banderas, John Malkovich, Pedro Almodóvar, Viggo Mortensen, Charlotte Gainsbourg, Jessica Chastain, Josh Hutcherson, Omar Sy, Ricardo Darín és Willem Dafoe is rész vesz – ismertette a fesztivál honlapja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com