Fesztivál
, , , , ,

Az idei Anilogue befogadott egy cseh fesztivált is, vagyis a PAF – Festival of Film Animation from the Czech Republic elnevezésű filmes eseményt, amelyből egy tíz darabos válogatást elhoztak a lelkes szervezők Magyarországra. Ám valószínű, hogy a cseh fesztiválnak másfajta célkitűzései voltak, ugyanis a látott filmek leginkább első kísérleteknek, félig kidolgozott ötleteknek és korai zsengéknek tűntek. A blokk után az az érzésem támadt, hogy szívesen (vagyis szívesebben) megnézném az alkotók három évvel későbbi munkáit.

Az első két film nem használta ki a hangsáv adta lehetőségeket és megszerkesztettségük is hiányosságot mutatott: igazából egy-egy ötlet megvalósítását láthattuk, amik ugyan érdekesek voltak, de ettól még nem nevezném kész filmeknek őket. Ezt egy sokkal lendületesebb városkép-film követett David Možný rendezésében: Rahova. Egy épülő és újraépülő panelnegyed stációi lenyűgöző képekkel és karakteres zenével. Igazi apokaliptikus architektúra-vízió.

Majd egy egyszerűen rajzolt közösség-individualitás szimbolikát hordozó rövid animáció következett Jan Pfeiffer rendezésében Spatial Visions címmel, amely Csehországban díjat kapott, pontosan nem tudom, miért, ahogy azt sem, miért nélkülözte a hangsávot ez az alkotás is, ami pedig biztosan dobott volna rajta.

A többi rövidfilm: forma- és technikai kísérletek egymás után. Hol archív képek manipulálása, hol pusztán formajáték, leginkább zörejekkel kísérve. Aztán egy több mint húsz perces Half-Invisible című alkotás német nyelven, cseh felirattal. Ez eléggé nehezítette a megértést, hiába vigasztaltak azzal a cseh szervezők, hogy ez a kétnyelvűség koncepció, ha számomra mindkét nyelv idegen. Talán nem nemzetközi színtérre készült, talán akkor nem ezt kellet volna elhozni. S hogy mindenféle furcsaságból jusson, egy versfilmmel zárult a PAF válogatása, ami egy Baudelaire vers visszafele elhangzó szövege egy sötét, ám egyre világosodó háttér előtt, ahol idővel eltűnik a felirat is. A film – a leírás szerint – a megérthetetlenségről szól, és ez a vállalás tulajdonképpen sikerült is.

Összességében csalódást okozott, hogy egy másik külföldi fesztivál színe-java miért ennyire kidolgozatlan alkotásokat jelent. Nem a kísérleti jelleggel van a baj, hanem a sok hiányérzettel, amit maguk után hagytak. Viszont felírtam a neveket, hátha pár év múlva találkozom velük megint, remélem, igen.

A szekció filmjei:

  1. Constant Light
    Directed by Christoph Srb
    (2010, 2’20)
  2. Rahova
    Directed by David Možný
    (2010, 5‘59)
  3. Spatial Visions / Prostorové vize
    Directed by Jan Pfeiffer
    (2010, 2‘52)
  4. XYZ
    Directed by Pavla Gajdošíková
    (2009, 4’25)
  5. 008 (feat. Islaja)
    Directed by badminton (Martin Kohout and Jaakko Pallasvuo)
    (2010, 3‘20)
  6. Parfois il pleut, parfois pas
    Directed by Petra Hermanova
    (2010, 5‘17)
  7. Teleportation / Teleportace
    Directed by Tereza Janečková and Pavlína Míčová
    (2010, 2’33)
  8. They Are All in Light / Ve světle jsou všechny
    Directed by Lenka Žampachová
    (2010, 6‘)
  9. Half-Invisible, Half-Brown / Napůl neviditelný, napůl hnědý
    Directed by Veronika Vlková
    (2010, 22‘15)
  10. Untitled
    Directed by Tereza Sochorová and Jan Horák
    (2010, 1‘50)

http://anilogue.com

Tetszett a cikk? Oszd meg!

Szólj hozzánk!

hozzászólás