Magazin

Litván sci-fi nyerte a Jameson CineFest fődíját

Megtelt a miskolci Művészetek Háza a filmes világ nagyjaival, Miskolc kultúraszerető közönségével és az érdeklődőkkel szombat este. Litván film, az Eltűnő hullámok című sci-fi nyerte el a szombaton véget ért 9. miskolci nemzetközi filmfesztivál, a Jameson CineFest fődíját.

Bíró Tibor fesztiváligazgató az MTI-nek ismertette a rendezvény gyorsmérlegét, amely szerint 16 nagyjátékfilm volt versenyben – mind magyarországi ősbemutató –, hét további nagyjátékfilm versenyen kívül volt látható, három filmklasszikust vetítettek a CineClassics-blokkban, összesen 69 film színesítette a palettát, emellett három workshop, mesterkurzusok, konferenciák, nemzetközi filmvásár, valamint számos szakmai találkozó adott lehetőséget a munkára. Mindezzel a Jameson CineFest – a kilenc év alatt – Magyarország legerősebb filmfesztiválja lett – mondta.

Kiemelte: a litván Kristina Buozyte filmje, az Eltűnő hullámok (Vanishing Waves) nyerte – nem kis meglepetésre – a fesztivál fődíját, a miskolci születésű Oscar-díjas rendező-íróról elnevezett, 1000 euróval járó Pressburger Imre-díjat, amelyet a rendezőnő vett át.

Arról is beszámolt, hogy a zsűri nagydíját, a Miskolc közelében született stúdióalapítóról és producerről, Adolph Zukorról elnevezett díjat megosztva a dán Játékmackó (Teddy Bear) és Peter Strickland filmje, a Berberian Sound Studio kapta.

Az In Private lett a legjobb kisjátékfilm, a Life in Stills pedig a legjobb dokumentumfilm. Az animációs blokk fődíját – amelyet a miskolci kötődésű művész tiszteletére Dargay Attila-díjnak neveznek – a Chinti nyerte el. A FICC, azaz a Nemzetközi Filmklubszövetség Benh Zeitlin Sundance-fődíjas alkotását, A messzi dél vadjait (Beasts of the Southern Wild) tüntette ki a Don Quijote-díjjal.

Bíró Tibor kitért arra, hogy először állt föl nemzetközi kritikusi zsűri a miskolci nemzetközi filmfesztiválon. Ennek eredménye, hogy a Fipresci- (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) díjat a román Radu Jude Mindenki a Mennybe megy alkotása nyerte, a második alkalommal ítélkező nemzetközi ökumenikus zsűri díját pedig az osztrák A szépséged mit sem ér (Deine Schönheit ist nichts wert) kapta.

A fesztiváligazgató felidézte, a CineClassics filmtörténeti programsorozat, Szabó István filmrendező védnöksége mellett, a százéves Paramount Stúdió és annak magyar születésű alapítója, Adolph Zukor tiszteletére telt házzal vetítette Az élet csodaszép című alkotást, az egyik legjobb hollywoodi filmet, amely napjainkban, 2012-ben is megérintette a közönséget. Hozzáfűzte, hogy a 70 éves Casablanca szintén nagy kedvenc volt, annak budapesti születésű rendezőjére, Kertész Mihályra szakmai konferencián emlékeztek.

Bíró Tibor közlése szerint az idén rendezték meg első alkalommal a Miskolci Nemzetközi Filmvásárt, amely nagy sikert aratott, emellett mozis konferencia, médiabemutató, roma filmes program, dokumentumfilmes fórum és mesterkurzusok várták a közönséget és a filmszakmát, zárásként pedig egy James Bond-filmet vetítettek. Emellett sok koncert, rendezvény szerepelt a programban – jegyezte meg a fesztiváligazgató.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com