Hírek Magazin

Karlovy Vary 2014: Mel Gibson Kristály Glóbuszt kap

facddf13228fa00f5213e3b78de5328c0a4bbc9aMel Gibson amerikai színész, filmrendező és producer a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért Kristály Glóbuszt kap az idei 49. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.

A kétszeres Oscar-díjas színész az elismerést a filmszemle ünnepélyes megnyitóján, július 4-én személyesen veszi át. Ebből az alkalomból a fesztiválon bemutatják a rendező Apocalypto című filmjét – közölte Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke keddi prágai sajtótájékoztatóján.

Bartoska elmondta, hogy az idén a nyugat-csehországi fürdővárosba látogat Fanny Ardant francia színésznő és filmrendező, valamint Laura Dern hollywoodi filmcsillag. Ardant látogatása alkalmával levetítik a Cadenses obstinées című filmet is, amely rendezőként a harmadik egész estét betöltő játékfilmje.

Újra Karlovy Vary vendége lesz Franco Nero olasz filmszínész is, aki 1982-ben és 2000-ben járt már a nemzetközi filmfesztiválon.

Már korábban bejelentették, hogy az idén Kristály Glóbuszt kap Karlovy Varyban a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért William Friedkin amerikai színész is. A fesztivál elnökének díját Zdenek Sverák, a híres és elismert cseh filmes kapja.

Közép- és Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás seregszemléjét július 4. és 12. között rendezik a világhírű nyugat-csehországi fürdővárosban. A programban három magyar film is szerepel: Pálfi György Szabadesés című filmje a Kristály Glóbuszért indul, Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjei pedig a Nyugattól Keletre című versenyprogramban mutatkoznak be.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com