Géczy Dávid tegnap bemutatott kisjátékfilmje, A győztes nagyon sok tekintetben figyelemre méltó: kifogástalan színészi játék, gyönyörűen fényképezett jelenetek és a megöregedés motívumának tökéletesen eltalált hangvétele jellemzi.
A rendező legújabb alkotása, mely a médiatanács támogatásával jött létre mind témájában, mind hangulatában, mind a technikai elemek felhasználásában eltér eddigi munkásságától. Egy nyugodtabb és visszafogottabb 21 percet láthatunk, mely az első pillanatától bevonz az általa teremtett világba. Szinte érezzük talpunk alatt az uszodák jól ismert hideg csempéjét, a hatalmas tér visszhangját, a klóros víz szagát.
A film főhőse, Kovács István (Lukáts Andor) olimpikon úszó felett eljárt az idő. Életét egy uszodában tengeti, nappal gyermekeket oktat, éjjel a múltba vándorolva fiatal önmagáról (Kamarás Iván) elmélkedik. Az 1980-as győzelme Moszkvában, feleségével (Földes Eszter) való viszonya, és az úszás vágya mind felelevenedik és testet ölt emlékezéseiben.
A színészi játék nagyban hozzátesz a film sikeréhez. A fiatal fiúk meglepően könnyeden játszanak, mintha csak titkon felvették volna őket egy átlagos edzésen. Kamarás Iván, bár egy szót nem szól, és alig ha öt percre látszik, elhiteti velünk, hogy ő a 35 éves Kovács, aki olimpiai bajnok lett úszásban.
Lukáts Andor alakítása pedig hibátlan. Már a film legelső percétől, amikor felhangzik mély, bús hangja, azonosulni tudunk vele. Folyamatos narrálása egyébként szintén tökéletes hangulatteremtő eszköz. Hitelesen hozza a fásult, unott és merengő „úszóbácsit”, aki az uszodában alszik, szájából elengedhetetlen a cigaretta, és akinek már az sem számít, hogy tanítványai folyamatosan elkésnek vagy, hogy az orvosok tetemes hosszúságú kórképpel igyekeznek jobb életformára sarkalni őt. Nem számít más, csak a víz. És mindaz, amit jelképez.
Géczy első ízben készít olyan alkotást, melyet két kamerával rögzítettek (Farkas Dániel, Adok Róbert), ez pedig nagyon jót tesz A győztesnek. Vízben forgatni átok és áldás is egyben. A technikai nehézségek állandóak, a színészekből jóval többet kivesz egy-egy jelenet tízszeri-hússzori elismétlése. És mégis. Egy fejesugrás, egy karcsapás, egy vízből kiemelkedés lassítása egyszerűen varázslatos, ha szépen van fényképezve és a zene is ráerősít az érzékeinkkel játszó képekre. Ahogy az A győztesben mind megjelenik. Ami pedig mindezt még jobbá teszi, az a finom humorral való játékosság, mely jó ütemben oldja fel az alapvetően búskomor történetet.
Mindezek ellenére az sajnos érződik, hogy nem volt kész forgatókönyv. Az alkotók egy meglévő szószedetet felhasználva írták meg a szöveget, amely így néhol túl sok, vagy kibillent egy kicsit a hangulatból. Ez hol kevésbé, hol jobban zavaró, de az élményből szerencsére nem sokat vesz le.
A legszebb része talán az egész műnek, amikor az idős Kovács versenyt úszik fiatal önmagával. Ebben a pár mozdulatban benne van az egész film lényege. Sőt akár az egész élet lényege. Az öregkor ellen a múltba menekülő, mindenbe kapaszkodó ember története ez, aki sosem lesz képes beletörődni az idő múlásába, a siker elfeledésébe és abba, hogy egyszer vagy kiszáll a vízből, vagy örökre ottmarad.
