A harmadjára megrendezett Frankofón Filmnapokon egy retrospektív vetítéssorozatnak köszönhetően a francia rendező, Olivier Assayas filmjeit nézhetjük újra az Uránia moziban. A rendező első nagy sikerének számító, 1996-os Irma Vep egy filmnyelvileg izgalmas reflexió magáról a filmkészítésről és a francia mozi helyzetéről egy hongkongi színésznővel a főszerepben.
Az Irma Vep egy film a filmben. Egy párizsi filmforgatás közepén találjuk magunkat: a valamikor sikeres, de mostanra kiégett rendező, René Vidal a Vámpírok című Louis Feuillade némafilmklasszikust dolgozza fel újra. Az eredeti sorozatban Irma Vep (a vampire szó anagrammája) nem vérszívó szörny, hanem egy párizsi bűnbandához tartozó, fekete latexruhás tolvajnő. A francia klasszikus adaptálásához René meglepő ötlettel áll elő: főszereplőnek a hongkongi színésznőt, Maggie Cheung-ot választja. Ezzel a húzással a színésznő Assayas filmjében önmagát játssza. A bizarr választásra René csak annyi magyarázattal szolgál, hogy Maggie lenyűgözte őt egy hongkongi akciófilmben. Az már Assayas filmjének ironikusságát jelzi, amikor Cheung elárulja, a René által csodált jelenetek nagy részét kaszkadőrökkel vették fel.
Renét, a kiégett rendezőt, Francois Truffaut mindenkori filmes alteregóját Jean-Pierre Léaud (Négyszáz csapás, Lopott csókok) alakítja. Olyan figura ő, akinek még van köze a francia új hullám eredetiségéhez, de mára nem maradt semmi a kreativitásából. A film az ő alakjával egyszerre főhajtás az új hullámos francia mozi előtt és útkeresés az új kifejezési módok felé a 90-es években. Mielőtt filmrendező lett, Assayas kritikaírással foglalkozott (a Cahiers du Cinémába írt) és ő volt az egyik első európai filmes, aki felfigyelt az ázsiai mozi új hullámára, így Maggie Cheung nem véletlenül a film központi eleme. A kedvességével, természetességével és szépségével mindenkit elbűvölő színésznő, nemcsak a filmbeli rendezőt és az őt öltöztető (nőket kedvelő) jelmezes lányt (Nathalie Richard) veszi le a lábáról, de minket nézőket (és a valódi rendezőt, Assayast is, aki film után feleségül is vette a színésznőt.)
Az Irma Vep egy film a filmről. Assayas a médiumot is főszereplővé teszi: a film magát a filmkészítést és a munka közben elkövethető összes hibát is kifigurázza. A filmbeli forgatáson óriási a felfordulás és az egész munka lassan kudarcba fullad. Az egyik színésznő 24 felvétel után is képtelen abbahagyni a röhögést, a rendező az első elkészült rész után idegösszeroppanást kap. Alapvetően imbolygó, kézikamerás felvételeket látunk, mintha mi is a forgatócsapat egyik tagjaként lennénk jelen a forgatáson. Maga a történet egy meglehetősen laza forgatókönyvre épül (Assayas állítólag tíz nap alatt írta meg), így a szereplők sokat improvizáltak. Az operatőr (Eric Gautier) rengeteg közelképet használ, szinte voyeur nézőpontot vesz fel a kamera, ahogy Maggie Cheung arcának minden rezdülését megpróbálja feltérképezni. Emellett látunk az eredeti fekete-fehér némafilmből is részleteket, majd ugyanezeket a jeleneteket a készülő új film felvételeiként, már az új hősökkel.
A teljesen diszfunkcionális forgatócsoportnak és az idegileg összeomló rendezőnek hála, semmi nem úgy alakul, ahogy kellene. A régi sztori újként nem működik. A forgatás után, Maggie a hotelszobájában ismét magára ölti a latex macskanő jelmezt és vadászatra indul. Ekkor teljesen átlényegül a szerepével és valódi Irma Vepként elcseni a szomszéd szoba lakójának ékszerét, hogy utána kecsesen kereket oldjon a tetőn. Vajon ez a szürreális jelenet a valóság része, vagy Maggie csak álmodta az egészet? Ha René filmjében nem is, Assayas filmjében valóban életre kel a híres tolvajnő, de csak nekünk nézőknek. Az Irma Vep így nem csak egy film a filmkészítésről, de a filmnézésről is, ahogy a művészet és az álmok megelevenednek a néző szeme előtt.
A francia klasszikus megidézésével a rendező a francia film helyzetére is reflektál. Az európai piacot elözönlő „túl díszes és túl drága” amerikai filmekről több szereplő is kifejti a véleményét. Hasonlóképpen a filmkritikáról is kapunk egy szatirikus képet. A Maggie-vel interjút készítő francia riporter intellektualizálónak és elitnek bélyegzi a francia filmkészítést, miközben ő a hongkongi tömegfilmekért rajong és az akcióhősöket a két ujjával formált pisztollyal utánozza. Kevésbé érdekli a színésznő mondanivalója, inkább a saját véleményének kinyilvánítással van elfoglalva. A szatíra mellett a vígjátéki humornak is helye van. A „comic relief” egyik jó példája, amikor Maggie és a jelmeztervező lány Zoé egy szexshopban próbálják megtalálni Irma Vep ideális testhezálló latex ruháját egy Tim Burton-féle Macskanő képpel a kezükben.
A több szinten működő film zenehasználatában is izgalmas. A főhős álomszerű, igazi Irma Veppé változó jelentéhez a Sonic Youth zenéje (Tunic – Song For Karen) teremt szürreális hangulatot. A film végén egy zenei poén is elhangzik. A francia popzene egyik legnagyobb ikonjának számító Serge Gainsbourg hatvanas évekbeli Bonnie and Clyde című slágerének feldolgozását hallhatjuk a 90-es évek egyik menő, amerikai indie bandájának, a Lunának feldolgozásában. Egy francia dal egy amerikai történetről. Egy vicc egy francia filmben az amerikai tömegfilmes hullám ellenállásaként.