Nem szívesen írom le, de talán még nem láttam ilyen kellemetlen kisfilmblokkot. Nem itt, a fesztiválon, hanem úgy egyáltalán. A legtöbb filmben csak lopva tudtam tetsző részeket megtalálni, sőt, általában a végét vártam. Tehát mai jelszavunk: jó a rövidfilm, mert hamarabb véget ér.
Theresa Braun: Thumbelina
A német Theresa Braun filmjével tulajdonképpen nincs semmi gond, ha az a Universal Channel késő délutáni műsorsávjában szerepel. A kislányról szóló történet, akinek le kell szokni a cumizásról bizonyára fontos állomás a felnőtté válásban, de ezt a gondolatot azért ennél magasabban kellene megfogalmazni. (Bele sem merek gondolni hogy ez a „szokjunk le a cumiról” történet igazából a rendező életrajzi ihletésű darabja lehet.) Kedélyesen nevetgéltünk ugyan a felnőttek felettébb furcsa szokásain, amit a gyermek szemével jól meg tudott mutatni a rendező, de a történet mesélése oly mértékben didaktikus, hogy elront minden filmélményt.
Victor Uribe: Necrolovers
A bő 13 perces chilei kisfilm helyett lehet, jobban jártunk volna, ha levetítik előttünk azt a pénzmennyiséget, amennyiből ez készült. A pszichiátriáról kiszabaduló, a sírgyalázókat megijesztő figura posztapokaliptikus története tipikus példája annak, amikor nagyon sok pénzhez nagyon kevés gondolat társul. Az egyébként kitűnő dark látványvilágú film tele van pakolva sikolyokkal és villámlásokkal, de ennél többet nem tud mutatni. Kár érte, mert ilyen látványvilággal lehetne a film a műfaj egy jó darabja, ez így azonban kevés.
Jeremy Rourke: Under cold bright stars
A blokk amerikai filmje sem tartalmaz több történeti elemet, de neki még megbocsátható, hiszen ez tulajdonképpen nem is kisfilm, hanem egy videóklip. Különleges, régi fotókat egymásba montírozó képek, méghozzá szerintem nem is rossz zenével. Azene és a képek hangulata, az a fajta régi midwest amerikai élet nagyon is egybevágott. Az eddig eltelt 30 perc után igenis felüdülés volt. Ráadásul a srác nem először csinál ilyen montázst, saját weboldalán sok hasonlót látni.
Nagypál Orsi: Körforgalom
A blokk egyetlen jó filmje Nagypál Orsi bosnyák koprodukcióban készült alkotása. A gyári sor mellett, az élet körforgásában elfásult ember egy új világot fedez fel, amikor rájön, hogy elkezd beszélni hozzá a GPS. A kellemesen búgó hang okán önmagát egyenesen kihúzó férfi képe egyszerre vicces és elszomorító. A házsártos öregasszonyként ábrázolt feleség sem mentség, inkább csak tükör ami azzal szembesít, hogy az évek, évtizedek olyan típusú rutinba kergetik az embert, hogy már a legalapvetőbb tevékenységekhez is GPS kell. A film a Szarajevói Filmfesztivál évente megrendezett workshopjának eredménye, és mint olyan, tavaly a fesztiválon Angelina Jolie kedvencévé is avanzsált.
Ondrej Hudecek: Karaoke
Az utolsó tízperces cseh kisfilm szerint „egy gyalogló atléta napi rutinját mutatja be”, bár hozzáteszem a gyalogló atlétát szinte nem is látni. A gyakran elsütött videojátékos poén egyszer-kétszer ugyan jó, de erre filmet felhúzni kicsit bátor vállalkozás. Ha az előbbi két mondatból nem értettél semmit, nem gond. Én sem.
