A berlini filmfesztivál előtt pár héttel az egyik német focista, Thomas Hitzlsperger, nyíltan felvállalta, hogy meleg. A coming outhoz még Németországban is nagy bátorság kell, így nem meglepő, hogy a német sajtó nagy érdeklődéssel várta Császi Ádám első nagyjátékfilmjét. A Viharsarok egy olyan szerelmi háromszög története, ahol a főszereplők (közül ketten) egy német focicsapat játékosai. A Süddeutsche Zeitung online még a „7 film, amit látnod kell a Berlinálén” listájára is beválogatta a filmet, bár csodálkozását is kifejezte, hogy a Viharsarok pont egy olyan országból érkezett a fesztiválra, ami mostanában nem éppen az egyenjogúság kiterjesztése felé halad. Lehet tanulni a magyaroktól?! Miért ne? – kérdezi a német újságíró. Mi meg köszönjük neked, Császi Ádám!
Császi Ádám a Viharsarok sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a forgatókönyv – amit Szabó Ivánnal közösen írtak – egy valódi rendőrségi hírből született, ahol a bűnügyi jelentés homoszexuális indítékra utalt, és ebben a homofóbia és a diszkrimináció „teljes pokla” benne volt. A filmet azért készítette el, hogy ilyen eset máskor ne történhessen. Miről is szól valójában a Viharsarok?
A történet főszereplője, Szabi (Sütő András), édesapja nyomására Németországba megy focizni. Az egyik meccs után súlyos összetűzésbe keveredik az egyik csapattársával, Bernarddal (Sebastian Urzendowsky) és végül otthagyja az egészet. Hazajön, hogy a nagyapja elhagyatott vidéki birtokán végre a saját életét élje: méheket fog tenyészteni. A ház felújítása közben ismerkedik meg Áronnal (Varga Ádám). Valami kezd kialakulni köztük, amikor váratlanul mégis felbukkan Bernard.
Nyíltan és hitelesen ábrázolt szexuális vonzalmat nem sokszor láttunk még magyar filmben, így különösen meglepő élmény, hogy a Viharsarok milyen szexi. Ez a film nem csak azt mutatja be, ahogy ez a három fiú az eddig ismeretlen érzelmet, a szerelemet megismeri, de azt is, ahogy a bennük éledező vágyaikat felfedezik. A képek perzselnek a fülledt erotikától. Természetesen ez mind a színészek, mind a kiváló színészvezető rendező érdeme. Császi Ádám elmondása szerint a forgatást hosszú próbafolyamat előzte meg, az Áront alakító Varga Ádámot több hónapra vidékre küldte dolgozni, hogy egy kicsit belekóstoljon a pusztai életbe.
A rendezőnek és Rév Marcell operatőrnek a szexuális vonzalom izgalmas megjelenítésén túl, a folytonos fenyegetettség érzését is sikerült megteremtenie. A film így még thrillerként is jól működik. Folyamatosan aggódnunk kell ezekért a fiúkért, a félelem végig ott vibrál a levegőben, és a tragédia elkerülhetetlenül be is következik… Míg Szabi és Bernard egy olyan németországi környezetből jönnek, ahol a másság elfogadottabb; a magyar vidéken, kis falusi közösségben élő Áron életében sokkal kiélezettebben jelenik meg ez a probléma: a diszkrimináció az ő esetében komoly veszélyforrás. A zárt közösségnek, aminek ő is tagja egyáltalán nincs reflexiós kényszere a másság elfogadására. Áron nem csak vágyat érez Szabi iránt, de dühöt is, mivel ha ő nincs, akkor valószínűleg sikerül ezeket az eddig soha be nem vallott érzéseket önmagában továbbra is elfojtania. Ahogy az édesanyja mondja, Áron „nem olyan”, és itt ők nem szeretik „az olyanokat”, mint Szabi. A film egy társadalmilag releváns problémával foglalkozik, és a nagyváros és a vidék szembeállításával arra is reflektál, hogy az elfogadás mennyivel nehezebb a zárt és kis közösségek esetében. Mindeközben a Viharsarok egy érzelmekkel teli szép szerelmi történet. Szabi és Áron egy új oldalról ismerik meg önmagukat, a kérdés csak az, hogy meg tudnak-e ezzel birkózni.
Az pedig újabb bravúr, hogy ez a nagyerejű, atmoszférikus dráma egyszer sem hajlik giccsbe. A stílus nagyon minimalista, – ahogy a rendező fogalmazott, a stílus érdekessége épp a „szegénységében rejlik.” Rév Marcell operatőr látványos totálképeken varázsolja elénk ezt az egyszerre gyönyörű és kietlen tájat. A Viharsarok kifejező cím, a létező, dél-kelet magyarországi tájegység nevét korábbi lázadó lakóiról kapta, Féja Géza író nyomán. Más kortárs magyar filmekhez hasonlóan, a film nagyon kevés dialógust használ, a szereplők legtöbbször nagyokat hallgatnak, vagy csak rövid mondatokat intéznek egymáshoz. A nagy hallgatások mögött ott kísért a kimondhatatlanság, az Áront gyötrő kommunikációképtelenség és saját vágyainak feldolgozhatatlansága. A film nem csak azért érdekes, mert egy nagyon releváns problémát mutat fel, amin keresztül a magyar társadalom is továbbhaladhat a tolerancia felé vezető úton, de emellett egy valódi érzelmekkel teli szerelmi történet is, ami minden elemében arról árulkodik, hogy Császi Ádám tehetséges rendező. Ennél jobb debütálást kívánni sem lehetett volna. Berlinben a kritikusok tetszését már biztosan elnyerte a film, a The Hollywood Reporter nagyon elismerően írt róla, sőt nagy esélyesnek tartják a filmet a Teddy díjra. Most már csak arra leszünk kíváncsiak, vajon az otthoni közönség hogy fogja fogadni ezt a filmet.
