Az Anilogue 2010 filmfesztiválon mutatták be Sylvain Chomet francia animátor legújabb, 2009-es munkáját, mely tisztelgés Jacques Tati személye előtt. Sőt, ennél többről van szó, az egész estés animáció egy Jacques Tati által írt forgatókönyvön alapul és magát Jacques Tatit alkotja újra.
Sylvain Chomet neve a Bellville randevúnak köszönhetően nálunk is ismert. A rendező a 2003-as animációs film szokatlan hangulatát Az illuzionistába is átülteti. Csakhogy amíg a korábbi filmben a központi karakterek egy mélabús vézna kisfiú meg a nagymamája, Az illuzionistában egy idősödő, elegáns, ám szögletes mozgású úriember és egy csillogó szemű fiatal lány vannak legtöbbet a színen. Különbség továbbá, hogy míg a Bellville randevú cselekménye a Tour de France-nak és a nyomozásnak köszönhetően mozgalmasabb – még a maga kevés dialógusával együtt is -, Az illuzionista csaknem teljes némaságba burkolózik és komótos, elhaló aktivitással bontja ki a cselekmény fonalát.
A történetet, mely egy idejét múlt illuzionistáról szól, aki komótos trükkjeivel már nem tudja elkápráztatni a közönséget, ezért kénytelen utazni és egyre furcsább helyeken megtartani előadásait. Egy skót faluban rajongóra tesz szert, Alice személyében (talán a név sem véletlen, az ártatlan lány, aki még be tud lépni Csodaország kapuján). Alice számára a trükkök varázslatok, ezért követni kezdi az illuzionistát, hű társául szegődik. Edinburgh nagyváros a lány falujához képest, másmilyenek az emberek, mások az elvárások. Varázslatnak tűnik, amikor új cipő és csinos kabát kerül a régi helyébe, pedig ezekért bizony meg kell dolgozni és ez nem is olyan könnyű egy illuzionistának, amikor hangos rock sztárok lelkesítik a közönséget.
Jacques Tati 1956-os forgatókönyve valójában idősebb lányának íródott. Ez a tény kapcsolatban van a film mondanivalójával, hiszen a második főszereplő a fiatal lány, aki a férfi mellett, akit követni kezd, nem csak a csodát, a csoda elmúlását is megtapasztalja. Ráadásul pont akkor, amikor egy másik csodával – egy következő korszak csodájával –, a szerelemmel találkozik.
A képi világ igen hasonló a Bellville randevú vizualitásához, az alakok enyhén groteszkek, megnyúltak, közben mégis kedvesek, elegánsak. Minden lassú és melankolikus, mintha egy párás, ködös világban haladnánk előre, ahol a néma, szomorú helyzetek közül minduntalan kikacsint Tati, a művész. Egyszer még a moziba is betévedünk, ahol meglátja magát. Ez a kettes számú csoda, ami megvigasztal a trükkök elvarázstalanodásáért. Igen, kedves mozinézők, a mozi egy csoda!
Mégis csendes vigasz mindez a sok elmúlás, felnövés, valóságlátás mellett. Az illuzionista mentes mindenféle varázsmese-hangulattól, lendülettől, mégis kedves és leginkább tiszteletteljes film. Egy néma Jacques Tati-hommage, egy hatalmas főhajtás.
Rendezte: Sylvain Chomet
(Egyesült Királyság/Franciaország, 2010, 80′)
Gyártó: Django Films Illusionist
