Magazin

38. Magyar Filmszemle: Élik az életüket

elik_az_eletuketEgy kárpátaljai család: szegénységben, az emberi tisztességtelenség és jószándék között ingadozva, a széthullás felé. Zsigmond Dezső mintha természetfilmet forgatott volna az emberállatról.

Afrikai állatfilmekben hangzik el néha: a filmes azt érzi a legnehezebbnek, amikor a pusztuló állatok sorsába nem avatkozhat bele, csak annyit tehet, hogy felveszi a mindennapos tragédiát. Valami ilyesmi történt Kárpátalján is: a dokumentumfilmesek, egy bő évig kísérve egy családot, felvették az eseményeket a maguk rendjében, majd elénk tárták. Az eredmény részint megdöbbentő, részint triviális.

Megdöbbentő, két okból is: először a puszta életkörülmények miatt, melyekhez hasonlót ugyan itthon is találnánk, mégsem vagyunk hozzászokva, másodszor a szereplők és a lezajló események miatt. És triviális, mert a magyar film és irodalom erős szociográfiai hagyományai miatt meglepetés voltaképpen nem éri az embert.ugg boots black friday

A film tiszta formával dolgozik: elején-végén félperces narráció, egyébként pedig csakis a szereplőket látjuk. „Tisztát” írtam, szándékosan, nem „igénytelent” vagy „eszköztelent”: az egyszerűség szükséges ahhoz, hogy a film elérje hatását. A kárpátaljai hétköznapokat, a család lassú szétesését csak így hozhatja közel a nézőhöz, belemagyarázás vagy ügyeskedés megölné a hitelességet.

Zsigmond Dezsőnek sikerült megőriznie a szereplők elevenségét is, nyoma sincs a sok dokumentumfilmben megszokott feszengő színpadiasságnak. A film végére úgy megismerjük őket, mintha családtagok lennének – 96 perc alatt elérni ezt nem könnyű teljesítmény.

Az Élik az életüket erős, értékes dokumentumfilm: voltaképpen ez „a” dokumentumfilm.Black Friday Online Deals.

Élik az életüket
magyar dokumentumfilm, 96 perc, 2006

Rendezte: Zsigmond Dezső
Operatőr: Lovasi Zoltán, Ágoston Gábor, Bálint Arthur
Vágó: Koncz Gabriella

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com