Hírek Magazin

BuSho 2014: francia győzelem!

baghdad_messiA kertvárosi idillt bemutató Every Day is A Small Life nyerte a 10. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Ezüst Bushót pedig Tóth Barnabás Újratervezés című filmje érdemelte ki. Az elismeréseket szombat este adták át a fővárosi Puskin moziban.

Az Arany Busho díjat elnyerő kisfilmet „kifinomult intelligencia jellemzi tartalmi és formai síkon egyaránt; az emberi viszonyok ábrázolása, a humor, a dráma ugyanolyan erős, mint a színészi játék és a képi megvalósítás” – hangzott el a nemzetközi zsűri értékelése a díjátadón. A Wolfgang Leis rövidfilmszakértő, Mark Rimmell brit jelmez- és díszlettervező, a horvát filmszövetséget képviselő Marija Ratkovic, Bordos Anikó filmrendező, valamint Roberto Barrueco, a barcelonai Mecal fesztivál igazgatója alkotta zsűri által a második helyezettnek rangsorolt magyar alkotásban Pogány Judit és Kovács Zsolt jelenít meg egy középkorú házaspárt. A mű – amely tavaly elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját és egyebek mellett Montrealban is vetítették – a zsűri szerint a szeretet mély rétegeiről szóló őszinte film, kiváló szereposztással, erős mondanivalóval, aminek „ritmusa pontos, mint az egészséges szívverésé”.

A Bronz Busho díját a zsűri a német Arne Ahrens My Circumcision című filmjének ítélte, amelyben a kettős identitású, Németországban élő Ümit és szülei Törökországba utaznak, hogy a fiú átessen a hagyományos körülmetélésen. „Ennek a filmnek sikerült egy mélylélektani problémát komikus környezetbe átemelni; hogy ezen valójában sírjunk vagy nevessünk, az a nézőre van bízva” – vélekedett a zsűri.

Colera
Cholera

A legjobb animációnak a német Robert Löbel Wind című, egy szeles ország szeles hétköznapjait bemutató művét választották, míg a legjobb kísérleti film díját a szintén német Philipp Artus Snail Trail című alkotása kapta, amely egy csiga evolúciós kalandjait kíséri végig. A legjobb vígjáték az olasz Lorenza Indovina Screwed című filmje lett, amelyben egy első ízben hűtlen férj ügyeskedéseit láthatták a nézők. A legjobb operatőr a spanyol Javi Agirre Erauso lett az Aritz Moreno rendezte Cholera fényképezéséért, a legjobb színész pedig az Egyesült Arab Emirátusokbeli Ali Raad Al-Zaidawy a Baghdad Messiben nyújtott alakításáért.

A legjobb ötlet/forgatókönyv díját a belga Jean-Julien Colette Electric Indigo című filmje érdemelte ki, amelyben egy hagyományosnak távolról sem nevezhető családban felnőtt lány hányattatásait követhetik a nézők. A film az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmszakos hallgatóiból álló diákzsűri díját is elnyerte. A fesztiválra a legjobb válogatást beküldő stúdió, illetve iskola idén a németországi Aug&Ohr Medien filmügynökség lett.

Comeback to Go
Comeback to Go

Az idén első ízben két különdíjat is kiosztottak a fesztiválon. A főtámogató Nemzetközi Visegrádi Alap a versenybe válogatott legjobb cseh, lengyel, magyar és szlovák filmek közül a lengyel Tomas Suski It’s Only a Comedy című alkotását ítélte a legjobbnak; a filmben egy fiatal színészpalánta idős művészektől kér tanácsot, ám az egyiküktől másfajta útmutatást kap, mint amire számít. A BuSho vidéki helyszínei közül idén debütált Sopron, a város különdíját, egy erre meghirdetett pályázat nyertes plasztikáját a német Florian Sailernek ítélték oda Comeback to Go! című filmjéért. A kisfilm humorral és szeretettel mutatja be egy sikertelenségre ítélt, büfékocsiban dolgozó, de énekesi karrierről álmodozó lány és egy kiöregedett zenész kapcsolatát.

A kedd óta tartó 10. BuSho fesztivál versenyprogramjában több mint 80 fikciós, kísérleti és animációs rövidfilmet – köztük 12 magyar produkciót – mutattak be, emellett nagyságrendileg ugyanennyi nemzetközi, animációs és magyar kisfilmet tekinthettek meg a nézők versenyen kívül, az információs szekciók vetítésein. A központi helyszín, a budapesti Puskin mozi és az ismétlő vetítéseknek helyet adó Corvintető mellett párhuzamosan zajlottak a vetítések Szolnokon, Sopronban, valamint a határon túl Nagyváradon, Érsekújváron és Ungváron.

 

10. BUSHO PRIZES AND AWARDS 2014

Screwed
Screwed

Student Jury Prize:

Electric Indigo, Jean-Julien Collette – Belgium

 

SPECIAL PRIZE OF SOPRON:

Comeback to go! – Florian Sailer – Germany

 

BuSho 2014 Award BEST VISEGRAD SHORT:

It’s Only a Comedy – Tomas Suski – Poland

 

BuSho Award 2014 BEST COLLECTION:

AUG&OHR MEDIEN, GERMANY

 

BuSho Award 2014 BEST ANIMATION:

Wind – Robert Löbel – Germany

 

BuSho Award 2014 BEST EXPERIMENTAL:

Snail Trail – Philipp Artus – Germany

 

BuSho Award 2014 BEST IDEA/SCREENPLAY:

Electric Indigo, Jean-Julien Collette Belgium

 

BuSho Award 2014 BEST CINEMATOGRAPHY:

Cholera – Aritz Moreno – Spain

 

BuSho Award 2014 BEST COMEDY:

Screwed – Lorenza Indovina – Italy

 

BuSho Award 2014 BEST PERFORMANCE:

Ali Raad Al-Zaidawy in Baghdad Messi – Sahim Omar Kalifa – United Arab Emirates

 

BuSho 2014 Main Prize BRONZE BUSHO:

My Circumcision – Arne Ahrens – Germany

 

BuSho 2014 Main Prize SILVER BUSHO:

My Guide – Barnabás Tóth – Hungary

 

BuSho 2014 Main Prize GOLD BUSHO:

Every day is a small life – Albane Fioretti – France

 

BuSho Press

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com