A kiütés tipikusan az a film, amit negyed óra után kapcsolnál ki, ha nem Stallone és De Niro szerepelnének benne.
A film
Sylvester Stallone néhány éve fogta magát, és elkezdte újrahasznosítani régen klasszikussá vált karaktereit. Ennek első állomása volt a Rocky Balboa, amit aztán követett a John Rambo, és vállalása végül A feláldozhatók trilógiában csúcsosodott ki. Utóbbi trilógiának azonban nem pusztán az írható a számlájára, hogy úgy elevenítette fel a hagyományos(nak vélt) akciófilm zsánerét, hogy egyben azonnal ki is forgatta azt, hanem az is, hogy rég elveszettnek hitt akciósztárokat rángatott elő karrierjük mélypontjáról egy-két epizód erejéig. A nagy öregek tehát kezdték újra meghódítani a vásznat, akár egykori karaktereik, akár teljesen új alakok bőrébe bújva.
Ha valakinek, a magát évek óta csak kereső Robert De Nirónak nagyon kapóra jött ez a trend, ezért nem csoda, hogy nemrég újra láthattuk taxisofőrködni a Mocsokváros utcáin című filmben. Ez azonban kevés volt az áttöréshez, és talán hiányzott is egy ennél is konkrétabb karaktermegidézés a színész repertoárjából. Mindezidáig. A családi vígjátékokra szakosodott Peter Segal (Bölcsek kövére 2, Az 50 első randi) ugyanis újra ringbe állította – még ha más néven is – az egykori Dühöngő bikát, ellenfeléül pedig nem mást, mint a fentebb már emlegetett Rocky Balboát választotta.
A rossz hír az, hogy kár volt. A harmatgyenge történet szerint ugyanis Henry „Penge” Sharp (Stallone) és Billy „Kölyök” McDonnen (De Niro) egykoron mindketten félnehézsúlyú világbajnok bokszolók voltak, akik csupán egymással nem bírtak elbánni a szorítóban: egyszer az egyikük, aztán a másikuk győzedelmeskedett. A végső, mindent eldöntő összecsapás azonban elmaradt, miután Penge bejelentette, hogy visszavonul. Kölyök szinte teljesen belezavarodott, hogy nem bizonyíthatja a világ előtt, hogy kettejük közül ő a jobb, és ezt a tüskét egész életén át hordozza is.
Egészen addig, amíg meg nem jelenik a színen egykori meccsszervezőjük fia, Dante Slate Jr. (Kevin Hart), aki hatalmas meggyőzőerejével – no meg persze annál is több pénzzel – rá nem veszi az anyagi gondokkal küzdő Pengét és a még mindig bosszúszomjas Kölyköt, hogy adják arcukat, hangjukat és mozgásukat egy készülő videojátékhoz. Az egyszerűnek ígérkező meló aztán kőkemény verekedéssé fajul a stúdióban, és mivel főhőseink bunyóját szinte azonnal feltölti YouTube-ra egy szemfüles stábtag, a nép napokon belül visszavágót követel a két egykori szupersztártól.
És ennyi! Innentől fogva arról szól a film, ahogy két papakorú, „öreg vagyok én már ehhez” mentalitású fickó edz a nagy összecsapásra. Időközben felsejlik még egy jelentősnek szánt, de közel sem túl izgalmas szerelmi szál Kim Basingerrel a középpontban, ami részben magyarázatot ad főszereplőink egymás iránti szűnni nem akaró gyűlöletére – mi másért törhetett derékba egy sportolói karrier, ha nem egy nő miatt… nagyon egyedi! Az összképen – és egyben a műfajon – csupán a Penge edzőjét alakító Louis „Villám” Conlon (Alan Arkin) karaktere segít, aki olyan szellemes egysorosokat dob be az egyébként rémunalmas történetbe, amiken végre tényleg sikerül elmosolyodnunk.
Meg persze ott vannak az utalások a Rockyra és a Dühöngő bikára, amik színesítik még valamennyire a tömény szürkeséget, ám ezek közül a legjobbat sajnos már az előzetesben lelőtték számunkra Stallone hűtőházban húst ütögető jelenetével. Mindent összevetve Peter Segal kissé sokat vállalt ahhoz képest, amit végül ki tudott hozni ebből az alapsztoriból – úgy is mondhatnánk, hogy feláldozta ezt a két epikus karaktert a mézédes habkönnyűség oltárán. Ettől még nem lesz rossz film A kiütés, csupán gyengécske. Idősebbeknek nosztalgia, fiatalabbaknak egy-két mosoly – de semmiképp sem könnybe lábadt szemmel való visszarévedés vagy térdcsapkodó röhögés.
A lemez
A kiadvány extrái között csupán néhány kimaradt jelenetet találunk.
