Valamikor a ’60-as és ’70-es évek fordulóján történt, hogy a magát korábban „amerikai Godardként” aposztrofáló Brian De Palma úgy döntött, meghagyja a brechti önreflexivitást a Montmartre filmeseinek, és inkább a brit mester nyomdokaiba lépve „második Hitchcockként” írja be magát a filmtörténetbe. Épp kapóra jött neki, hogy egy ifjú középiskolai tanár ekkor jelent meg első regényével, mely azonnal nagy sikert aratott. A rendező kapva kapott a lehetőségen, melynek eredménye a világ első Stephen King-adaptációja.
A film
A szerző tanárként eltöltött éveinek tapasztalatából született sztori középpontjában Carrie White áll, a gátlásos, későn érő kamaszlány, aki egyszerre áll megszállottan vallásos édesanyja és az esetlensége miatt állandóan őt szekírozó osztálytársainak kereszttüzében. A kiközösített Carrie életében nem csupán az hoz fordulópontot, hogy az évfolyam egyik legmenőbb sráca hívja meg őt a ballagási bálba, de az is, hogy felfedezi: különös pszichikus erővel rendelkezik, minek hatására képes elméjével befolyásolni a dolgokat.
De Palma ügyesen egyensúlyoz a (pszeudo)tinidráma és a horror határán, gyakran a mesterére oly jellemző elnyújtott expozíció eszközével játszadozva. A tinifilmek minden kliséjét elpufogtatja, a fiatal John Travolta által játszott alfahím és a Carrie életét pokollá tevő osztálytársnők figuráinak jeleneteivel csakúgy, mint a beilleszkedésre vágyó (ám mégis képtelen) lány és az őt felkaroló szimpatikus tornatanárnő cselekményszálával. Ha fokozatosan (csak úgy mellékesen) nem derülne fény Carrie különös képességeire, a néző azt hihetné, ténylegesen egy tinédzser melodrámával van dolga.
A gyakran felbukkanó „hitchcockizmusok” (a Psycho híres hegedűakkordjának folyamatos bevágása a hangsávba, az anyakomplexus, a Bates-házra való utalás) helyenként már zavarónak hatnak, miként néhány erőltetett „modernizmus” (pl. az osztott képernyő) is gyakran erőltetett. Ami viszont kárpótol, az amit De Palma ügyesen tanult el a mestertől: a feszültségteremtés és borzongatás magasiskoláját láthatjuk a vásznon. A végső báli jelenetben egy pillanat alatt szabadul el a pokol. A tinifilmes idill a horror rémálmává változik.
Mindez azonban semmit sem érne a címszerepben brillírozó Sissy Spacek játéka nélkül, aki huszonhat évesen is hihetően hozza a tizenéves szerepet (ugyanazzal a naivitással, mint Terrence Malick Sivár vidékében), és akivel a néző ugyanúgy tud szimpatizálni, mint irtózni tőle (az ő és anyja közti végső összecsapás jelenete egyszerűen borzongató). Érdemes még kiemelni a Carrie anyját játszó Piper Laurie játékát, és az utálatos osztálytársak szerepében Amy Irvinget és Nancy Allent (utóbbi később De Palma felesége lett). Összességében, hibái ellenére is egy ügyes Hitchcock-homage-t, Stephen King adaptációt és tinidrámát kap egyszerre, aki vállalja a Carrie-vel való találkozást.
A lemez
Az előzetesen kívül a kiadványra felkerült egy werkfilm is Carrie megszemélyesítése címmel.
Értékelés: 8/10
Carrie
színes amerikai horror, 98 perc, 1976
rendező: Brian De Palma
író: Stephen King
forgatókönyvíró: Lawrence D. Cohen
operatőr: Mario Tosi
zene: Pino Donaggio
producer: Paul Monash, Brian De Palma
látványtervező: Jack Fisk, Bill Kenney
vágó: Paul Hirsch
szereplő(k):
Sissy Spacek (Carrie White)
Piper Laurie (Margaret White)
Amy Irving (Sue Snell)
William Katt (Tommy Ross)
John Travolta(Billy Nolan)
Nancy Allen (Chris Hargensen)
Betty Buckley (Miss Collins)
P.J. Soles (Norma)
A megjelenés dátuma: 2012. november 20.
Szinkron: magyar (LPCM), angol (DTS-HD)
Felirat: magyar
Extrák: előzetes, werkfilm