Mindig van valami vonzó azon filmkészítők gondolkodásában, akik túl tudnak lépni a műfaji kereteken. És itt nem (csak) zsánerbeli keveredésre kell gondolni, de a negyedik fal felé tett lépésekre is. Joss Whedon (Bosszúállók) is eme kreatív ötletgazdák csoportját erősíti: fogott egy réges-rég elunt horrorklisét és csavarintott rajta egy ízeset, épp ahogy Wes Craven tette ezt majd’ két évtizeddel korábban a Sikollyal. A békés kisvárosban kedvére gyilkolgató rejtélyes maszkos figura helyett ezúttal, ahogy a címből is kikövetkeztethető, laza fiatalok kirándulását követhetjük figyelemmel, méghozzá egy olyan helyen, ahol a madár se jár.
A film
A felállást kívülről ismerjük: a fiatalok ezerszer látott papírmasé figurák, akik minden megmozdulásukkal csak erősítik a sztereotípiákat. Valamelyikük nyert, örökölt vagy talált egy házat, amely csak arra vár, hogy naiv fiatalok népesítsék be egy hétvégére. A kis lak természetesen tele van rejtéllyel és csapdákkal. Nem hiszem, hogy spoilerszámba megy, ha azt mondom, a szereplők sorra szörnyű halált halnak.
Mégis miben más a Ház az erdő mélyén, ha a sablonos sztori rá is ugyanúgy illik? Egyrészt láthatóan nem célja, hogy egy legyen a sok hasonszőrű horror közül, másrészt pedig (azzal együtt, hogy a film passzív médium,) aktivitásra sarkallja a nézőt. A cselekményidő egy bizonyos pontjáig csak találgatni lehet a fiatalokra leselkedő veszély forrását, s egy laboratórium dolgozóinak párhuzamos bemutatása is csak ködösíti a horrorgonosz(ok) kilétét. Miután világossá válik, hogy a szereplők választották ki a film alműfaját, a nézőben lejátszódik a számtalan kihagyott választási lehetőséggel leforgatott történet.
Ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy a műfaj nem fontos, sőt. Csupán a véges számú lehetőségek véletlenszerűen kiválasztott, előre kitaposott, nem túl kacskaringós útja, amin már csak végig kell sétálniuk az életben maradt szereplőknek. A Ház az erdő mélyén kiválóan rávilágít a horror hibáira: a karakterek pótolhatóságára, a történet súlytalanságára, a másolhatóságra. Tarantino óta pedig tudjuk, hogy másolni nem szégyen, sőt: ha kreatívan nyúlunk az alapanyaghoz, filmtörténelmet is írhatunk. Persze Joss Whedon (és a rendező, Drew Goddard) forgatókönyve korántsem kultikus mesterművekből táplálkozik, a végeredmény mégis kreatív elmét feltételez. Elég csak a kifordított végre gondolni: az általában folytatásfilmek lehetőségének biztosítására szolgáló utolsó jelenettel végképp befejezettre firkantja művét. (Természetesen előzményfilmek tömkelegére még mindig van bőven esély.)
Ahogy a Sikoly, a Trancsírák vagy például A trollvadász is mutatja, a műfaj mindenféle világmegváltó cél nélküli újjáéledésére a műfaji határok ledöntésében, sőt kigúnyolásában érdemes lehetőséget keresni. Mint látjuk, vannak még ötletek a tengerentúlon. Ki tudja, mennyi önmagát újraértelmező film forgatókönyve tűnik el a „readerek” fiókjában. Természetesen nem azt mondom, hogy minden horror találja fel a spanyolviaszt, elvégre miből merítenének, ha nem létezne megannyi „copy-paste” darab? Azzal viszont nem érdemes vitatkozni, hogy több zsáner is ilyen változtatásoknak köszönhetően éli többedik virágkorát. 
A lemez
A hazánkba váratlanul megérkező filmremek fapados kiadványon mutatkozik be.
Értékelés: 8/10
Ház az erdő mélyén (The Cabin in the Woods)
színes, amerikai horror, 2011
rendező: Drew Goddard
forgatókönyvíró: Joss Whedon, Drew Goddard
zeneszerző: David Julyan
operatőr: Peter Deming
producer: Joss Whedon
executive producer: Jason Clark
vágó: Lisa Lassek
szereplők:
Richard Jenkins (Steve Hadley)
Bradley Whitford (Richard Sitterson)
Jesse Williams (Holden McCrea)
Chris Hemsworth (Curt Vaughan)
Fran Kranz (Marty Mikalski)
Kristen Connolly (Dana Polk)
Anna Hutchison (Jules Louden)
Brian J. White (Alex Truman)
Amy Acker (Wendy Lin)
