Kritika

Egy makulátlan elme szétbomlása – A gyilkos bennem él

A Robert Fordként már bizonyított Casey Affleck nagyot alakít. Személyiségzavar, végletekig csapongó, torz szexuális vágyak és traumák sorozata szerepelhetne kórlapján, de szakemberek helyett az öngyógyítást választja: gyilkol. A fő karaker összetettsége és Jim Thompson remek alapanyaga ellenére a film egy ponton elveszti az érdeklődés fókuszát és egy hajszállal marad le a kultuszfilmmé válástól.

A film

Az utóbbi években elterjedt a Hollywood végét hirdető jövendőmondók száma az egymást követő remake-ek, rebootok, folytatások és adaptációk nyomán. Habár önmagában az újrafelhasználás nem feltétlen jelent fantáziátlanságot vagy ötlethiányt, és egy jól sikerült alapanyag esetén kár lenne megfosztani a közönséget az egyre inkább homályba merülő klasszikusoktól, néha mégis megbánjuk, hogy jegyet váltottunk egy-egy újrafilmre. Michael Winterbottom filmje nem tökéletes, de közel sem tartozik az utóbbi kategóriába.

Jim Thompson 1952-es hard-boiled regényét, A gyilkos bennem élt már több rendező megkísérelte vászonra vinni, több-kevesebb sikerrel. A Fox már az ötvenes években megvette a regény jogait (Marlon Brando, Elizabeth Taylor és Marilyn Monroe felállással), 1976-ban Burt Kennedy meg is rendezte nem túl nagy sikerrel, majd Tarantino (Brad Pitt, Uma Thurman, Juliette Lewis), Andrew Dominik (Leonardo DiCaprio, Charlize Theron, Drew Barrymore) illetve Marc Rocco (Casey Affleck, Reese Witherspoon, Maggie Gyllenhaal) is eljátszott a gondolattal, és választotta ki szereplőit Lou ford, Amy Stanton és Joyce Lakeland karaktereire, ők azonban a forgatásig sem jutottak. Sok-sok név és egy sikertelen film 1976-ból, majd következett Michael Winterbottom, akit szintén magával ragadott az irányt vesztett seriffhelyettes története.

Az adaptálások nehézségét nem a rendezők hozzá nem értése, sokkal inkább az alapanyag egyedi szerzői jegyei okozzák. Thompson könyveiből, illetve forgatókönyveiből készültek idővel kultuszfilmmé avanzsálódott alkotások (Kubrick: A dicsőség ösvényei, Peckinpah: A szökés), azonban az író groteszkbe hajló bűnügyi történetei erősen depresszív világlátásukkal a tömegfilmre való adaptálhatóság határmezsgyéjén mozognak. Peckinpah nem véletlenül írta át és szelídítette nézőbarátabbá A szökés fináléját.

A gyilkos bennem él a megszokott thompsoni világ egy kiragadott figurájáról, Lou Fordról szól, egy Texas állambeli kisváros seriffhelyetteséről, aki az igazi pszichopaták hétköznapjait éli, amíg egy különleges esemény fel nem idéz elméje mélyéről valamit, ami megzavarja tökéletes látszatéletét. Elindul egy önmaga számára is járatlan úton, amely során a nézővel együtt éri a felismerés, hogy az a pokol felé vezet. Útja során kegyetlenül, hidegvérrel bántalmaz és öl, a film a lehető legnaturalisztikusabban mutatja mindezt – a Sundance fesztiválon a nevezetes Jessica Alba arcát szétverő jelenetnél többen távoztak a vetítésről. Talán éppen ez a botrányos és erőszakos jelenet akadályozta meg a filmet túlontúl részletező realitásával kultfilmmé válásában, amely során a néző védekezőn hátrálni kezd és lemond a fő karakter lelki világával való azonosulásról.

A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Fordban már bizonyított Casey Affleck hitelesen hozza a végletekig elszabaduló ellentétes karaktert. Egyik énje egy zongoráján klasszikusokat játszó, könyveket olvasó udvarias fiatal fiú, másfelől egy másokat ügyesen manipuláló, gyáva karakter, aki nemtelen eszközökkel, előre kitervelt módon végez áldozataival. Bűnhődését a Jesse Jamesben a rendező meg is mutatja nekünk, látjuk lassú tempóban a halál felé közeledni, A gyilkos bennem élben hasonló sorsra jut, de pillanatok alatt lesz semmivé a tiszítótűzbe magával rántott egykori kedvesével. Lou szétesett elméjével áll párhuzamban az elbeszélés töredezettsége. A film elején minden gond nélkül haladunk előre a cselekményben, nyomon követjük, ahogy Lout kirendelik intézkedni egy városszéli prostituálthoz, Joyce Lakelandhez (Jessica Alba), majd azt, ahogyan belebonyolódnak egy traumákon alapuló szadomazochista szexuális kapcsolatba. Lou egyre inkább eltávolodik feleségétől, Amy Stantontól (Kate Hudson), végül Joycet és Amyt, illetve az útjában álló alakokat, magával együtt a halálba rántja.

A film játékidejének felénél kiugró erőszak-jelenet, illetve az ezt követő szakadozó, töredezett elbeszélésmód egymást gyengítve távolítják el a nézőt a szereplőktől és a történettől egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy a filmben megszólaló zenei utalások, a 30-as 40-es évek zenéje, akár a főcímben megszólaló felhőtlen dal vagy a finálénál felcsendülő Spade Cooley-sláger a Shame, shame on you elvesztik parodisztikus, ironikus élüket, és marad az oda nem illőség érzése és a zavar.

Összegezve a film témája, az elme megzavarodásának folyamata és következményei, a máig megfejtetlen titkok a bennünk rejlő késztetésekről, örök érdeklődésre tartanak számot, elég csak Gondry filmjeire (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az álom tudománya) vagy olyan klasszikusokra, mint az Esőember vagy a Memento gondolnunk. Az igazán nagy kár, hogy az egyébként izgalmas A gyilkos bennem élt csak egy hajszál választja el attól, hogy a fenti felsorolás egy eleme lehessen.

A lemez

A kiadvány nem tartalmaz különleges extrákat, eredeti mozielőzetesre és filmajánlókra futotta.

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com