Kritika

Ki-shark-ítva – Cápák éjszakája

sharknightDavid R. Ellis kezd régi motorosnak számítani a trashfilmek körében. A  Kígyók a fedélzeten anno – többek között a sikeres internetes kampánynak köszönhetően – tulajdonképpen betalált, és nem csak anyagi értelemben volt sikeres, hanem kellően szórakoztató, kreatív, jól felépített „filmszemét” volt. Legújabb munkájában már nem sikerült hatásosan újrahasznosítani az állathorrorban rejlő borzongást, így a cápafilmek egyik jellegzetes, bár kevésbé kidolgozott példányával bővült a hazai dvd-kínálat.

A film

Hét sikeres fiatal a felnőttéválás kapujában egy utolsó felhőtlen vakációra indul, mármint, hogy tényleg az utolsóra. Sara (Sara Paxton) louisiana-i szülöföldjén ugyanis nemcsak egy rossz emlék – gyerekkori szerelme Dannis (Chris Carmack) – várja őt és barátait, hanem a közeli tóban úgy 46 jól megtermett cápa is, mármint, hogy tényleg cápa. Csillapíthatatlan étvággyal harapnak bele mindenbe – még az oltalmazó kézbe is – és többsorba rendezett, borotvaéles fogazatukkal marcangolják szét a civilizált ember elbizakodott, önhitt illúzióit.

25 millió – elvesztegetett – dollárból készült ez a „Zs-kategóriás” cápamese, mégsem sikerült találnom benne semmi szórakoztatót. A gyenge forgatókönyvet a még gyengébb színészi játék húzza egyre mélyebbre, ahol a fél-animált cápák martaléka lesz az egész történet. Nincs igazi fordulópont, nincs igazi dráma, az egész film nagyon hamar paródiába csap át, noha ez sosem volt szándéka. Félreértés ne essék, egyáltalán nem a műfajjal van a bajom, de még a B-kategóriával sem. Számtalan film született meghökkentően debil elgondolásokkal (pl.: Return of the Killer Tomatoes!, Killer Condom), de sokukon legalább nevetni is lehetett, néhány pedig a maga nemében örök klasszikussá vált (pl.: Robert Rodriguez filmjei). Ez a film hatásosnak, és látványosnak akar mutatkozni, miközben nem több egy profi stáb félvállról vett fércmunkájánál.

A tömegkultúra, azonbelül pedig a tömegfilm legitimizálta a borzongás, az erőszak, és a szexualitás rútságát. A szétbomló test, a hömpölygő vér, az erotika és a vásznat elöntő brutalitás elfojtott ősi ösztöneinket domesztifikálja. Király Jenő szavaival: „ A fiktív borzalom lehetővé teszi, hogy az éber tudat teljes érzékenységével nézzünk szembe a borzalommal: itt fordul át a borzalomtudat nevetésbe, mely megszabadít egy óriási aggodalomtól és felelősségtől. ”[1]A horror műfaj legnagyobbjai az irracionális hatásfokozással – álomszerű állapotba ringatva bennünket – legmélyebb vágyainkat elégítik ki. A rémület csúcspontja végeredményben pedig az élet fensőségében oldódik fel. A fiktív borzalom jelen esetben a főcímig tartott ki, amit az alkotói kreativitást és megfontoltságot nélkülöző, unalmas realitás váltott fel.

A lemez

A dvd sajnos nem tartalmaz extrákat.


[1] Király Jenő: Frivol múzsa. A tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája. 2.kötet. Király Jenő, Budapest, 1993, 616.oldal

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com