Sokan gondolták úgy, hogy a Tajtékos napok című regényt lehetetlen valamire való módon vászonra vinni. Michel Gondry most bebizonyította, hogy tévedtek. Boris Vian imádnivaló, kegyetlen és fura regényéből imádnivaló, kegyetlen és fura film született.
Furcsa véletlen, hogy két francia női rendezőt is foglalkoztat mostanában az időutazás kérdése. 2012-ben Sylvia Testud Valaki más élete című filmje után Noémie Lvovsky is megrendezte a maga „másik korban ébredek fel” moziját. Nem sci-firől van szó, az időutazás inkább egyfajta eszköz, melynek a segítségével a rendezőnőknek és általuk női hőseiknek lehetőségük nyílik az önvizsgálatra. Tovább
Jean-Paul Jaud partizán. Szabadságharcos, aki kamerával küzd az elnyomás ellen. Korábbi filmjével, a Vigyázat, ehető! – a francia bioforradalommal a bióért lobbizott, a Savern, gyermekeink hangjával a fenntartható fejlődésre hívja fel a figyelmet, a Kísérleti egerek vagyunk?-ban pedig a genetikailag módosított élelmiszerek és az atomenergia ellen emeli fel hangját egy rendkívül érdekes, feltétlenül fontos, de kissé szedett-vedett dokumentumfilmben.
Jean-Paul Jauddel nem először találkozunk, a Vigyázat, ehető! – a francia bioforradalom után már beszélgettünk ételekről, filmezésről. Három évvel később az alkotó még elszántabban küzd meggyőződésért, és örömmel mesél arról, mi készteti arra, hogy forgasson.
Női film egy igazán férfias történelmi szituációban – ez lehetne a mottója a Búcsú a királynémtól című francia filmnek a forradalom idejéből, s ez csak egyetlen abból a számos kontrasztból, amelyet a film alapötlete kínál. Ennél tovább azonban sajnos nem jutunk; kosztümös papírmaséba öltöztetett szép színésznők. Lehet, hogy ez inkább férfi film?
A szex még mindig egy kényes téma, ha filmről van szó. Van az a véglet, amikor habos-babos témává varázsolják, és nem mernek róla beszélni, és van az is, amikor a film középpontjába állítva mindent alárendelnek neki, akár ész nélkül is. Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, ami pont befogadhatóvá és a mondanivaló szempontjából indokolttá teszi a túlzott szexualitást. Laurent Bouhniknak, a Q -Érzékek birodalma rendezőjének sajnos nem sikerült ezt kiviteleznie.
Pio Marmaï a szomorú filmben is vicces és megnyerő. Az Alijah egy nehéz, kilátástalan sorsú fiatal története, aki mégis a napos oldalt látja terveiben. Sajnos ennél többet nem kapunk az egyszerű történettől.
A Titanic Filmfesztiválra számos külföldi rendező ellátogatott, köztük Sophie Blondy francia rendező-színésznő, néhány dokumentumfilm és két, a ’80-as évek francia filmje előtt tisztelgő játékfilm alkotója. Vele és asszisztensével, Pascale Peuvrellel beszélgettünk. Tovább
Valami van a levegőben! – szól Olivier Assayas legújabb filmjének, a Május utánnak nemzetközi címe. Valóban azt akarta talán megmutatni, hogy akkor, a ’68-as (micsoda is?) események után minden picit más lett. Hogy mi van a levegőben, nem nagyon tudjuk meg. Szívjunk együtt!
A Frankofón Filmnapok alkalmával ezúttal két francia rendező látogatott Budapestre: a hosszú hallgatás után felbukkanó Leos Carax és a hozzánk szinte hazajáró Olivier Assayas, aki a két éve a Titanic Filmfesztiválon bemutatott filmje után ismét eljött. Vele beszélgettünk. Tovább
