1968 a science fiction filmek éve volt: Kubrick Űrodüsszeiája mellett Pierre Boulle 1963-as tudományos-fantasztikus regényének Franklin J. Schaffner (Pillangó, Patton – A tábornok) által rendezett adaptációja szintén kultuszművé vált. George Taylor űrhajós (Charlton Heston) és társai kétezer éves űrutazás után egy rejtélyes, sivár bolygón találják magukat. Landolásuk hamarosan rémálommá változik számukra, mikor felfedezik: ezen a planétán az emberszabású majmok fejlődtek intelligens lénnyé, akik az állati szinten létező, néma embereket rabszolgaként tartják, sőt szórakozásból még vadásznak is rájuk. Tovább
Elkészült a Hegyek és tengerek közt
Az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával a Katapult Film hatrészes dokumentumfilm-sorozatot készített Hegyek és tengerek között címmel. A széria hat, Magyarországra bevándorolt külföldi letelepedésének történetét mutatja be. A sorozat epizódjait Groó Diana, Török Ferenc, Gelléri Péter, Pálos György és Soós Kata rendezték, producerei Angelusz Iván és Soós Kata. A Hegyek és tengerek között módszertani alapját képezi egy, magyarországi diákok körében folytatott, az előítéletességet vizsgáló kutatásnak.
Berlinale – Sok sztár, rengeteg néző és kevés jó kritika
Túl van a félidején a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek vetítéseire rekordgyanúsan sok jegyet váltottak, és a vörös szőnyegen vonuló sztárok száma is kiemelkedően nagy, de a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző alkotások kevés jó kritikát kaptak.
Gyilkos vakáció – Vérturisták
A britek mindig is erősek voltak a fekete humor terén, Ben Wheatley rendező pedig immár másodszor bizonyítja ezt, a 2011-es Kill List után újfent a legsötétebb (szó szerint) gyilkos tréfákkal pakolva tele második nagyjátékfilmjét, a Vérturistákat. Tovább
Tarr Béla díjat kap Brémában
15. alkalommal adják át a Brémai Filmdíjat, melyet a Gut for Bremen alapítvány hozott létre. Az elismerést 2013-ban Tarr Bélának ítélték.
Elhunyt Oshima Nagisa, a japán botrányfilmes
Nyolcvanéves korában meghalt Oshima Nagisa, az Érzékek birodalma és a Boldog karácsonyt Mr. Lawrence! rendezője. Első filmjét 1959-ben csinálta, karrierjének fénykora ugyan a 60-as évekre és a 70-es évek elejére esett, de ezek a filmjei nyugaton általában nem elérhetők.
Rémálom.net – Carrie
Valamikor a ’60-as és ’70-es évek fordulóján történt, hogy a magát korábban „amerikai Godardként” aposztrofáló Brian De Palma úgy döntött, meghagyja a brechti önreflexivitást a Montmartre filmeseinek, és inkább a brit mester nyomdokaiba lépve „második Hitchcockként” írja be magát a filmtörténetbe. Épp kapóra jött neki, hogy egy ifjú középiskolai tanár ekkor jelent meg első regényével, mely azonnal nagy sikert aratott. A rendező kapva kapott a lehetőségen, melynek eredménye a világ első Stephen King-adaptációja. Tovább
Egységes lesz a filmforgatáshoz használt helyszínek bérleti díja
Egységes díjat fizethetnek a stábok 2013-tól egy-egy filmforgatási helyszín bérletéért. A mozgóképről szóló törvény – többek között ezt is tartalmazó – módosítását hétfőn fogadta el az Országgyűlés.
A képviselők 248 igen és 81 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett fogadták el a törvénymódosítást, amely alapján egy közös táblázatba foglalták össze a területfoglalásért fizetendő díjtételeket, így a jövőben kiszámíthatóbbá válik egy-egy forgatás költsége. A legdrágább a világörökségi törvényben felsorolt fővárosi területek, valamint a turisztikailag kiemelt központi területek bérlése lesz. Ezeknél naponta és négyzetméterenként kétezer forint bérleti díjat kell fizetni forgatási helyszín esetén. A legalacsonyabb – naponta négyzetméterenként kétszáz forintos – áron a városok és megyei jogú városok közigazgatási területének nem díszburkolatos vagy nem turisztikailag kiemelt központi területeit lehet majd bérelni forgatási helyszínként. A díjtáblázatban szerepelnek a technikai kiszolgálás vagy például a stáb parkolásának külön meghatározott árai is.
A forgatási helyszínekkel kapcsolatos további változás, hogy a jövőben a települési önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatási célú használatát a budapesti, illetve megyei kormányhivataloknál kezdeményezhetik a filmes cégek, míg korábban több helyről kellett beszerezniük a különféle engedélyeket.
Újdonság az is: a módosítás megadja a felhatalmazást arra, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap letéti számlán gyűjthessen a társasági adókedvezményből származó és a filmgyártást támogató pénzeket, így gyorsabb lehet ezen támogatások kifizetése. Emellett meghatározzák a filmes produkciók közvetett támogatására létrehozandó letéti számlán a filmalap által gyűjthető összeg felső határát is. Ez az idei évre hárommilliárd, 2013-ra pedig hétmilliárd forint.
Az új jogszabály részletesen szabályozza a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) szerepét is. Az intézet kezelésében lévő nemzeti filmvagyont a filmalap értékesítheti a nemzetközi piacon a MaNDA-val kötött terjesztési szerződés alapján.
Nemes Jeles László filmterve nyert Torinóban
Nemes Jeles László Iris című filmterve nyerte a torinói filmfesztivál hivatalos programjaként megrendezett Script&Pitch elnevezésű rangos filmtervfejlesztő fórum díját – tájékoztatta a Magyar Filmunió kedden az MTI-t.
Az összegzés felidézi, hogy a Proton Cinema égisze alatt készülő, Nemes Jeles László által jegyzett nagyjátékfilm tervet tavaly ősszel válogatták be a nagy presztízsű Torino Script&Pitch nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő és filmterv-finanszírozó fórumra.
A nyolc hónapos fejlesztési folyamat lezárásaként Nemes Jeles László bemutatta filmtervét a nemzetközi filmes szakemberekből álló közönség előtt a hétvégén Torinóban. A fejlesztésre benevezett 16 terv közül a német-francia ARTE kulturális televízió Nemes Jeles László filmtervét tartotta a legígéretesebbnek, és “Nemzetközi kapcsolatok” díjával ismerte el. A rangos filmtervfejlesztő fórum díját először nyerte el magyar rendező.
A Iris című film Budapesten, az első világháború küszöbén álló monarchiában játszódik. Egy fiatal nő történetét meséli el, aki beleszeret egy sorozatgyilkosba. Nemes Jeles László játékfilmje a tervek szerint 2014-ben valósul meg európai koprodukcióban, magyar producerei Petrányi Viktória és Gyárfás Eszter lesznek – közölte a filmunió.
Nemes Jeles László Türelem című rövidfilmje elnyerte a 38. Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm díját, nemzetközi premierje a velencei filmfesztiválon volt, majd az Európai Filmakadémia jelölte a legjobb európai rövidfilm díjára. Kisfilmjei eddig 30 díjat kaptak száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.
Sötétség és köd – A londoni férfi
Utolsó előtti alkotásában, a több mint fél évtizedes munka után született A londoni férfiban Tarr Béla megelőlegezi azt a szikárságot, mely A torinói lóban teljesedik majd ki. A klasszikus Simenon-krimi metafizikai síkra terelése érdekes kísérlet, de minden bizonnyal a rendező „fekete filmjeinek” legkevésbé emlékezetes darabja – most már dévédén is.
